Idén mi a gyávák táborát erősítjük, azaz nem utazunk. Pontosabban a határátlépés helyett kizárólag itthon kalandozunk. Az érdekes talán az egészben az, hogy a veszteség most kicsit sem fáj. Sőt, még valahol hálás is vagyok ennek az időszaknak, mert a kezdeti megvonások átformálták a hazai turizmushoz fűződő érzéseimet.

Korábban ha túrázásról és kikapcsolódásról volt szó, akkor a 2000 m-es hegyek lábáig meg sem álltunk, és teljesen értetlenül néztem azokra, akik megkérdezték, hogy nekünk itthon miért nem jó? Konkrét válaszunk nem volt, csak azt éreztük, hogy kalandokat és élményeket akarunk városoktól (és így emberektől) távol eső, kietlen helyeken. A magyarországi túraútvonalak valamiért mindig hátrébb szorultak és a folyamatosan frissülő bakancslistánkon sem igazán szerepeltek a hazai helyszínek. Persze volt, hogy valahol átutazóban felírtunk egy-egy városnevet, de ezek idővel mind a fiók mélyére kerültek. Aztán fordult a kocka és a korlátozások után kiszabadulva, egyenesen menekültünk a zöldbe, és a kedvenc szórakozásom a magyarországi, különleges túrautak keresése lett.

Emlékszem, hogy hányszor suhantunk már el úgy az Esztergom-Piliscsaba-Budapest útvonalon, hogy elhatároztuk, felfedezzük a kesztölci régiót, aztán végül egyszer sem álltunk meg itt. Vágytunk erre a vidékre, de kalandozásaink rendre elmaradtak, így a hiányosságunkat bepótolva, a hétvégén bakancsot húztunk és nekivágtunk egy ígéretesnek tűnő, középnehéz útvonalnak. Mivel a Kétágú-hegy túráról csak tényszerű, konkrét adatokat közlő leírást találtam, így lényegében fogalmam sem volt arról, hogy milyen csodaszép helyre vezetnek a túrajelzések. Barangolásaink során (mindenfajta túlzás nélkül!) úgy éreztem magam, mint aki egy álomvilágba tévedt: a lepkék és kabócák szőlőlugasokkal tűzdelt, levendulaillatú otthonába.

A kesztölci csodahely Budapesttől 39, Esztergomtól 9 km-re található, és azt hiszem talán nem szerepel a legismertebb pilisi túraútvonalak között, annak ellenére, hogy igencsak megérdemelne egy dobogós helyezést. Bár azt is be kell vallanom, hogy én nagyon örültem annak, hogy a "Kétágú-hegy panoráma körtúra" nincs agyon reklámozva, mert így - a szuper időjárás és a vasárnap délelőtt ellenére - konkrétan senkivel sem találkoztunk az egész túraútvonalon. Viszont a  kesztölci régió tényleg annyira varázslatos, hogy muszáj írnom róla, olvasóimat ezáltal arra buzdítva, hogy menjenek el ide és tegyenek egy kb. 3 órás kitérőt a Pálos Gyógy- és Fűszernövénykert mögött magasodó sziklaszirtekhez.

Az útvonal besorolása középnehéz, de azt gondolom, hogy a már lefele vezető Postás-utat leszámítva, egy átlagosan jó fizikummal könnyedén teljesíthető a túra. Ha pedig az apró köves, meredek szakaszt elkerülnéd, akkor azt javaslom, hogy a csúcsról  visszaindulva a Két ember útját válaszd, így teljes biztonsággal bevállalhatod a csúcstámadást.

Na, de kezdjük a túrát a legelején: 
Kiindulópontunk Kesztölc, amely község sokak számára talán egyet jelent a tapétagyártás fellegvárával (https://kesztolc.hu/szoveges-oldal-144). De a minőségi, hazai gyártmányú tapétákon túl azt is érdemes megemlíteni, hogy a környék a Neszmélyi borvidék része, és híres a szőlő- és bortermeléséről. Így kicsit sem meglepő, hogy ahogy közeledünk a túránk kiindulópontjához (a késő barokk stílusban épült Szent Kelemen-templomhoz) feltűnnek a hegyoldalba vájt, rendkívül hangulatos pincesorok. Mivel fűtött minket a túraláz, így a pincékről készült fotók sajnos elmaradtak, de a színes ajtókkal díszített "borutca" mindenképp megér egy említést.

Autónkat az egyik kis utcában hagyva, a vasárnapi misére hívogató harangszó alatt felsétáltunk a templomhoz és a mögötte található temetőhöz, majd a zöld jelzést követve folytattuk utunkat. Elértük a szőlőültetvények között található Szent Orbán szobrot, és azt hiszem itt került fel az egész napig tartó mosoly az arcunkra.

A hely teljes bűvöletében, rengeteg fotót készítve haladtunk tovább azon a keskeny betonúton, amely elvezetett a gyógynövénykertig.

A reggeli fényárban úszó táj, a friss levendula, zsálya és kakukkfű illata olyan különleges hangulatot teremtett, hogy bár a túrát még igazán el sem kezdtük, mégis megálltunk pár perc pihenőre. Csendben leültünk és a kabócák énekében csak szemléltük a mediterrán vidékre emlékeztető tájat. (Igen, igen, azok nem tücskök, hanem tényleg kabócák voltak, és habár az erős, mély ciripelésükért egyenesen odavagyok, azért a híresen forró égövi vidéket kedvelő rovar magyarországi elterjedése igencsak elgondolkodtató.)

Pár mondat a Pálos Gyógynövény- és Fűszerkertről:
A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású és még ma is létező férfi szerzetesrend, amelyet a 13. század közepén Esztergomi Boldog Özséb szervezett meg a pilisi hegyekben szétszórtan élő remeték egy közösségbe való összegyűjtésével. Első templomukat és kolostorukat a Kesztölc melletti Klastrompusztán építették fel.

A szerzetesrendre jellemző, hogy lakóhelyeik a városoktól távolabb eső részeken feküdtek, ahol a gazdálkodás mellett gyümölcs- és növénytermesztéssel is foglalkoztak. Kertjeik értékes részei voltak a fűszer- és gyógynövények, amelyekkel egyrészt magukat, másrészt a megfáradt utazókat és zarándokokat gyógyították.

A Gyógynövénykertet a Pálos atyákkal egyetértésben 2016-ban alapította a Kesztölci Gasztronómiáért és Borkultúráért felelős Egyesület, amely a mai napig ápolja a Pálos gyógynövénytermesztés hagyományát. (Bővebb információ: https://www.facebook.com/kesztolci.borklub/)

Kellő pihenő után, levendulaillatól kicsit bódultan, elindultunk tovább, hogy teljesítsük a kiszemelt úticélt az alábbi túraterv alapján:
https://kirandulastippek.hu/budapest-kornyeke/kesztolci-panorama-kortura-a-ketagu-hegy-szirtjeire.

Mondanom sem kell, annak ellenére, hogy az útvonal leírásáról még képernyőfotókat is készítettem, csak nem sikerült a kiszemelt ösvényen maradnunk. Egész pontosan mi az ösvényen maradtunk, így (véletlenül) kihagyva egy jobbra kanyart a Két ember útján értünk fel a hegytetőre. A pluszban megtett métereket azonban egy kicsit sem bántam, mert számomra ez az útvonal koronázta meg a kirándulást.

A nyári kánikulában hűsítő árnyékot adó, harsogóan zöld lombok alatt haladtunk felfelé ezen a varázslatosan szép ösvényen. A férjem is, és én is úgy belemerültünk a tájba, a magányba, a csendbe, hogy még egymást is elhagyva csak a Kétágú-hegy szirtjei előtt találkoztunk. Megörülve egymásnak, megkerestük a leírás szerinti panoráma pontot, és az egyik legszebbnek tartott pilisi tájról elkészítettük saját felvételeinket. Majd a kabócáktól hangos erdőben elindultunk lefele.

Egy egész napos esőzés után bevállaltuk hátihordozóval az igencsak meredek Postás-utat, így tényleg minden lépésünket kétszer meggondolva ereszkedtünk lefelé. Ez az útszakasz a nevét onnan kapta, hogy állítólag régen itt szállították a postát Pilisszentlélek és Kesztölc között. És bár az ösvény néhol igencsak keskeny, enyhén csúszós és meredek, nem szívesen hagytam volna ki, mert szinte végig panorámát nyújt a kesztölci vidékre.

Visszaérve a virágos mezőre a kislányom is felébredt, így ahogyan ő mondja "piákat" (=pillangókat) kergetve pont a déli harangszóra értünk vissza a templom kertjébe.

Csodaszép utazás volt ez is, és ha esetleg te is nyáron vágnál neki ennek a 9 km-es szakasznak, akkor a nap zárásaként ajánlom - az onnan 6 km-re található -  dorogi tó hűsítő vizét és minden igényt kielégítő strandját.

Pár hasznos tipp a túrához:

• erre az útvonalra sportcipő helyett készülj túrabakanccsal! 
• az útvonalon vízvételi lehetőség nincs, így vagy hozz magaddal elegendő folyadékot, vagy a temetőben található kútnál töltsd fel a kulacsod!
• a gyógynövénykertben érvényesüljön a "mindent a szemnek, semmit a kéznek" elve, azaz elérve a levendulást, ne gondold azt, hogy a "Szedd magad!" mozgalom tagja vagy! 
• a túra alatt viszonylag gyakran váltanak a túrajelzések, így ha nem akarsz elkeveredni, akkor légy szemfüles
• a kabócák mellett, sajnos a szúnyogok is hemzsegnek, így a lelki békéd megőrzése érdekében legyen nálad szúnyogriasztó!
• a nyári melegben pedig gondoskodj a megfelelő napvédelemről, mert a túra nagy része konkrétan a tűző napon vezet! 
• a lefelé vezető út miatt az útvonal valóban középnehéz, így hordozóval csak akkor indulj útnak, ha a hordozásban már kellő gyakorlatot szereztél. Saját lábon futkározó gyerekre pedig nagyon vigyázz, a sziklaszirteken különösen.

Mesés kalandozást kívánok! 

További képek a felfele vezető útról: