Egy kis hétköznapi romantika

2020. október 26. 10:01 - Laurik Szilvia

Kalandozások a Bory-várban és a Sóstó Tanösvényen

Mostanában mindenünk a Lego és a királylányos jelmez, így nem telik el nap várépítés és megrendezett teadélután nélkül. Azt sem mondhatnám, hogy energiaszintünk a régi, mert, ahogy az kislányomnak egyre jobban nő, úgy nekünk egyre jobban apad, azaz amíg ő kicsattan, mi már a dupla kávénkkal is csak úgy vonszoljuk magunkat. Egyetlen problémát ebben az élethelyzetben csak az utazás függőségünk okozza, amely nem igazán hagy a kanapén ellazulni, hanem rendre azt eredményezi, hogy szinte minden szabadnapon bakancsot rántunk papucs helyett.

Kipipálás élményére éhesen vetjük bele magunkat a gondosan összegyűjtött listánkba, amelyből minden alkalommal igyekszünk az éppen aktuális lelki- és testi állapotunkhoz illő úti célt kiválasztani. Szóval nem volt ez másképp azon a kedd reggelen sem, amikor felcsillant a remény egy szabad, gondtalan nap eltöltésére. Férjem előző este megépítette azt a mesevárat, amely tuti, hogy egy Lego építőversenyen aranyérmet ért volna, így azonnal adta magát az ötlet, hogy másnap Székesfehérvárra megyünk, méghozzá a Bory-várba.

img-8630.jpgBudapesttől mintegy 65 km-re található város autópályán közel egy óra alatt elérhető, így egy szabad nap eltöltésére az egyik legkiválóbb úti cél. Számos programlehetősége közül amúgy a Bory-várat már évek óta kerülgetjük, sőt már korábban is nekifutottunk, de akkor csak a parkolóig jutottunk. Azon a nyári napon olyan nagyon sokan voltak, hogy egyszerűen képtelenek voltunk beállni a kígyózó sorba.

Akkor hétvége volt, viszont most hétköznap reggel, így joggal reménykedtünk abban, hogy majd teljesen magányosan barangolhatunk a vár romantikus falai között. Szerencse vagy nem, de így is lett, és szavakkal le sem írható az, hogy mennyire feltöltött minket ez az őszi napsütésben eltöltött pár óra. Ami pedig a vár látogatása után következett, az maga volt az igazi meglepetés.

20201020_095110-01.jpegNem kell amúgy "nagy" túrázónak, utazónak lenned ahhoz, hogy élvezni tudd a Bory-vár és az attól (autóval) pár percre található Sóstó Tanösvény adta lehetőségeket!

Biztos vagyok abban, hogy ha a tömeget elkerülve neked is sikerül egy hétköznapon útra kelned, akkor szép élményben lesz részed. Csendben, egyedül, a gondolataidba merülve, mindenfajta külső zajtól mentesen járhatod be a vár ódon zugait, majd egy tórendszer felett, fapallókon hosszasan barangolva szívhatod magadba az őszi napfény lágy sugarait. Szívet, lelket melengető program ez, amelyre (valljuk be) most igazán nagy szükségünk lehet. Aggasztó hírekből és egész életünkre kiható változásokból az utóbbi időben akad bőven, így igazi megnyugvás elmerülni a két helyszín adta nyugalomban és békében.

20201020_094802-01.jpegA Bory-várról:

Maga a vár elhelyezkedése igencsak meghökkentő, hiszen elsőre ránézésre egy téves elképzelésnek tűnő helyszínen fekszik, konkrétan a székesfehérvári kertváros kellős közepén. Olyan hangulatot áraszt, mintha egy mini Neuschwanstein kastélyt, mindenfajta átmenet nélkül (átmenet alatt pl. parkot, zöld övezetet, erdősort értek) a 17. kerületi Madárdomb közepén húztak volna fel.

Amolyan képzelet szülte romantikus műalkotás ez: szökőkúttal, tornyokkal, árkádokkal, boltívekkel, erkélyekkel. Nagy gonddal megtervezett mesevilág, amely a tervező álmaiba röpíti az ide látogatót.

Maga a rezidencia a hitvesi szeretet jelképe, és ez a szeretet, szerelem életérzés valóban átjárja az egész épületet. A helyszín különlegessége, hogy Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész és építészmérnök saját tervei és fantáziája alapján közel 40 nyáron át, többnyire két kezével építette fel a várat, amely végeredményben nem is egy épület, hanem sokkal inkább egy műalkotás.

20201020_095350-01.jpegBory Jenő természetesen egy képzett építész volt, azonban ezt a munkáját a pontos, mérnöki tervek helyett a képzelet irányította.

"A várban sétálva a látogató lépten-nyomon érzékelheti, hogy az anyag, mely újra és újra visszaköszön, az nem más mint a beton, egészen pontosan a kvarcbeton. A huszadik század elején az építészetet megújító anyagként jelent meg a beton, s hazánkban egyik legelső alkalmazója éppen Bory Jenő volt. Ebből az anyagból készültek az ajtó- és ablaktokok, oszlopok, kupolák, korlátok és lépcsők, illetve a kerti díszkutak, medencék, szobrok és domborművek, a legkülönbözőbb méretben." (Forrás és bővebb információ: http://bory-var.hu/ )

Látogatásunk alatt, lassan, komótosan jártuk végig a vár kisebb és nagyobb szegleteit, majd felsétáltunk a legmagasabb tornyába, ahonnan egy kiépített platóról ráláthattunk az épület egészére, valamint elénk tárult az egykori koronázóváros egy jelentős része.

Az épület legmagasabb pontján állva csak arra tudtam gondolni, hogy milyen elképesztő munka lehetett az egykori szőlősből és présházból szinte egyes egyedül egy csodaszép parkkal körülölelt, mesebeli várat építeni. Így lett számomra a Bory-vár a képzelőerő és a fantázia szimbóluma, amely tökéletesen megmutatja azt, hogy ha képesek vagyunk a sablonoktól elszakadva gondolkodni, akkor bárhol, bármi megvalósítható! Ehhez persze el kell engednünk a jól bevésődött sémákat és hagyni kell az elmét szabadon, kötöttségek nélkül szárnyalni. Ha pedig a gondolatainkat a szív és a szeretet inspirálja, akkor minden adott ahhoz, hogy a végeredmény valóban egy csoda legyen.

img-8653-01.jpegPár hasznos tanács a várba készülőknek:

  • hétvégén rengeteg az ide utazó turista, így a látogatásra célszerű egy hétköznapot, lehetőség szerint egy hétköznap délelőttöt választani
  • a látogatáshoz belépőjegy váltása szükséges, amelyet a helyszínen készpénzben és bankkártyával is lehet rendezni
  • az épületen belül kialakításra került egy kávézó, így érdemes a lugasok alatt megpihenni egy habos, fekete mellett
  • parkolás a vár közvetlen közelében több helyen is lehetséges

A Bory-vár látogatása után, utunk a Sóstó különleges természetvédelmi területére vezetett, ahol elérkezett kislányom altatásának az ideje. A Sóstó Látogatóközponttól és a főúttól kicsit távolabb, egy csendes mellékutcában parkoltunk le, ahonnan egy rövid sétával értük el a tanösvényt.

20201020_120532-01.jpegBevallom, nagyon nem is tudtuk, hogy hova megyünk, mert az ötletet adó (Magyar Turisztikai Ügynökség által kiadott) Kajla füzetben is csak egy pár soros leírást találtam, amelyből összesen annyi maradt meg, hogy a csodaszép természeti környezetet kiépített fapallókon fedezhetjük fel. És mivel a fapallókat a tatai tanösvény óta (https://utazojogik.blog.hu/2020/07/23/fa_pallokon_a_tatai_mesevilagban) különösen szeretem, így gondoltam itt a helyünk.

Utazásunk előtt azért a Google adta lehetőségekből megpróbáltam tájékozódni és elképzelni a Sóstó Tanösvényt, de azt kell, hogy mondjam a valóságban az egész sokkal szebb és különlegesebb. A terület nagy részét valóban a kiépített pallókon járhatjuk be és ezekből a pallókból itt tényleg nincs hiány. Precízen megtervezett, kb. 7 km-es útvonalon, hosszasan vezetnek a tó felett, érintve játszóteret, napozóstéget, kilátókat és kisebb, nagyobb pihenőpontokat.

20201020_115147-01.jpegA helyszín különlegessége talán leginkább abban rejlik, hogy nem - a többi tanösvényhez hasonlóan - a város szélén helyezkedik el, hanem éppen ellenkezőleg, Székesfehérvár központjában található. Első ránézésre annyira érdektelen helyen, hogy előzetes információk nélkül, simán elhajtottam volna mellette. Nyilván a helyszín élvezeti értékét az is emelte, hogy hihetetlen szép őszi időben járhattuk be, az akkor teljesen kietlen területet. Hosszú órákon keresztül csak hármasban, ragyogó napsütésben sétálhattunk, amely idő alatt az idilli csendet egyedül csak kislányom horkolása törte meg. Ajándék nap volt ez, amely teljesen átszínezte a beszürkült hétköznapokat!

Röviden a tanösvényről:

A ma látható és körbejárható Sóstó egy védett természetvédelmi terület, amely a Mezőföld nagy részét betöltő sárréti mocsár kicsiny maradványa. Ahogy a modern "mesékben" sajnos lenni szokott, a város növekedésével arányosan ennek a területnek a kiterjedése is egyre csökkent, holott valaha ez a láp jelentette a település védelmi vonalát és egyben éléskamráját.

20201020_113004-01.jpegPár évvel ezelőtt (egészen pontosan 2013-ban) azonban úgy döntött a kormány, hogy egy komolyabb összeggel támogatni fogja azokat a megoldási stratégiákat, amelyekkel hozzáláthattak a Sóstó rehabilitációs programjához. Számos feladat mellett a mai napig tart a terület meder és vízutánpótlási problémáinak megoldása.

A helyszínen folyó munkálatok külön érdekessége, hogy a tóból kikapart iszapot a helyszínen "újrahasznosítják", amelyből partszakaszt és kisebb szigeteket építenek. Utóbbiak pedig számos madárfaj költőszigeteként szolgálnak.

20201020_112923-01.jpeg

Gyakorlati tanácsok az ide látogatóknak:

  • a kijelölt útvonal egy 2 órás, kényelmes sétával körbejárható és a könnyű terepviszonyai miatt minden korosztály számára élvezhető
  • én amolyan "hordozós mami" vagyok, ami azt jelenti, hogy soha, de soha nem indulnék el babakocsival kirándulni, de aki pont az én ellentétem, annak jó hír, hogy a park egésze babakocsival is bejárható
  • a kiránduláshoz túraöltözet nem szükséges, de sport- vagy túracipő használata ajánlott
  • négylábú barátainkat (pórázon vezetve) is szeretettel fogadják, így a blökiket sem kell otthon hagynunk, ha erre vezetne az utunk
  • parkolás a tanösvény közvetlen közelében ingyenesen lehetséges és az ösvény látogatása sem belépő köteles
  • aki szeretné a várost és a lápot madártávlatból is megcsodálni, az feltétlen lépcsőzzön fel a 30 m magas kilátóba és vessen onnan is egy pillantást!
  • a tanösvény mellett kialakításra került egy látogatóközpont, amelyben a mosdó és étkezési igények is könnyedén kielégíthetők
  • ha te is szereted a magányt, a csendet, akkor érdemes hétköznap, munkaidő alatt bejárni a területet
  • a napokban láttam a tanösvényről téli felvételeket, így ha az őszi programjaidba ez már nem fér bele, akkor látogasd meg télen, mert a hófödte táj is tartogat vizuális élményeket
  • Bővebb információért kattints ide: https://sostoszekesfehervar.hu/termeszetvedelmi-terulet

További képek a Bory-várról: 

20201020_095812.jpg

20201020_091325.jpg

20201020_091508.jpg

20201020_091815-01.jpeg

További képek a Sóstó Tanösvényről: 

20201020_125408-01.jpeg

20201020_122337-01.jpeg
20201020_115749-01.jpeg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://utazojogik.blog.hu/api/trackback/id/tr6716258146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása