Vannak olyan szituációk, amikor nem lehet kedvünkre utazgatni, idegen országokat felfedezni, határon túli vidékeken kalandozni. Hozzáteszem, nem kell ehhez feltétlen szükségállapot vagy extra intézkedések sorozata, elég olyan élethelyzetbe kerülni, amely (jobb esetben egy rövidebb időre) felülírja az addigi szokásainkat. Nekem ez a várandósság utolsó 4 hónapja volt.

Emlékszem arra, amikor 5 hónapos terhesen 13 óra autóút után - extra bónuszként - még 6 órát várakoztunk éjszaka a szerb-magyar határon, mindezt azért, hogy otthon végre kitehessük a Montenegróból hozott hűtőmágnest. Szóval akkor egyrészt tudtam, hogy ha ezt megúszom (19 órát egy huzamban az anyósülésen), akkor a kislányomból tuti világutazó lesz, másrészt pedig azt is, hogy a következő 4 hónapban nem vagyok hajlandó olyan helyre menni, ami Budapesttől 1 óránál hosszabb távolságra van. Amúgy a montenegrói utazásunktól függetlenül is, amikor elérkezett az a pont, hogy felülről nézve már nem láttam a lábujjamat, akkor jobbnak láttuk kicsit visszavenni és olyan felfedezésre váró parkokat keresni, ahol hosszasan lehet andalogni, friss levegőt szívni és élményben mégsem csak annyi, mintha kimennénk a Normafára vagy a Margitszigetre. Ekkor jöttek a képbe a magyarországi füvész- és botanikuskertek.

Az első kirándulásunk az Alcsúti Arborétum Természetvédelmi Területre vezetett, amely kb. mintegy 50 km-re található a fővárostól, és a többi arborétumhoz képest maga a "szabadság szigete". Jártam már itt korábban (a szentjánosbogarak rajzásakor) és már akkor lenyűgözött a park látványa. Ezen az eseményen viszont - érthető okokból - hamar besötétedett, így az ezer élő lámpás fényében elhatároztam, hogy egyszer majd visszatérek. A visszatéréshez pedig egy csodás őszi vasárnap délutánt választottam. 

Én amúgy olyan magamban elmerengő, meditáló típus vagyok és bevallom eszméletlenül zavar a természetben a tömeg, így azt javaslom, hogy aki hasonló beállítottságú és teheti, akkor ezeket a parkokat vagy hétköznap, vagy hétvégén a zárás előtti órákban látogassa. Így maximálisan garantált a madárcsicsergés, a csend és a nyugalom. 

Alcsúti Arborétum (http://www.alcsuti-arboretum.hu/) érdekessége, hogy korábban ez a terület birkalegelő volt és csupán 1825-től (József nádor indítványára) kezdték el a növények betelepítését, mára pedig már az ország legértékesebb élőfagyűjteményeinek egyikeként tartják számon. A park mintegy 40 hektár terjedelmű és megtervezéséhez az angolkertek mintáját követték. Legszebb része az egykori kastély romjai, a kastélykápolna, a babaház, illetve a pálmaházi romok. 

Igazából az egész egy mesebeli világ, ahol az ember szívesen elveszne pár napra és csak a tóparton ücsörögve nézné a hattyúk néma táncát. És, hogy miért volt ez nekem a "szabadság szigete"? Mert nem találkoztam semmilyen tiltó táblával, szabad mozgást korlátozó felirattal. Alapnak vették, hogy aki ide betér az tiszteli a természetet annyira, hogy vigyázzon rá és szeresse. És ez jó, nagyon jó, mert ha úgy adódik, akár a fák alatt is piknikezhetsz, szabadon. 

 A következő utunk az ország legnagyobb botanikus kertjébe, Vácrátótra vezetett.

A Vácrátóti Botanikus Kert (http://botkert.hu/) a fővárosból kb. 40 perc alatt érhető el és külön érdekessége, hogy többek között itt forgatták az 1969-es és a 2003-as "A Pál utcai fiúkat".

A kert kialakításáról nem tudni sokat, feltételezhetően az egykori kastélypark kibővítése, mintegy 27 hektárral, amelyben az élő növények legnagyobb hazai gyűjteménye található. 

A valóban filmbe illő helyszínt mérnöki pontossággal tervezték meg (szintén) az angolkertek mintájára, így kis hidakból, mesterséges tavakból, elrejtett szobrokból, romokból és elhagyatottnak tűnő épületekből nincs hiány. 

Tényleg meseszép, viszont sajnos nekem egy picit "múzeum jellegű". Nem lehet a fűre lépni, nem lehet a tópartra menni, a romokat csak távolról lehet megcsodálni, azaz kizárólag a kiépített ösvényeken lehet bejárni a parkot. Szóval, ha itt is fűben fetrengős, szabadtéri lazulást tervezel, akkor ezt a reményed (egy csomagban) hagyd a bejáratnál, távozáskor vedd fel és inkább a közeli, váci Duna-parton valósítsd meg. 

A kertet természetesen semmiképp sem szeretném lehúzni, mert tényleg szinte minden szegletében találni valami szépet, különlegeset. Külön érdeme, hogy a két állandó kiállítása (Berkenyeház; "Túl nagy lábon élünk" c. kiállítás) hihetetlen ötletes, interaktív módon tanítja a kicsiket a természet és a Föld tiszteletére. 

Egy szó, mint száz: jó ide betérni, egyedül vagy családdal, az év bármely hónapjában. 

Utolsó állomásunk a 60 km-es sugarú körben, már gyerekkel a hátamon a Visegrádon található, Bertényi Miklós Füvészkertbe vezetett. (Infó: https://parkerdo.hu/turizmus/latnivalok/bertenyi-miklos-fuveszkert/)

Bevallom, hogy én 37 évig erről a kertről - szégyenszemre - nem is hallottam. Pedig egy évben átlagosan vagy tízszer vagyunk Visegrádon, mert ha nincs jobb ötletünk, akkor ide megyünk kirándulni, pizzát enni, sétálni, szóval nem is értem, hogy, hogyan kerülhette el a figyelmemet ez a családbarát mesevilág. Egy barátomtól kaptam az infót, hogy ha nem szeretnénk extra hosszan túrázni, akkor ez egy pár órás, tökéletes kis program. 

Hihetetlen jó megoldásnak tartom, hogy a parkon belül van túrázási, könnyed sétálási és étkezési lehetőség is, mert így valóban minden igényt kielégítve lehet eltölteni egy szabadnapot. A helyszín Visegrádtól délre húzódó Apátkúti-völgyben található. Az Apátkúti-patakot követve az Ördögmalom-vízesés, majd a Magdolna-forrás mellett elhaladva érkezünk el ahhoz a réthez, amelynek szélén megtaláljuk a Bertényi Miklós Füvészkert bejáratát. Pontosabban az Ördögmalom étteremben tudunk 1000 Ft/fő áron jegyet venni a 16 hektáros területre, amelynek része egyrészt a füvészkert, másrészt pedig Erdőanyai-szurdok vadregényes vidéke. 

Az arborétum kiépítése Bertényi Miklós és Varga Gábor erdőmérnökök nevéhez fűződik, akik 1978-ban kezdték el a terület füvészkertté alakítását. Számos lágyszárú növényt, virágokat, cserjéket, egzotikus, főleg ázsiai növényeket honosítottak meg a füvészkertben, valamint az 1980-as években még egy madártani tanösvényt is létrehoztak.

Engem - főleg a Vácrátóti Botanikus Kert után - hihetetlenül lenyűgözött a hely szabadsága. Szuper érzés volt kedvünkre barangolni, kötöttségek nélkül felfedezni az erdő 19 állomását, átölelni a kb. 350 évesre becsült kocsánytalan tölgyet és megpihenni a közel 200 évesre becsült (szintén) tölgyfa árnyékában. 

Az arborétum talán azért is különleges, mert barangolás közben, néhány pontjáról a visegrádi fellegvárat is kiszúrhatjuk. 

További hasznos infókat ezen a linken találsz: https://kirandulastippek.hu/dunakanyar/bertenyi-miklos-fuveszkert-visegrad

Összegezve, én arra biztatnálak, hogy a nagy utazások és extrém kalandok kutatása közben néha iktass be egy-egy hazai gyöngyszemet is, mert sokkal többet kaphatsz annál, mint amennyit elsőre remélnél.