Vannak olyan helyek, amelyek egy életre beégnek. Sosem tudtam eldönteni, hogy ilyenkor tényleg a táj hagy bennem egy életre szóló nyomot, vagy csupán arról van szó, hogy egyszerűen megvalósul egy olyan utazás, amelynek szinte minden pillanata egy flow élmény. Amikor annyira összejön minden (a társaság, a program, az időjárás), hogy hazaérve a boldogság mellett elönt a szomorúság érzete, tudva azt, hogy megismételni ezt nem nagyon lehet. Megtörtént, átéltük, elmúlt és már csak az emlékek azok, amelyekből meríthetünk. Persze vissza lehet térni, de az első benyomást felülírni már nem lehet! Olyan ez, mint az első igazi szerelem. Emléke még évek múltával is lázba hoz. Ha csak rá gondolunk, gyorsabban dobog a szívünk és a felelevenített élmények órákig levakarhatatlan mosolyt csalnak az arcunkra.
A bevezetőből tehát azt hiszem kiderül, hogy életem egyik "Nagy" utazása volt az pár nap, amelyet a Dolomitokban töltöttünk, és amelynek egyik napját osztom meg most veletek.
Ez a vidék 2009 óta az UNESCO Világörökség része, és amióta egy baráti társasággal elkezdtünk túrázni és via ferratazni azóta vágytunk ide. Minden ausztriai utazásunkat úgy zártuk le, hogy jövőre Olaszországban találkozunk, de el kellett telnie pár évnek, hogy tényleg közösen csapjuk be a bérelt kisbuszunk ajtajait és elinduljunk a vágyott Drei Zinnen (más névenTre Cime) felé.
Kint tartózkodásunk alatt több túrát is terveztünk, így Cortina d'Ampezzo mellett foglaltunk magunknak apartmanokat. Cortina városa onnan lehet ismerős, hogy itt rendezték meg az 1956. évi téli olimpiai játékokat és azóta az ország egyik legnépszerűbb síparadicsoma. A város azonban nyáron sem üres, mert gyönyörű fekvésénél fogva egyrészt turisták ezrei, másrészt az extrém túra- és mászó élményekre vágyók lepik el. Tehát arra mindenképpen fel kell készülni, hogy itt a szállások szinte megfizethetetlen áron vannak. Jó hír viszont az, hogy ha az éjszakákat mégsem szeretnéd egy sátorban tölteni, akkor a város 20 km-es körzetében már jó áron lehet több fős, minden igényt kielégítő apartmanokat találni.
Valljuk be Cortina sznob hely, de emellett tényleg nagyon tuti, így az érkezésünk napján rögtön ellátogattunk ide, hogy távolról is szemügyre vegyük azt az utat, amelyet a kalandozásunk harmadik napjára terveztünk és ahol a sodronyok már bőven 3000 m fölé visznek. (A Giuseppe Olivieri és a Gianni Aglio via ferrata beszámolóm majd a későbbiekben olvasható.) A látványtól felvértezve magunkat a programunkat úgy állítottuk össze, hogy először a legkönnyebb, majd egy közepesen nehéz, végül pedig a (számunkra) legnehezebben teljesíthető utat tűztük ki célul.
Bejegyzésem tehát a második napunk állomásáról szól, amikor a Misurina-tó közelében található Drei Zinnen turista- és ferrata útjainak egy részét jártuk be. Igazából ez volt az a hely, amiért elindultunk és ami az életben százszorta szebb, mint a róla készült felvételeken. Egyszerűen a legjobb fotón is képtelenség visszaadni a hely varázsát.
Emlékszem az utazás után ha behunytam a szemem mindig ezt a tájat láttam. A csipkés kőtornyokat, a szabadban fütyörésző mormotákat, az égbe nyúló falak közé épített kis templomot, a keskeny utat, amelyen a turisták apró hangyaként kerülik meg a Hármas-hegyormot.
Hihetetlen táj ez és a legjobb talán az az egészben, hogy bármilyen életszakaszban bejárható és élvezhető. Nem kell sziklamászónak, extrém élvezeteket hajhászónak lenned ahhoz, hogy bakancsot húzva élvezni tudd a vidék adta lehetőségeket. Csupán korán kell kelned, mert egyrészt itt észrevétlenül elröppen egy nap, másrészt pedig népszerűségénél fogva nyáron ellepik a turisták, így a nagy tömeget elkerülve érdemes a nap első sugaraival neked is megérkezned.
A Drei Zinnen - olaszul Tre Cime, magyarul Hármas-hegyorom - egy jellegzetes formájú, három markáns hegycsúcsból álló hegytömb, amely a Sexteni-Dolomitokban található. A hegycsoport legmagasabb főcsúcsa 2999 m magas Große Zinne, amelyet két csúcs fog közre. Nyugaton a 2973 m magas Westliche Zinne, keleten pedig a 2857 m magas Kleine Zinne.
Bővebb infó: https://hu.wikipedia.org/wiki/
A helyszín érdekessége, hogy az első világháború délnyugati frontjának, a „magashegyi háborúnak” egyik fontos szakasza a Drei Zinnen alatt húzódott. A Hármas-hegyorom közelében található sziklatornyokat keresztül-kasul átfúrták, lőréseket, raktárakat, alagutakat vájva a sziklákba. Szerencsére a Drei Zinnen tornyai nem estek áldozatul a közvetlen harctevékenységnek, így a mai napig teljes valójában megcsodálható a terület. Ez a szerencse valószínűleg annak köszönhető, hogy bár rendkívül fontos stratégiai megfigyelő pontokat telepítettek ide, megközelítésük igen erőteljesen alpinista erőfeszítéseket igényelt.
A háborús évek után sokáig katonai terület volt, és az alpinisták körében igazán akkor vált ismertté amikor a 19. század második felében elkezdték a térség nyári üdülőhelyeinek kialakítását. A Drei Zinnen égbe nyúló sziklái szép lassan rákerültek a képeslapokra, majd számos kereskedelmi tevékenység emblematikus eleme lett a hármas sziklafal. Az 1980-as években elkészült egy népszerű, "Dolomiti" elnevezésű fagylaltkompozíció is, amely szintén a neves sziklafalakat formázta, valamint 2008-ban az Olasz Posta egy külön bélyegsorozatot is kiadott róla.
A helyszínhez fűződő érzéseket a kereskedelem szép lassan átírta, de a sziklába vájt alagutak megmaradtak, emlékeztetve arra, hogy egykor véres harcok helyszíne volt ez a (ma sokak számára vágyott) terület.
Ahogy a fotók nem adják vissza a hely igazi varázsát, úgy leírni sem lehet azt a kettősséget, amely átjárta az itt töltött óráimat és gondoltaimat. Mennyire furcsa az, hogy most hobbi célból keressük fel azt a területet, amely egykor katonai búvóhely és háborús terület volt. Lőrésekből készítünk olyan fotókat, amelyek aztán kikerülnek a lakás falára, emlékeztetve arra, hogy életünk egyik legszebb óráit pont itt éltük át.
De ahogy előttünk és utánunk is sokan, mi is éltünk az olasz turizmus adta lehetőséggel és a Misurina-tó előtt balra tekertük a kormányt, hogy a jól kitáblázott, fizetős autóúton elérjük az Auronzo-menedékházat. Ez a fajta kényelem 30 eurónkba került, de most ezt cseppet sem bántunk, mert így legalább elkerültük a plusz 10 km-rel és 400 m szintemelkedéssel járó betonon caplatást. Frissen, üdén parkoltunk le a menedékház előtti, több szintes, ingyenes parkolóban és mormota füttyök kíséretében kezdtük el túránkat, balra kerülve a Hármas-hegyormot.
Persze ahhoz is idő kellett, hogy elinduljunk, mert a parkolóban már az alábbi panoráma tárult elénk. Nézelődtünk, fotóztunk és igencsak erőt kellett vennünk magunkon ahhoz, hogy kapásból ne heveredjünk le, hanem tartsuk az eredeti tervünket, az egész napos gyaloglással és mászással járó programot.
Szerencsére viszonylag korán megérkeztünk, így még a hatalmas tömeget elkerülve vágtunk neki a Locatelli menedékházig (2405 m) vezető keskeny, murvás útnak. (A kiépített út természetesen itt tovább folytatódik, így akik via ferrata utakat elkerülve szeretnék megkerülni a hármas sziklafalat, azok teljes biztonsággal, akár babakocsit tolva is megtehetik mindezt.)
A Drei Zinnent megkerülő turistaút nem kifejezetten nehéz, leszámítva egy-két kaptatót, szinte szintemelkedésektől mentesen lehet körbejárni a területet. Egyetlen nehézséget talán a változékony idő okozza: a ragyogó napsütés, a szemerkélő eső és a mindent beborító köd óránként váltogatja egymást. Túraöltözetben tehát nem árt minden eshetőségre felkészülni.
Amúgy mi az út elején elhatároztuk, hogy aznap nem sietünk sehova, így nehéz lenne pontosan meghatároznom, hogy mennyi idő ferrata nélkül a körtúra. Cortinából is úgy indultunk útnak, hogy ha éjjel érkezünk vissza a szállásra az sem probléma, mert most rohanás helyett inkább átadnánk magunkat a hely teljes élvezetének. Útközben itt-ott megállva jógáztunk és a ferrata kalandunk előtt még ettünk egy mennyei minestrone levest a Locatelli menedékház árnyékos teraszán. Majd lesétáltunk a menedékház mellett található kis kápolnához, és onnan vettük célba a szemközti hegygerincen található Luka-Innerkofler via ferrata utat.
Túraleírások szerint a ferrata B-C besorolású, azaz inkább könnyűnek mondható, mintsem nehéznek. Érdekes azonban, hogy az út valóban nem nehéz, de kitettségénél fogva helyenként igénybe veszi az embert és az akadályokat itt leginkább fejben kell leküzdeni. Azt is különösnek találtam, hogy helyenként a sodronyok (amolyan olaszos lazasággal) elfogytak, így néha azon kaptuk magunkat, hogy kapaszkodó nélkül tényleg ott állunk egy szikla peremén.
Az út első kis kapaszkodói után hamar elértük az egykori katonai alagutat, amelyen viszonylag hosszan, igencsak meredeken, olykor teljes sötétségben kaptattunk felfele. A szűk járatban fejet lehajtva, helyenként összegörnyedve haladhattunk előre. Az alagút sötétségét és monoton egyhangúságát a sziklába vájt ablakok törték meg, pazar kilátást nyújtva a nemzeti park égbe nyúló szikláira.
A katonai alagútból kiérve már sodronyt is foghattunk és még augusztusban is hófoltos tájon vághattunk neki a Paterknofel (2746 m) meghódításának. Hiába a besorolás, a Kékestetőhöz szokott lelkünknek az út nem volt annyira egyszerű, hiszen közel 3000 m-es magasságban talán minden lépésünket kétszer is meggondoltuk.
Mire a közel 2 órás ferratank alatt felértünk a csúcsra, már süvített a hideg szél és tornyosultak a felhők a sziklafal mellett, emlékeztetve minket arra, hogy bár most érkeztünk, ideje indulni. Eszméletlen zord vidék ez, hihetetlen mélységekkel és magaslatokkal. Már szemerkélő esőben kerestük meg a csúcskönyvet, amelyben egy közös rajzzal állítottunk magunknak örök emléket.
- Ha a lehetőségekhez képest szeretnéd a tömeget elkerülni, akkor érkezz korán, azaz még 8 óra előtt vágj neki a túrának.
- Ha nem szeretnél a parkolóig plusz 10 km-t sétálni, akkor mindenképp számolj a fizetős útszakasszal, amelynek ára autó/kisbusz mérettől függően eltérő lehet. A fizetős szakasz annyira nem olcsó, de ellenben a fenti parkolás ingyenes.
- Az úton - leszámítva a menedékházak kínálatait - nincs vízvételi lehetőség, így a nyári melegben, pláne egész napra min. 3 liter folyadék ajánlott.
- Az idő nagyon változékony, így mindenképp legyen nálad vízhatlan bakancs, UV szűrős sapka, napszemüveg, könnyű pulóver, esőkabát és ha az első világháborús katonai utak megtekintését is tervezed, akkor fejlámpa!
- Ha ragyogó napsütést fogsz ki, akkor feltétlen gondoskodj a megfelelő napvédelemről, mert a kopár sziklafalak környezetében semmi sincs ami hűsítő árnyékot adjon.
- Ahogy írtam is, az általunk választott ferrata út nem kimondottan nehéz, de tériszonnyal és via ferrata szett hiányában semmiképpen se indulj útnak!
- Bár a terület rendkívül jól ki van táblázva, mégis legyen nálad térkép, mert hirtelen mindent eltakaró köd tudja ellepni a tájat.
- Ha kisgyermekkel utaznál, bátran indulj útnak. A kiépített gyalogút (természetesen odafigyelve) semmilyen veszélyt nem tartogat.
- Ha a nemzeti parkban szeretnél ebédelni, megteheted. A túra során három menedékházat is érintesz, amelyek jobbnál jobb menükkel várják az ide látogatókat.
- A körtúrának nincs meghatározott útvonala. Így a parkolóból indulva kedvedre eldöntheted, hogy balról vagy jobbról kerülöd meg a Drei Zinnen szikláit.
Élménydús, mormota füttyökben gazdag kirándulást kívánok!
További képek a Drei Zinnen túráról:
További képek a via ferrataról:
