Mi tagadás, hiányoznak az utazások, a hirtelen ötlettől vezérelt külföldi kalandozások. Hiába csak egy év korlátozásairól beszélünk, mégis olyan távolinak tűnnek a 2000 m feletti láncos kapaszkodók, a téli, kietlen tengerparton tett séták, a maszknélküli, ölelésekkel teli pillanatok. Néha úgy érzem, hogy hozzászoktam és, hogy így is tudok élni, néha pedig annyira elegem van, hogy a világból kifutnék egy túrabakancsban. Mostanában az utóbbi érzés dominál, így hétvégenként rendre felkapjuk a gyereket, telepakoljuk a hátizsákunkat és elindulunk valami új, ismeretlen hely felé, hogy kalandvágyunkat továbbra is kizárólag hazai terepen elégítsük ki.

A külföldi, bakancslistás terveink az Észak-Velebit Nemzeti Park felfedezésénél akadtak el, azaz pontosan, több mint egy éve vágyom arra a csodaszép túraútvonalra, amely egy peremként húzódik a tenger felett. De belátva azt, hogy ha így haladnak a dolgok, akkor 2021-ben még a határig sem jutunk el, horvátországi terveinket lecseréltük és elhatároztuk, hogy idei évünk (egy része) a balatoni tanúhegyek felfedezéséről fog szólni. Tavaly nyáron a csobánci túránk alkalmával (https://utazojogik.blog.hu/2020/09/04/kalandozasok_a_balaton_kozeleben) már szereztünk némi benyomást.

Egészen pontosan akkora hatással volt ránk a Balaton-felvidék, hogy év végén úgy döntöttünk nekünk is itt kell élnünk. Ahogy akkor is lenyűgözött táj, közel egy év távlatában újra csak azt mondhatom, hogy a szőlőlugasok és az ódon présházak mellett vezető kanyargós utak, a végtelennek tűnő csillogó víz látványa, a domboldalakban található kápolnák, a természet alkotta különleges képződmények együttese olyan lelket simogató helyszínek, amelyekre most talán nagyobb szükség van, mint valaha. Maximális feltöltődést biztosítva, elfeledtetik azt a sok negatív hírt, érzést, gondolatot, amellyel úton, útfélen találkozunk.

Szóval, ha te is úgy érzed, hogy most túl sok a zaj, hiányoznak a hegyek, a tenger, vagy e kettő együttese, akkor bakancsot húzva indulj el és válassz magadnak egy meghódításra váró tanúhegyet!

Szinte az összes írásomban azt hangsúlyozom, hogy mi a magányos túrázás hívei vagyunk, azaz vagy megpróbáljuk elkerülni a legfelkapottabb útvonalakat, vagy a látogatásra egy kevésbé népszerű időpontot választunk. Tapasztalataink alapján pedig bizton állíthatom, hogy ha a tanúhegyeket választod úti célnak, akkor jobb, minél távolabb menni a vízparttól, hiszen minél távolabb vagy, annál valószínűbb, hogy teljes csendben, szinte egyedül járhatod be a gyönyörű vidéket.

És bár most úgy tűnhet, hogy magamnak mondok ellent, de első utunk a Badacsony tetejére (438 m) vezetett. Tudva azt, hogy ahogy melegszik az idő, egyre többen keresik fel a Balaton északi partjának legismertebb és egyben legmagasabb vulkanikus eredetű tanúhegyét, kirándulásunkat február végére időzítettük, azt remélve, hogy ilyenkor a kirándulók nagy része még otthon pihen. Azzal is számoltunk, hogy a Balaton-felvidék felfedezése bőven átcsúszik majd a nyárra is, így egy ködös, szombat reggelen elindultunk a Kisfaludy-kilátó felé. Bíztunk abban, hogy mire elérjük a 18 m magas kilátót, addigra a köd is felszáll, de sajnos ez nem így lett. A túra alatt készített fotóim így lehet, hogy nem lesznek a legcsábítóbbak, pedig tényleg érdemes útra kelni. Tapasztalatunk az, hogy még ködben, panoráma nélkül is csodás és felettébb megnyugtató itt barangolni. Sőt, azt hiszem, hogy jobb tavasz elején felfedezni ezt a vidéket, hiszen ekkor a fák lombjai még nem takarják el a különleges sziklaképződményeket.

Autónkat a - jelenleg díjmentesen használható - Rózsakő parkolóban (Badacsonytomaj) hagyva indultunk el arra a 7 km-es túrára, amely közel 3 órás útvonalon érinti a hegy legismertebb és persze legszebb részeit. A Kuruc-körút tanösvényen kanyarodtunk el balra, ahol szőlőlugasok kíséretében és a Szigligeti vár látványában gyönyörködve meríthettünk egy kis mediterrán hangulatot.

Majd ahelyett, hogy nekivágtunk volna a (sárga és kék jelzéssel jelölt) Bujdosók lépcsőjének, inkább egyenesen folytattuk utunkat. Ez amúgy akkor egy spontán, de remek döntés volt, mert csak utólag - a hegyről már lefele tartva – szembesültünk azzal, hogy ez egy igen kemény, amolyan „kiköpöm a tüdőmet mire felérek” lépcsősor. Konkrétan teljesen egyenesen, szinte a hegytetőre vezet, így azt javaslom, hogy ha te is kisgyermekkel vagy idősebb családtaggal érkezel, akkor a békesség kedvéért ti is tegyetek egy (nem mellesleg sok szépséget tartogató) kitérőt.

A kék jelzésen haladva először a Kőkaput értük el, majd onnan haladtunk tovább a Kisfaludy-kilátó és a Ranolder-kereszt felé. Mivel a páratlan kilátásról itt is lecsúsztunk, így lőttünk pár fotót (a kedvenc témánk szerint) nappal szembe, és gyorsan megfogadtuk, hogy egyszer, verőfényes időben is ellátogatunk Ranolder János veszprémi püspök által emelt, hatalmas kőszerkezethez.

Majd a Bujdosók lépcsőjén, szerencsére lefele haladva értünk vissza a tanösvényre, és a már bejárt úton értük el a parkolót.

Tippek az ide látogatóknak:

• ha egy kicsit hosszabb felvezetővel indítanád a túrát, akkor érdemes a Rózsakő kiépített parkolója helyett a Kisfaludy-ház mellett található, szintén kiépített parkolót választani
• annak ellenére, hogy a terep könnyű (max. középnehéz) érdemes túrabakanccsal, saras időben kamáslival készülni
• az útvonalon számos kiépített pad és pihenő található, így célszerű egy romantikus, erdei ebéddel meghosszabbítani a délutánt
• igazi családos, gyermekes túraútvonal, amely babakocsival nem, de hordozóval könnyedén bejárható
• a hegyen viszonylag sok jelzett útvonal keresztezi egymást, így ajánlott térképet vagy túraalkalmazást használni.

Következő utunk a 415 m magas Szent György-hegyre vezetett, amely gyönyörű bazaltoszlopaival a Balaton-felvidék egyik legjellegzetesebb tanúhegye. Népszerűsége alapján azt hittem, hogy a badacsonyi túraútvonalat majd semmi nem múlja felül, de bevallom Csobánc mellett nekem ez lett a kedvencem. A csobánci túra nekem tényleg egy életre szóló emlék maradt, ami idővel egy életérzés lett, és ugyanezt az érzést idézte fel a Szent György-hegyen tett kirándulásunk. Napsütés, páratlan, az egész térséget elénk táró panoráma, csendes, virágokkal teli lugasok, csodaszép, sárgán ragyogó templomok, elhagyatottnak tűnő, borostyánnal borított épületek.

Az útvonalunkat pontosan leírnom most azért nehéz, mert ezen a napon nem választottunk előre semmilyen úti célt, csak a kislányomat a hátamra csatolva kihasználtuk a déli altatási időt. Amíg ő csendesen pihent a hátamon, addig mi barangoltunk, és közel 2 óra alatt picivel több, mint 5 km-es túrával bejártuk a hegy (szerintünk) legnevezetesebb pontjait.

Autóval a hegy oldalában található, napsárga, barokk stílusban épült Lengyel-kápolnáig mentünk. Azt hiszem, hogy már maga a templom is megér egy látogatást, hiszen az épület az azt övező tájjal festői szépségű.

Innen utunk a Balaton-felvidék egyik legbabonásabb helyéhez az Emmaus, az egykori remete kifosztott és teljesen lepusztult kápolnájához vezetett. Számos blog és útibeszámoló a térség egyik leghátborzongatóbb és legkülönösebb helyének írja le az Ify-kápolnát, amelyet a helyiek szerint legjobb távolról elkerülni. Hát nem tudom. Lehet, hogy a tavaszi nap első igazán meleg sugarai varázsolták széppé, de én kifejezetten sajnáltam, hogy a látogatók elől elzárták ezt a vadregényes, valóban elég romos épületet. Jobb híján a kapuban található keresztet kaptuk lencsevégre, amely tökéletes tükörképe a kerítésen túli hangulatnak.

A sárga jelzést követve hamar elértük a bazaltorgonák tövében található Kaán Károly kulcsusházat. Valószínű, hogy ez a szállás is megélt már jobb napokat, de az épületet látva nekem mégis felkerült egy újabb sor a bakancslistámra: szeretnék itt, az erdő közepén, a túraútvonalak kereszteződésében eltölteni egy éjszakát. A háznál jobbra kanyarodva, már a kék jelzést követve értük el a sípszerűen, 20-25 m magasba nyúló bazaltoszlopokat.

A kis- és nagyorgonát egy lépcsőkkel kiépített úton kerültük meg, majd onnan egy kis kitérővel felkapaszkodtunk a bazaltorgonák tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Tapolcára és Csobáncra. Egy kis ösvényt követve, pár bokorral megküzdve pedig kisétáltunk egy sziklaszirtre, ahol lényegében szinte az egész Balaton-felvidék a lábunk előtt hevert. Tárt karokkal ott állni, mély levegőt szívni és hosszan kilélegezni, leírhatatlan.

Innen már csak a hegytetőre vezetett az utunk, ahol újra megkaptunk mindent. Keletről nyugatra haladva a Csobánc, a Tóti-hegy, a Gulács, a Badacsony, Szigliget, a Keszthelyi-hegység vonulatait a csillogó víztükör felett.

Tudom, hogy számos túra vár még ránk, de jelenleg nekünk ez lett a balatoni túraútvonalak királya, amely egy két órás kirándulással összefoglalja mindazt, amit a térség egy utazónak adhat.

Tippek az ide látogatóknak:

• könnyű, pár kaptatóval tűzdelt igazi családi útvonal, amely a természetkedvelő gyermekeknek igazi vadregényes kalandpálya
• a sziklás, helyenként csúszós talaj miatt érdemes a kicsiket vagy hordozóban vinni, vagy segíteni és figyelni a lépteiket
• túrabakancs és megfelelő túraruha használata erősen ajánlott
• a hegytetőn padok és asztalok várják a látogatókat, így a kirándulást érdemes összekötni egy naplementét néző piknikkel
• bővebb infó, pontosabb leírással pl. az alábbi linken olvasható: https://kirandulastippek.hu/balaton-felvidek/szent-gyorgy-hegy

Kellemes tavaszi barangolást kívánok! 

További képek a badacsonyi túráról: 

További képek a Szent György-hegyről: