Norvégiába alapvetően túrázni indultunk és kizárólag szinte olyan programokat szerveztünk, amelyek alatt nagy szenvedélyünknek, a természetjárásnak hódolhattunk. A hat napos kint tartózkodásunk alatt egyetlen napot szerettünk volna nagyobb városban tölteni, így félidőben megszakítottuk a csúcstámadásokat és 24 órára a túranadrágot farmerre cserélve elindultunk Bergenbe.

Szállásunktól összesen 170 km-re volt Bergen, de ez az oda-vissza utazással közel 7 órányi kocsikázást jelentett (szerencsére mindezt) a fjordok között, így ha Norvégiában autós utazást tervezel, akkor pár dologra mindenképpen fel kell készülnöd:

• nincs autópálya, csak autóút és a megengedett sebesség általában 60 km/óra 
• az utak többnyire kétsávosak és nem túl szélesek
• a norvégok rendkívül szabálykövetőek, így egyrészt senki sem megy gyorsabban, másrészt az utak kamerázva vannak és nincs az a mennyiségű NOK ami elég lenne egy-egy büntetésre
• ha a fjordok között kocsikázol, akkor gyakran kompra kell szállnod, amelyek óramű pontossággal, menetrend szerint járnak (akárcsak nálunk a gyors 7-es).

A fentiek alapján tehát biztosan nem fogsz tudni majd száguldozni, így egy Budapest-Balatonfenyves távolságot (kis városnézéssel egybekötve) kb. egy nap alatt lehet megtenni. De amúgy meg, miért is rohannál?

A táj eszméletlen, végeláthatatlannak tűnő, kacskaringós utak vezetnek a fjordok, vízesések és csupasz sziklafalak birodalmában, ahol hol esik, hol fúj, hol pedig ragyog a nap és szivárvány íveli át a meseszerű képet.

Jó itt autózni, akár végcél nélkül is. Egy ilyen egyszerű utazás alatt is maximálisan átjön a norvég életérzés: a hihetetlen nagy terek, a szabadság, az időjárás okozta drámai hangulat és az a végtelen nyugalom, amely átjárja az egész országot. Mindezt magadba szívva, biztos vagyok abban, hogy kedved sem lenne a gázpedált nyomva átsuhanni, csak lassan haladni és elraktározni mindent, amit csak lehet.

Mi éppen egy kompra vártunk, amikor azon kaptam magam, hogy nem akarok még ötvennel se továbbmenni, hanem csak ülni szeretnék a parton, csöndben, ha lehet totál egyedül. Szóval, ha most újra egy autós körutazást szerveznék, akkor (hiába az ezer látnivalóval) hagynék időt a teljes lelassulásra. Így minden ide vágyónak azt tanácsolom, hogy az utazás alatt legyen legalább egy olyan napod, amelyre nem tervezel semmit, mert könnyen meglehet, hogy életed egyik legszebb napja ez lesz.

Értünk azonban megjött a komp és kirakott a túlparton, hogy folytassuk utunkat Norvégia második legnagyobb városába. Apropó, míg el nem felejtem: a bergeni kiruccanáshoz kevés lesz egy nap, így ha teheted, akkor legalább egy éjszakára foglalj magadnak szállást, mert különben erősen olyan érzésed lehet, mint, amikor hulla fáradtan és elgyötörten a velencei karneválon reggel kiraknak a buszból mondván, hogy "élvezd!" és este már érted is jönnek.

Röviden Bergenről:

A várost 1070-ben alapították és a középkorra Skandinávia egyik legjelentősebb területe lett. A 13. század végétől a Hanza-szövetség egyik legfontosabb telepe itt működött, főként az északi partokról érkező szárított tőkehal miatt. A Hanza városrészt kerítéssel kerítették el a város többi területétől és a Bryggen, azaz „a rakpart” nevet kapta.

Sajnos az 1900-as években a műemléknek számító házak fenntartását elhanyagolták, egy részüket lebontották és a helyükre pedig ötemeletes lakóházakat építettek. 1955-ben pedig a megmaradt épületek egy része tűzvész martalékává vált.

A megmaradt kerületet az Unesco a világörökség részének nyilvánította és az eredeti állapotában megmaradt 61 épület a mai napig megtekinthető. (Ezek többségében múzeum épületek, éttermek és szuvenír boltok.)

Bergen, Norvégia délnyugati partján fekszik, Hordaland megyében, amelynek egyben a székhelye is. A várost az enyhe és nedves tengerparti klíma jellemzi. Kisebb mértékű a nyári-téli hőmérséklet-ingadozás, és itt az országban a legmagasabb az átlaghőmérséklet. A januári középhőmérséklet 2,8 °C, a júliusi 15,1 °C, valamint itt a legmagasabb az átlagos éves hőmérséklet Norvégiában. Bergen az esernyők városa, évente átlagosan 213 nap esik csapadék.

(Bővebb infó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bergen)

Tehát közel 3 órás utazás után, esernyőt és esőkabátot rántva megpróbáltunk a városközpontban (kisbusszal) parkolóhelyet találni és a fennmaradt 8 órában pedig felfedezni a várost. Itt lenne kapásból két tanácsom:

1. ha lehetőségeid engedik (ahogy már utaltam erre), akkor mindenképpen foglalj Bergenben egy éjszakára szállást, mert képtelenség élvezettel fél nap alatt körbejárni
2. ha te is kisbusszal szeretnél a belváros közelében parkolóhelyet találni, akkor sajnos készülj fel a legrosszabbra: a legtöbb belvárosi parkoló mélygarázs, ahova a magassági korlátozás miatt nem fér be egy kisbusz; a felszíni, nagyobb parkolók (többségükben) üzletekhez tartoznak, így ezeken a területeken max. 1 óráig lehet parkolni; nyáron a város tömve van turistákkal, ami szintén csökkenti a szabad helyek számát. Szóval lehet célszerűbb kicsit a város szélén megállni és az őrjöngéssel, tolatásokkal és centizésekkel teli 45 percet egy kellemes sétára cserélni!

Természetesen Bergen is, ahogy egész Norvégia csodaszép és nagyon megkapó látvány, ahogy a nap sugarai megvilágítják a kikötő sokszínű házait.

Ha ezt az egy napot újratervezhetném, akkor biztosan nem az órámat bámulva, megállás nélkül múzeumról múzeumra rohannék, hanem megpróbálnék egy képzeletbeli időutazáson részt venni. Kalandozásaimat a Bryygen varázslatos sikátorai alatt kezdeném, majd kisétálva a tengerpartra szép lassan közelíteném meg azt a híres Halpiacot, amely az 1200-as évektől a kereskedők és halászok találkozóhelye.  Majd itt egy haltál válogatással a kezembe leülnék és ebéd közben csak nézném azokat a hajó óriásokat, amelyek tökéletes manőverekkel közelítik meg a norvég partszakaszt. Ezután innék egy kávét a napsütötte kikötőben, majd átsétálnék - az összesen párszáz méterre található - Floibanen siklóhoz, hogy megnézzem egész Bergent, felülről is.

A városban amúgy számos látnivaló van, amelyek közül talán a legfontosabbak a Bryggen (hanza-kereskedőházak sora), a Floibanen, Edvard Grieg háza, Ole Bull villája, az Ulriksbanen drótkötélpályás felvonó (amely az Ulriken hegyre visz fel), a bergeni Akvárium Norvégia legnagyobb és legrégibb ilyen intézménye és a Fantoft fatemplom.

További tippjeim a bergeni pillanatokhoz:

• itt is legyen nálad vízhatlan cipő és esőkabát vagy esernyő, mert nyáron max. 15 fok van, fúj a szél, gyakran esik, így vizes ruhában nem túl kellemes az egész napos városnézés
• a szuvenír vásárlást ne hagyd a nap végére, mert a legtöbb üzlet viszonylag korán bezár, így lehet – ha nem vagy résen – üres kézzel távozol
• életem legdrágább szendvicsét (átváltva 6000 Ft) Bergen egyik kis utcájában ettem, mert azt hittem, hogy itt olcsóbban megúszom, de tévedtem. Az árak között nincs extra nagy különbség, így sajnáltam, hogy ezt a pénzt nem a Halpiacon költöttem el, mert valószínűleg az ízélmények tekintetében jobban jártam volna. 
• a Halpiac természetesen nemcsak a halakról szól, így itt érdemes alaposan körülnézned, mert igazi gasztro kincsekre lehet bukkanni
• a felvonózás legyen a kötelező programod része, de lehet célszerűbb a Floibanen helyett az Ulriksbanent választani, mert az magasabbra visz fel, így onnan a panoráma is szebb lehet
• ha nem szeretnél irdatlan sok pénzt elszórni és csak egy egynapos látogatást tervezel, akkor érdemes szendvicseket csomagolni, termoszban kávét vinni, mert saját tapasztalatom az, hogy egy nap alatt akár 6000 Ft-ot is el lehet nyilvános WC-ben pisilni (viszont legalább azok vannak és bankkártyával működnek, így nem kell apróval felpakolni a zsebeidet)
• ha kultúrsokkra vágysz, akkor érdemes kiváltani a Bergen-kártyát, így szabadon (sorban állás nélkül) barangolhatsz múzeumról, múzeumra 
• utazás előtt ellenőrizd a telefonodat, hogy mennyi kép van rajta, nehogy úgy járj, mint én - összesen 10 fényképet tudtam készíteni, mert előző napi túrák felvételeivel megtelt minden szabad hely

... és nem utolsó sorban újra csak azt tanácsolnám, hogy a rohangálás helyett lassulj le és élvezd azt, hogy életed egyik napját a fjordok kapujában töltheted el! 

A pádisi bejegyzésem három utazásunk summa élménye és tapasztalata. Az első Bihar-hegységbe tett látogatásom közel 9 éve volt, és bár akkor elhatároztam, hogy kétszer nem utazom ugyanarra a helyre, de olyan volt ez is, mint a minden szilveszterkor tett újévi fogadalom. Elillant és én újból és újból ott találtam magam, mert a vidék beszippantott, azt hiszem egy életre.

Budapesttől összesen 425 km-re található ez az igazi vadregényes, puritán, barlangokkal, kaptatókkal, vízesésekkel tarkított paradicsom, amely az erdélyi túrák egyik igazi gyöngyszeme.

Jártam már itt nyár közepén, ősz elején és 5 évvel ezelőtt, pont húsvétkor döntöttünk úgy, hogy a hegyekben töltjük ezt a pár napot. Tervünk az volt, hogy a tavaszi napsütésben újra bejárjuk a láncos kapaszkodókkal és barlangi átjárókkal tűzdelt Csodavárat és Szamos-bazárt, de hát ahogy mondani szokás: ember tervez, Isten végez. Így a nyári gumik helyett felraktuk a hóláncot, pulcsi helyett elraktuk a síkabátot és útnak indultunk, hogy felfedezzük a hó födte erdélyi rengeteget. (A tavaszi havazás amúgy duplán megérte: egyrészt sosem utaztam még motorosszánnal, másrészt így borítékolható volt, hogy nyáron is visszatérünk.)

Na, de most jöjjön egy kis helyismeret:
"Az Erdélyi-szigethegység Románia nyugati részének meghatározó hegytömbje, amelynek a közepén helyezkedik el a Pádisi karsztfennsík, a magyar-román határtól mindössze 100 km-re. A Pádisi karsztfennsík a Bihar hegység, Erdély és Románia egyik legkülönlegesebb karsztvidéke, mivel a karsztjelenségek valamennyi változata megtalálható itt." (www.padis.hu) A Bihar-hegységben található a Szigethegység legmagasabb pontja, a Nagy-Bihar (1849 m). 

És bár ez a vidék Debrecentől valóban csak 190 km-re található, az utazási időre érdemes (Budapesttől) egy napot rászánni, mert az oda vezető autóutat vagy 10 éve építik. Akkor is azt építették, amikor először jártam ott és, ahogy látom ez most sincs másképp. Jelenlegi útvonaltervező adatok alapján a 190 km, az 3 óra 20 perc, amire én (optimista hangulatban) min. 4 órát számolnék. A kétsávos út - elég hosszan - helyi falvakon át vezet, és a két sávból egy - ugye az építkezés miatt - mindig le van zárva, így lényegében folyamatosan lámpák segítik az előrehaladást. Szóval olyan mintha csúcsidőben a Hungária körúton akarnál 30 perc alatt az Árpád hídtól a Lurdy házhoz érni. Lehetetlen. Viszont minden rosszban van valami jó: a folytonos útépítés a turisták egy részét legalább elrettenti. Emlékszem, 9 éve még egy terepjáró szerűséget béreltünk és azzal indultunk útnak, mert tényleg olyan útviszonyok voltak, hogy mással esélyünk sem lett volna. Ellenben a Glavoj-réten (csúcs időben) rajtunk kívül csak pár autó állt. Négy évvel ezelőtt (ugyanerre a helyre) már betonút vezetett és a parkoló ugyanebben az időszakban már tömve volt. Nem tudom, hogy először volt-e szerencsénk, de a különbség szemmel látható és érezhető volt. Ebből adódóan én a soha véget nem erő építkezésnek szurkolok, mert a hely varázsát pont az érintetlensége adja. Az, hogy ha elindulsz megkeresni a Nagy-Phateon vízesést (https://youtu.be/AI58u-9yU3A) akkor nem valószínű, hogy a túra ideje alatt túl sok emberrel futsz össze, hogy teljesen egyedül, csöndben kiülhetsz egy rétre és naphosszat magányosan nézheted a szabadon bóklászó lovakat. Manapság nagyon kevés ilyen hely van, így ezt az állapotot meg kell becsülni és ki kell élvezni, amíg csak lehet.

Természetesen azért itt is vannak közkedvelt útvonalak, amelyek az ide látogatók elsődleges célpontjai. Ilyen a Csodavár és a Szamos-bazár. 

Csodavár túra: 
Ahogy leereszkedünk a barlanghoz vezető (turistajelzésekkel jelölt) úton egyszer csak a fák mögül előbukkan a barlang 73 m magas és 30 m széles bejárata. A látványnál már csak a barlang szájához vezető út az elképesztőbb, ahol kicsit megkopott létrák, sodronyok és láncos kapaszkodók segítik a haladást.
A barlang első szakasza nagyon könnyen járható, szinte minden felszerelés nélkül. Ez a folyosó körülbelül 8 méter széles és 20 méter magas. Jobb oldalról, egy hatalmas ablakon keresztül a napfény is lejut a barlang aljáig. Ez a szakasz a második dolináig tart. A turistaút itt a felszínre kanyarodik, amely az erdőben folytatódik tovább. 

(Az egyik túránk alkalmával mi fejlámpával végigmentünk a barlangon, ami elképesztő élmény volt, így bevállalósabbaknak ez akár egy kötelező program is lehet. Viszont ehhez az extrém élményhez túravezető segítsége, helyismerete és tapasztalata mindenképpen szükséges!)
Bővebb infó a Csodavár túráról:  https://turaotletek.hu/erdely-kincse-a-padison-a-csodavar/

A másik méltán közkedvelt túraútvonal a Szamos-bazár, amelynek sokat sejtető neve az útvonal hihetetlen sokszínűségére utal. A 10 km-es, átlagosan 8 óra alatt teljesíthető terep az Aragyásza barlang felfedezésével indul.

Vizes sziklákból, sodronyokból, fém kapaszkodókból itt sincs hiány, így a tériszonnyal küzdő olvasóimnak azt javaslom, hogy a határfeszegetés helyett lehet jobb, hogy ha a térségben egy másik programot keresnek.
Legutóbbi utazásunk során mi ezt a túrát kicsit felturbóztuk azzal, hogy a barlangból kiérve a köveken ugrálva a folyómederben haladtunk tovább és hát mondanom sem kell, hogy a vadregényes és érintetlen táj látványa leírhatatlan.
Túra bővebb ismertetése pl. ezen a linken érhető el: https://turaotletek.hu/turistaut-egy-barlangon-szamos-bazar/

A hely varázsáról oldalakat tudnék még írni, de ehelyett inkább megosztom azokat a tapasztalataimat, amelyekkel jó szívvel engednék útra minden ide vágyót: 

• ha olyan autóval indulnál el, amelynek lapos az alja, inkább bérelj erre a pár napra egy másikat, mert a pádisi vidék kátyúi és útviszonyai okozhatnak némi meglepetést. Pótkerék legyen a csomagtartódban!
• ha itthon ragyog a nap és már bőven tavasz van, ott még valószínű, hogy zordabb az idő, így utazás előtt mindenképp tájékozódj az aktuális viszonyokról! (Az alábbi fotó áprilisban készült, amikor itthon már stabilan 25 fok volt.)

• minden túrán legyen nálad: bakancs, váltózokni, fejlámpa (barlangi átjárók miatt), bakancsra csatolható csúszásgátló (vizes sziklák miatt), biciklis kesztyű (sodronyok miatt), fásli (esetleges ficamok és sérülések miatt), valamint alap gyógyszeres- és elsősegély csomag. Az egyik túránkon végignéztük, ahogy egy óvatlan mozdulatnál valaki nyílt felkarcsont törést kapott és orvost vagy kórházat találni a közelben lehetetlen, szóval jobb ha nálad van minden olyan eszköz, amelyre egy nem kívánt baleset esetén szükséged lehet. 
• nem tudom, hogy az elmúlt 4 évben változott-e a helyzet, de itt a térerőt (szerencsére) felejtsd el
• ha egy picit is tériszonyod van, akkor válassz láncos kapaszkodóktól mentes túraútvonalat, mert ami Ausztriában egy laza C-s ferrata, az itt "csak" kapaszkodókkal tarkított útvonal:

• ha sátrazni szeretnél, akkor azt csak a Glavoj-réten teheted! Ezt a figyelmeztetést mindenképp tartsd be, mert a szabad sátrazást büntetik. 
• készülj fel arra, hogy sehol nincs nyilvános WC (kivéve a szálláshelyeken), így jobb híján marad a bokor, amivel csak az a probléma, hogy a Glavoj-réten augusztus végére bokáig áll a fekália. 
• ha arra jársz a Nagy-Patheon vízesést mindenképp keresd fel, mert bár az oda vezető túra kicsit embert próbáló, de a látvány majd mindent kárpótol:

És ha az erdőben barangolva, fura hangokat hallva elkezdenél félni, akkor soha, de soha ne tedd fel a helyieknek azt a kérdést, hogy "itt vannak medvék"? Mert nevetést elfojtva a válasz csak annyi lesz: "nem, nem medvék itt nincsenek, csak farkasok!" 

Ahogy arról korábban már beszámoltam (https://utazojogik.blog.hu/2020/03/05/2112_km_25_ora_375_slager_egy_fura_bogyo_es_a_szabadon_hagyott_papirzacsko) közepes stresszfaktorral, 2 napos (non-stop) kocsikázás után végre megérkeztünk Roldalba, ahol utazásunk első 3 napját töltöttük. Bár a szállást már dél körül el tudtuk foglalni, azt hiszem mondanom sem kell, hogy arra a napra más programot nem igazán terveztük. Szerintem összesen 4 vágyunk volt: lefürödni, asztalnál (meleget) enni, WC-re menni és aludni, lehetőleg másnap reggelig. Az első három pontot viszonylag hamar kipipáltuk, és amikor elérkeztünk a negyedikhez, akkor azt vettük észre, hogy az nem megy. Egyszerűen nem tudunk elaludni, mert tele vagyunk vágyakkal, tervekkel és a sok egy helyben ülésből származó felhalmozott energiával, így elhatároztuk, hogy másnap nekivágunk annak a 10 órás túrának, amely az egész utazásunkat inspirálta. 

Túlfűtött lelkesedésemben az utazásunk előtt még kézálló magánórákra is eljártam, hogy az 1100 m-es, tengerszint feletti magasságban, "a sziklaszirten" megcsináljam életem fotóját, ami persze végül nem készült el. Vannak ugye a neten azok a zseniális fotó válogatások, miszerint te elképzeled magad valahogy, közben pedig kicsit (nagyon kicsit) egészen másképp nézel ki. Szóval még időben felmérve a képességeimet, egy másik "csúcs-ászanával" a zsebemben, 4 liter vízzel, egy napi hideg élelemmel, 2 váltás ruhával nekivágtunk a nagy túránknak. 

A fenti kép amúgy két szempontból is igen érdekes: 

1. a norvégok szerencsére a túraútvonalak kijelölését nem bízzák a véletlenre, így teljes biztonsággal elindulhatsz bárhova, amit még otthon kinéztél, mert egyszerűen tényleg képtelenség eltévedni (és ez a Trolltunga túrán sincs másképp)
2. és igen ez a norvég nyár (július közepe!), szóval tényleg szükséged lesz a két váltás ruhára (köztük egy meleg sálra és sapkára)

Na, de ha most épp a Google keresőbe írod be, hogy "Trolltunga", mert igazából fogalmad sincs, hogy milyen nyelvről és szakadékról beszélek, akkor ne tedd, mert íme, ez az a sziklacsúcs:

Persze, ha most jól megnézem az első fotót, akkor a felvázolt két tanácshoz még írhatnék egy harmadikat is: ha a túraútvonalon ilyen felhők jönnek szembe, akkor sajnos van arra némi esélyed, hogy ha fél tüdődet kiköpve felérsz a hegyre, akkor a fotóalbumba illő panoráma helyett, majd ez a látvány fogad: 

Hát ez velünk sem volt másképp, így az első norvég túra napunk remekbe szabott felvétele ez lett. A "csúcs-csokinkat" kibontva szemerkélő esőben leültünk egy kőre és csak néztünk ki a fejünkből, már ameddig elláttunk.

Voltak azért nálunk pozitívabb jelentkezők is, akik kimászva trollnak a nyelvére megpróbálták az egészből kihozni a maximumot és még - joggal - örültek is annak, hogy nem kell egy fotóért (adott esetben egy órát sorban állni!). A probléma csak az, hogy életed fotóját kizárólag egy másik ember tudja elkészíteni, amelyet a kilógó nyelvvel szemben található "kocka" alakú szikláról a legszerencsésebb ellőni, így mondanom sem kell, hogy a két szikla közötti távolság miatt a köd ez esetben sem lesz a barátod. 

Szóval - elég maximalista ember lévén - elhatároztam, hogy mivel sátrat nem hoztunk magunkkal, így a tuti csúcsfotóért másnap is vissza kell jönnünk.  

Na, de mit kell tudni a túráról és, hogyan érdemes nekivágni? 

A Trollttunga magyar jelentése a troll nyelve, amely név a viking mitológia rejtélyes alakjaira utal. Ez a különleges sziklaképződmény Odda városához közel, a Ringedalsvatnet-tó fölött található és azt hiszem, hogy az ide utazó turisták elsődleges célpontja. Szerencsére ezt a - tengerszinttől mérve 1100 m magasságban található - sziklanyelvet viszonylag hosszú és esetenként kitett turistaúton (csak gyalogosan!) lehet megközelíteni, így ha parkolóban alig kaptál helyet, akkor sem kell aggódnod, mert a tömeg az első pár száz méter kaptatója után eloszlik és viszonylag teljes nyugalomban tudod élvezni a norvég természeti csodákat. 

(A csúcsra elvileg a gyalogút mellett egy pazarnak ígérkező via ferrata út is vezet. Mi a második hódításunkat azon akartuk megtenni, de akkor kőomlás miatt zárva volt, így erről többet írni nem tudok. Bővebb infót erről biztosan találsz a különböző norvég internetes oldalakon.) 

A túra útvonala kétszer 11 km (oda-vissza), 900 méteres szintkülönbséggel, ami azt jelenti, hogy időben (egyéni fittségtől függően) azért 8-11 óra. 

Mi a szállásunkról (Roldal) kb. 06.30-kor indultunk el a 134-es, majd a 13-as úton Odda felé. A Latefossen vízesésnél kipattantunk a kisbuszból és azért lőttünk pár fotót.

Nagy kár lett volna kihagyni, hiszen ez látványos, 165 m magas vízesés konkrétan az autóút alatt zubog át és nem mellesleg a térség egyik legfőbb látványossága. Én minden erre utazót arra biztatnék, hogy még a Trolltunga túra előtt álljon itt meg pár percre, és először csukott szemmel kicsit hallgassa a lezúduló víztömeg morajló hangját, majd készítsen pár fotót, mert ez is örök emlék lesz. 

(Vízesés GPS koordinátája: Norvégia Hordaland; GPS: 59.947717 , 6.585174)

Na, de térjünk vissza a túránkhoz. Ha eléred Odda városát, onnan már nagyon könnyedén megtalálod azt a parkolót, ahol autódat biztonságba hagyva hódításnak indulhatsz.

Mindenről bővebb infót ezen az oldalon találsz: https://trolltunga.com/. 

Az élményeinkről (pláne, hogy a túrát egymás után kétszer is megcsináltuk és mindkét napot teljesen másképp éltük meg) egy regényt tudnék írni, de ehelyett a praktikusságot szem előtt tartva inkább pontokba szedem a legfőbb tanácsaimat: 

• a túrára indulj el tényleg jó korán, mert egyrészt szuper érzés, ha kapsz parkolóhelyet, másrészt pedig az időjárás rendkívül változékony, így (sátor, fejlámpa és egyéb eszközök hiányában) nem érdemes "kicentizni" a kirándulásra szánt időt
• mivel sem az úton, sem a csúcson (szerencsére!) nincsen vendéglátóhely, így legyen nálad bőségesen folyadék (min. 4 liter víz) és elegendő élelem, energiaszeletekkel. Bár a helyiek azt mondják, hogy a túra közben található vízesések annyira tiszták, hogy a vizük teljes nyugalommal fogyasztható, én a biztosra mentem és nem kockáztattam, mert itt jön a következő pont: 
• érdemes a túra előtt elmenni WC-re! Ez az 1 alkalom biztosan nem lesz elegendő a teljes napra, de mindenképpen használd ki azt a lehetőséget, mert ezen a vidéken nagyon nincsenek fák, se bokrok és mivel elég népszerű útvonal, így viszonylag elég kevés olyan szikla adódik, amely több percre eltakar
• az út egy viszonylag hosszabb kaptatóval indul, amely eső esetén (szerintem amúgy itt minden nap esik) eléggé csúszik, szóval ide tényleg jó bakancs kell és kamásli, ha nem akarod popsin, nyakig sarasan megtenni az utat. Jó hír viszont az, hogy előre kihelyezett kötelek és láncok segítik az előre jutást, de ha van egy jó bakancsod,ezekre nem is lesz szükséged.
• én az egész túra alatt úgy éreztem magam, mintha autó nélkül belöktek volna egy autómosóba, azaz egymás után jött a szakadó eső, az erős szél, a ragyogó napsütés (mindez folyamatos váltásban), így ha nincs nálad esőruha és megfelelő túraöltözet, akkor könnyedén lehet, hogy pokolba kívánod majd ezt az utazást

• ha úgy érzed, hogy szuper kondiban vagy, akkor se told le 6 óra alatt a túrát, hanem inkább hagyj időt arra, hogy elmerülhess a táj szépségeiben és felfedezd a túra rejtett kincseit
• lelkiekben készülj fel arra, hogy ha az úton el is oszlik a tömeg, akkor a csúcson sokan lesznek és tényleg van, hogy akár 40 percet is sorba kell állnod ahhoz, hogy elkészítsd azt a bizonyos fotót, amely úgy néz ki, mintha totál egyedül állnál a nagy semmiben. Így a szuper fotó elkészítéséhez előre beszéljétek meg, hogy ki fog fotózni, és igen, ha csak ketten mentek, akkor azt a sort sajnos majd kétszer kell kiállni. És ez lehet viccesen hangzik, de tényleg találd ki előre, hogy mit szeretnél majd csinálni a sziklán, mert nincs annál lelombozóbb, amikor mögötted 40 turista caccog, hogy gyerünk már, csinálj amit akarsz, aztán mielőbb lépj le onnan, hadd jöjjön a következő 
• ha elkészítetted a fotódat, akkor érdemes kicsit még feljebb menni és az összegyűlt embertömegtől távol leülni és (akár órákig) elidőzni a jelenben

• ha elég bevállalós vagy és van erre alkalmas felszerelésed, akkor vigyél magaddal egy sátrat és töltsd fent az éjszakát. Sajnos én az utazásunk előtt nem tudtam, hogy Norvégiában kb. bárhol sátrat lehet verni (természetesen betartva az alapvető szabályokat) és nagyon megbántam, hogy ezt a lehetőséget akkor ott, nem használtuk ki. Jó időt kifogva hihetetlen érzés lehet a sziklacsúcson végignézni a napfelkeltét. 
• az utazáson a túranapokat próbáld szabadon szervezni és a lehetőség szerint a legjobb időben indulj útnak 

És ha a túra közben esetleg megjelennek a felhők és elkezd esni, ne csüggedj, mert sose feledd: eső után szivárvány, vihar után pedig a teljes csend és nyugalom várható. 

Vannak olyan szituációk, amikor nem lehet kedvünkre utazgatni, idegen országokat felfedezni, határon túli vidékeken kalandozni. Hozzáteszem, nem kell ehhez feltétlen szükségállapot vagy extra intézkedések sorozata, elég olyan élethelyzetbe kerülni, amely (jobb esetben egy rövidebb időre) felülírja az addigi szokásainkat. Nekem ez a várandósság utolsó 4 hónapja volt.

Emlékszem arra, amikor 5 hónapos terhesen 13 óra autóút után - extra bónuszként - még 6 órát várakoztunk éjszaka a szerb-magyar határon, mindezt azért, hogy otthon végre kitehessük a Montenegróból hozott hűtőmágnest. Szóval akkor egyrészt tudtam, hogy ha ezt megúszom (19 órát egy huzamban az anyósülésen), akkor a kislányomból tuti világutazó lesz, másrészt pedig azt is, hogy a következő 4 hónapban nem vagyok hajlandó olyan helyre menni, ami Budapesttől 1 óránál hosszabb távolságra van. Amúgy a montenegrói utazásunktól függetlenül is, amikor elérkezett az a pont, hogy felülről nézve már nem láttam a lábujjamat, akkor jobbnak láttuk kicsit visszavenni és olyan felfedezésre váró parkokat keresni, ahol hosszasan lehet andalogni, friss levegőt szívni és élményben mégsem csak annyi, mintha kimennénk a Normafára vagy a Margitszigetre. Ekkor jöttek a képbe a magyarországi füvész- és botanikuskertek.

Az első kirándulásunk az Alcsúti Arborétum Természetvédelmi Területre vezetett, amely kb. mintegy 50 km-re található a fővárostól, és a többi arborétumhoz képest maga a "szabadság szigete". Jártam már itt korábban (a szentjánosbogarak rajzásakor) és már akkor lenyűgözött a park látványa. Ezen az eseményen viszont - érthető okokból - hamar besötétedett, így az ezer élő lámpás fényében elhatároztam, hogy egyszer majd visszatérek. A visszatéréshez pedig egy csodás őszi vasárnap délutánt választottam. 

Én amúgy olyan magamban elmerengő, meditáló típus vagyok és bevallom eszméletlenül zavar a természetben a tömeg, így azt javaslom, hogy aki hasonló beállítottságú és teheti, akkor ezeket a parkokat vagy hétköznap, vagy hétvégén a zárás előtti órákban látogassa. Így maximálisan garantált a madárcsicsergés, a csend és a nyugalom. 

Alcsúti Arborétum (http://www.alcsuti-arboretum.hu/) érdekessége, hogy korábban ez a terület birkalegelő volt és csupán 1825-től (József nádor indítványára) kezdték el a növények betelepítését, mára pedig már az ország legértékesebb élőfagyűjteményeinek egyikeként tartják számon. A park mintegy 40 hektár terjedelmű és megtervezéséhez az angolkertek mintáját követték. Legszebb része az egykori kastély romjai, a kastélykápolna, a babaház, illetve a pálmaházi romok. 

Igazából az egész egy mesebeli világ, ahol az ember szívesen elveszne pár napra és csak a tóparton ücsörögve nézné a hattyúk néma táncát. És, hogy miért volt ez nekem a "szabadság szigete"? Mert nem találkoztam semmilyen tiltó táblával, szabad mozgást korlátozó felirattal. Alapnak vették, hogy aki ide betér az tiszteli a természetet annyira, hogy vigyázzon rá és szeresse. És ez jó, nagyon jó, mert ha úgy adódik, akár a fák alatt is piknikezhetsz, szabadon. 

 A következő utunk az ország legnagyobb botanikus kertjébe, Vácrátótra vezetett.

A Vácrátóti Botanikus Kert (http://botkert.hu/) a fővárosból kb. 40 perc alatt érhető el és külön érdekessége, hogy többek között itt forgatták az 1969-es és a 2003-as "A Pál utcai fiúkat".

A kert kialakításáról nem tudni sokat, feltételezhetően az egykori kastélypark kibővítése, mintegy 27 hektárral, amelyben az élő növények legnagyobb hazai gyűjteménye található. 

A valóban filmbe illő helyszínt mérnöki pontossággal tervezték meg (szintén) az angolkertek mintájára, így kis hidakból, mesterséges tavakból, elrejtett szobrokból, romokból és elhagyatottnak tűnő épületekből nincs hiány. 

Tényleg meseszép, viszont sajnos nekem egy picit "múzeum jellegű". Nem lehet a fűre lépni, nem lehet a tópartra menni, a romokat csak távolról lehet megcsodálni, azaz kizárólag a kiépített ösvényeken lehet bejárni a parkot. Szóval, ha itt is fűben fetrengős, szabadtéri lazulást tervezel, akkor ezt a reményed (egy csomagban) hagyd a bejáratnál, távozáskor vedd fel és inkább a közeli, váci Duna-parton valósítsd meg. 

A kertet természetesen semmiképp sem szeretném lehúzni, mert tényleg szinte minden szegletében találni valami szépet, különlegeset. Külön érdeme, hogy a két állandó kiállítása (Berkenyeház; "Túl nagy lábon élünk" c. kiállítás) hihetetlen ötletes, interaktív módon tanítja a kicsiket a természet és a Föld tiszteletére. 

Egy szó, mint száz: jó ide betérni, egyedül vagy családdal, az év bármely hónapjában. 

Utolsó állomásunk a 60 km-es sugarú körben, már gyerekkel a hátamon a Visegrádon található, Bertényi Miklós Füvészkertbe vezetett. (Infó: https://parkerdo.hu/turizmus/latnivalok/bertenyi-miklos-fuveszkert/)

Bevallom, hogy én 37 évig erről a kertről - szégyenszemre - nem is hallottam. Pedig egy évben átlagosan vagy tízszer vagyunk Visegrádon, mert ha nincs jobb ötletünk, akkor ide megyünk kirándulni, pizzát enni, sétálni, szóval nem is értem, hogy, hogyan kerülhette el a figyelmemet ez a családbarát mesevilág. Egy barátomtól kaptam az infót, hogy ha nem szeretnénk extra hosszan túrázni, akkor ez egy pár órás, tökéletes kis program. 

Hihetetlen jó megoldásnak tartom, hogy a parkon belül van túrázási, könnyed sétálási és étkezési lehetőség is, mert így valóban minden igényt kielégítve lehet eltölteni egy szabadnapot. A helyszín Visegrádtól délre húzódó Apátkúti-völgyben található. Az Apátkúti-patakot követve az Ördögmalom-vízesés, majd a Magdolna-forrás mellett elhaladva érkezünk el ahhoz a réthez, amelynek szélén megtaláljuk a Bertényi Miklós Füvészkert bejáratát. Pontosabban az Ördögmalom étteremben tudunk 1000 Ft/fő áron jegyet venni a 16 hektáros területre, amelynek része egyrészt a füvészkert, másrészt pedig Erdőanyai-szurdok vadregényes vidéke. 

Az arborétum kiépítése Bertényi Miklós és Varga Gábor erdőmérnökök nevéhez fűződik, akik 1978-ban kezdték el a terület füvészkertté alakítását. Számos lágyszárú növényt, virágokat, cserjéket, egzotikus, főleg ázsiai növényeket honosítottak meg a füvészkertben, valamint az 1980-as években még egy madártani tanösvényt is létrehoztak.

Engem - főleg a Vácrátóti Botanikus Kert után - hihetetlenül lenyűgözött a hely szabadsága. Szuper érzés volt kedvünkre barangolni, kötöttségek nélkül felfedezni az erdő 19 állomását, átölelni a kb. 350 évesre becsült kocsánytalan tölgyet és megpihenni a közel 200 évesre becsült (szintén) tölgyfa árnyékában. 

Az arborétum talán azért is különleges, mert barangolás közben, néhány pontjáról a visegrádi fellegvárat is kiszúrhatjuk. 

További hasznos infókat ezen a linken találsz: https://kirandulastippek.hu/dunakanyar/bertenyi-miklos-fuveszkert-visegrad

Összegezve, én arra biztatnálak, hogy a nagy utazások és extrém kalandok kutatása közben néha iktass be egy-egy hazai gyöngyszemet is, mert sokkal többet kaphatsz annál, mint amennyit elsőre remélnél. 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk (https://utazojogik.blog.hu/2020/02/28/mikkamakka_a_nagyvilagban), Mikkamakka december elején behúzta hátizsákjának a cipzárját és a hideg elől menekülve meg sem állt Lisszabonig. A sok "magányos", hazai túra után most egyedül akart világot látni, így egy négynapos útitervvel a kezében megnézte a portugál főváros minden nevezetes és kevésbé nevezetes utcáját, majd a harmadik napon vonatra szállt és Sintra városánál húzta meg a vészféket. 

Sintra amúgy összesen kb. 30 km-re található Lisszabontól és a 19. századtól lett a portugál királyok nyári székhelye. Nem véletlenül lett ez a város is a világörökség része, hiszen egyszeri látogatás során képtelenség betelni az elvarázsolt kastélyaival, mesebeli labirintusaival, meséket idéző kapuival. 

Folytatódjon hát az útibeszámoló és a sintrai kultúrsokk Mikkamakka tollából: 

"A hosszú hétvégém harmadik napja a főváros melletti Sintra városra ment el, és nekem ez a nap volt a kedvenc, jobban tetszett, mint maga Lisszabon. A régi idők kedvelt nyaraló települése volt, mivel a hegyek miatt hűvösebb a klímája. Szentendréhez vagy Visegrádhoz tudnám hasonlítani. Vonattal kb. 1 óra alatt megközelíthető, és a járatok félóránként-óránként indulnak.

A város tele van palotákkal, viszont arra figyelni kell, hogy a "Lisszabon kártya" (https://www.varoskartyak.hu/lisszabon-card) nem jó ide, csak a vonat ára van benne. Van külön "Sintra kártya" is, meg mindenféle kombinált jegy, de nekem egyrészt nem fért bele egy napba minden, másrészt vannak olyan nevezetességek, amelyek csak időszakosan vannak nyitva, vagy felújítás alatt állnak (így ezt most kihagytam). A vasúttól busz megy föl a hegyre, az hasznos, viszont lefele szerintem fölösleges, nagyjából egy órányi szép séta vezet le a központig.

Mór Vár

Régi mór erődítmény. Mintha a Gyűrűk Urából itt maradt ősi erősség lenne: dús, vadregényes parkon át vezet az út a hatalmas romokhoz.

A várfal tetejéről látszik a többi palota, múzeum és a második állomásom, a Palacio de Pena, ami több épület, korszak eredménye. Két kastély, kolostor, annyira túltolt kavalkád, hogy már szinte giccses, de mégsem. Sok szép kapu, boltív, csomó kis részlet, beugró. Ez az épület is egy parkon belül van, széles sétautakkal. Van egy kereszt az egyik hegycsúcson, onnan belátni körben az óceánt, egy szikla tetején magányos katona őrködik. Továbbá van egy istálló, oszlopos templom és még számtalan csoda (2-3 órát el lehet tölteni itt).

Vila Sassetti

Ha nem busszal megyünk, akkor a hegyről egy kis erdei ösvény vezet le, amely ennek a villának a kertjébe torkollik, ahonnan lugasos, mesterséges patakos út visz tovább. Maga az épület csak kívülről látható sajnos, de elfogadnám nyaralónak.

Quinta da Regaleira

Habár erről olvastam régebben, de teljesen elfelejtettem, egyszerűen csak gyorsabban végeztem a többi hellyel, így véletlenül, séta közben találtam rá. Talán a leghíresebb épülete a fordított torony.

Olyan a park és az épületek, mintha egy fantasy rajongó, betépett építész egy elvarázsolt, felnőtt Disneylandet akart volna létrehozni: antik istenek szobrai a sétányon, vízesés mögötti labirintus, földbe vájt torony, kis ösvények, csipkés-szobros palota. Szürreális utazás, fantasztikus.

Lisbon, Fonte Luminosa

Ez már újra Lisszabon városában. Úton hazafele találtam rá erre a szökőkútra.

Ez a külön nap megkoronázása volt az utazásnak, Sintra egy kis gyöngyszem a főváros mellett, mindenképp érdemes útba ejteni, egy napot rászánni." 

További fotók pedig szolgáljanak kedvcsinálónak ahhoz, hogy Sintra is egy bakancslistás úti cél legyen! 

Azt hiszem, hogy ez az a bevállalás, amikor hazaérve azt mondod, hogy soha, de tényleg soha többet, aztán 3 év múlva azon kapod magad, hogy éjjelente (rénszarvasos pulcsiban) a kisbusz bérlési árakat pásztázod. Újra.

Próbálsz emlékezni arra, hogy mi is viselt meg akkor annyira, de csak a szebbnél szebb emlékek jutnak eszedbe és a kínos jeleneteken már csak hangosan felnevetsz. De biztos ami biztos én a bejegyzés végére írtam egy összegzést, hogy egyrészt segítsek a hasonló utazást szervezőknek, másrészt pedig azért, hogy - a nevetést más szituációkra tartogatva - még véletlenül se essek ugyanabba a hibába. 

De miért is akartunk kisbusszal Norvégiába utazni? Mert vágytunk a hosszú ráhangolódásra, arra, hogy ne csak azon kapjuk magunkat, hogy felszállunk itthon egy repülőre és 3 óra múlva már egy teljesen más környezetben vagyunk. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen Dániából átkompozni a norvég partokig, valamint szerettük volna kihagyni az ottani autóbérléssel járó macerát és kedvünkre, teljesen szabadon akartunk barangolni a fjordok között. 

Szóval 2017. július 7-én este becsaptuk a kisbusz ajtaját és útra keltünk kilencen (köztünk egy szuper norvég idegenvezetővel), hogy felfedezzük a trollok birodalmát. Én megígértem, hogy természetesen végig fent leszek, de az arcomról már akkor lefagyott a mosoly, amikor rájöttem, hogy a 25 órányi, 375 slágerből álló "el ne aludj" válogatásomat otthon hagytam és, hogy már Pozsony magasságában lecsukódik a szemem. A ráhangolódásról csak annyit, hogy amikor nyitva volt a szemem - több, mint 20 órán át - ezt láttam, valamint az útvonaltervező reménybeli mutatóját, miszerint már csak 1500 km van hátra. 

 Ha becsuktam, akkor pedig ezt. 

Így leginkább félig csukva volt a szemem, és szerencsére - ahogy a kép is mutatja - a legjobb az egészben végül az volt, hogy a képzelet egy fikarcnyit sem tért el a valóságtól. Persze akkor ezt még nem tudtuk, csak reméltük, viszont ez és az, hogy le ne késsük a kompot, adott akkora lendületet, hogy szinte megállás nélkül nyomtuk a gázt, átsuhanva Szlovákián, Csehországon, Németországon és Dánián.

Apropó a komp. Ha Norvégiába szeretnél autóval átjutni, akkor a legegyszerűbb, ha Hirtshals-Kristiansand útvonalat választod. Mi a Fjord Line-nál vettük meg, jó előre (kb. február elején) a jegyünket, két évvel ezelőtt egy kisbuszra kb. 170 000 Ft-ért. Azért is kellett viszonylag hamar jegyet váltanunk, mert egyrészt nem személyautóval mentünk (így nagyobb helyet foglaltunk), másrészt pedig nyáron utaztunk, ami azért csúcsidő (azaz a komphelyek hamar fogynak). Valamint mindenképpen olyan lehetőséget kerestünk (és ezek a legnépszerűbb járatok), hogy éjjel szálljunk fel a hajóra és hajnalban már a norvég oldalon lehessünk. 

Szóval már vagy 22 órája megállás nélkül suhantunk és egyfolytában, mint egy mantra a Belga slágere járt a fejembe: 

"Estefelé a fények már olyan nyugodtak
Az ablakot feltekerem olyan lehűlt a levegő
Kiégetett leszívott ez a nap is
Csak úgy szevasztok, tekergetem a rádiót
Motyognak mütymürütty
Mindenütt kis balfasz tinók
Már mióta pedig hogy ötösbe hajtok
Sehol egy falu vagy akár egy város
Hazafelé mikor érek én?
Hirtelen fékeznék már egy vad miatt
S mondhatnám a kurva anyád, végre
De nincs okom rá és semmi másra
Éjszakai suhanás egyedül
Ez nagyon pazar."

És, tényleg pazar volt, amikor végre elértük Dániát, és nem sokkal később kiszálltunk a Hitshalsban, a kompkikötőben. Boldogságomban azonnal felszálltam volna az első hajóra, de akkor jött az igazi pofára esés. Kaptunk a Fjord Line-tól egy sms-t, miszerint nagyon sajnálják, de a "mi" kompunkat törölték, így csak a következő induló járatra tudunk felszállni. Na és ott elpattantunk. Kiakadtunk, kártérítést követeltünk (ami helyett csak egy elnéző mosolyt kaptunk), a fáradtságtól majd összeestünk, aztán valahogy mégis erőt vettünk magunkon. Nyeltünk egyet és elhatároztuk, hogy ha már így alakult és kaptunk plusz 8 órát, akkor megnézzük Skanegt a lemenő nap fényében, majd az éjszakai hangulatot Alborg városában. 

Skagen Hitrshalstól 49 km-re található és az 597-es úton 40 perc alatt elérhető. Ahogy kiszálltunk és körbenéztünk elmúlt minden rossz érzésem és a düh helyett végtelen szabadságot éreztem. Igazából azt hiszem még sosem éreztem magam olyan szabadnak, mint akkor. Nem tudom, hogy ezt az érzést a hosszú, bezárt utazás erősítette fel, de lenyűgözőnek tartottam a végtelenbe nyúló homoksávot, valamint azt a földnyelvet, amely a Skagerrak (=tengerszoros Norvégia délkeleti partja, Svédország nyugati partjai és a dániai Jütland-félsziget közt) és a Kattegat (=Skaerrak szoros folytatása Dánia és Svédország között) közé nyúlik be. 

Skagen amúgy Dánia legészakibb városa és nevét az előbb említett földnyelvről kapta. Ezen a területen a tengerben fürödni szigorúan tilos, de azt hiszem kevés ember is vágyna bele. Viszont a cipőt levetve, a puha homokban taposva érdemes kisétálni a földnyelv csúcsára és szemfülesnek lenni, mert a vízben fókák úszkálnak, akik ha kedvük tartja még a partra is kimásznak. 

A naplemente előtt még felmentünk a kilátóba, lenéztünk onnan is, aztán a parton eltöltött órák után elmentünk Alborgba és szemügyre vettük az éjszakai életet. Ahogy a fotón is látszik az éjszakai élet itt fergeteges volt. A város amúgy csodaszép, így egyszer napközben, nyüzsgéssel tele is szívesen megnézném. 

Hajnalban végül úgy döntöttünk, hogy befejezzük a bolyongást, visszamegyünk a kikötőbe, beállunk a sorba és alszunk pár órát (jobb híján kilencen egy buszban). Pár órával később nagy mocorgásra ébredtünk és azon kaptunk magunkat, hogy végre eljött "A" pillanat. Becsekkoltunk és a jegyünk mellé kapott vészjósló fehér bogyóval és egy papírzacskóval elfoglaltuk a helyünket, természetesen az ablak mellett. 

Rólam tudni kell, hogy enyhén hipochonder vagyok, így az ismeretlen fehér bogyót egy mozdulattal dobtam a kukába, mondván azt se tudom mi az, így biztosan nem fogom csak úgy megenni. Mondták, hogy "de, de kellene" én mondtam, hogy "nem, nem kellene", így ezek után, azok közé a szerencsések közé tartoztam, akik végignézhették és hallgathatták, ahogy az utazók többsége sugárba hányja tele az ajándék papírzacskót. Amúgy az a fehér bogyó valami enyhe nyugtató és hányingercsillapító lehetett, amire valóban nagy szükség lett volna, mert a hullámok csak úgy dobálták fel-le, jobbra-balra a hegynyi hajónkat. Így izzadt tenyérrel az üres papírzacskómat szorongatva becsuktam a szemem (lemondva arról, hogy ébren megvárom az ugráló delfineket) és próbáltam a lehető leghamarabb elaludni. 

Amikor felébredtem már a norvég partok közelében jártunk. Felmentünk a hajó tatjára és csak bámultunk ki a fejünkből, nem fotóztunk, nem beszéltünk, csak úgy voltunk a magunk kis flow élményében. Majd nem sokkal később visszaszálltunk a kisbuszba és kezdetét vette a várva várt norvég utazásunk. 

Összegezve:

Ha nem vagy milliomos és még szeretnél az évben máshova is utazni, akkor nem árt gondosan felkészülni az utazásra, mert azontúl, hogy Norvégia gyönyörű, bazi drága is, így minden otthon hagyott dolgodért - ha helyben pótolni szeretnéd  - busásan fizetned kell! 

Azaz, ha már bőrönd bepakolásánál tartasz akkor ezeket mindenképp tedd el: 

- tényleg vízhatlan és jó minőségű túranadrág, esőkabát és bakancs (Én abba a hibába estem, hogy hittem a gagyibb márkák ígéretének és konkrétan az összes csúcstámadást vagy vizes ruhában csináltam végig, vagy minden egyes túrán legalább 3 váltásnyi ruha volt nálam. Tudni kell, hogy Norvégiában kb. minden nap esik és ha esik, akkor bőrig áztat és mivel hűvös van, így ha nem vagy elég felkészült, akkor az élményutazás mellé megkapod a komfortzónád extra tágítását is.)

- legyen nálad UV szűrős túrasapka és egy vékony sál (a hegyekben a szélvihar, tűzőnap és a szakadó eső karöltve együtt jár)

- a norvég-magyar szótár helyett dobj be inkább egy plusz háttértárolót (előbbire nem lesz szükséged, mert a legutolsó utcaseprő is irodalmi angolsággal beszél; utóbbi pedig azért jöhet jól, mert lehet, hogy te is vizuális sokkot kapsz és egy nap alatt ellősz vagy 1000 képet)

- foglalj apartmant és ha már úgyis autóval mész itthonról vigyél elegendő élelmiszert (először akkor lettem rosszul, amikor fél liter kóláért - átváltva - 1500 Ft-ot fizettem, másodszorra pedig akkor, amikor Bergenben 2 szendvics és 2 üdítő 12 000 Ft-ba került)

- ha lehet Budapest-Norvégia távot ne egyben told le, hanem 1 éjszakát tölts Németországban (Tapasztalatunk az, hogy a legjobb barátságot is próbára teszi a bezárt, egy térben történő végeláthatatlan utazás, plusz ha elosztod az utazási időt egyrészt kipihentebben érkezel, másrészt nem kell végig azon stresszelned, hogy biztosan eléred-e a kompot.) 

- csinálj te is egy szupi zenei válogatást és az elsők között tedd is el (mert nincs annál lelombozóbb, amikor hulla fáradtan sisteregve hallgatod a szlovák, cseh, német majd a dán pop csillagait)

- ha esetleg neked is tejcukor és tejfehérje érzékenységed van, akkor legyen nálad egy termosz! Hamar rá kellett jönnöm, hogy számukra az ilyenfajta allergia egy ismeretlen fogalom, így kb. sehol sem tudtak (2017-ben!) növényi tejből készült kávét felszolgálni, azaz én a második nap végére úgy néztem ki, mint a kis rénszarvas a vadaspark hétfői nyitásakor.

- vedd meg időben a kompjegyet és ha fehér bogyóval kínálnak, nyeld csak le, mint Beverly D'Angelo a Hair-ben, a hánykolódást pedig hagyd másra 

Várakozással teli készülődést kívánok!

(A folytatásban pedig egy Trolltunga, Kjerag, Preikestolen túraleírás és Bergen beszámoló várható.) 

Az utazásomnak két fő oka volt: egyrészt elegem volt az itteni télből, azaz szerettem volna melegebb helyre menni és több napot látni, másrészt van egy wizzairos pontgyűjtő kártyám, ahonnan elvesztek volna a gyűjtött kis pontjaim, ha nem használom fel azokat. És mivel úgy alakult, hogy éppen el tudtam utazni, így már csomagoltam is. Az utam ezennel Portugáliáig vezetett. 

Mivel az utóbbi években sokat túráztam egyedül itthon, gondoltam kipróbálom, milyen ez külföldön, így megnéztem, melyik az a legdélibb pont, ahova még el tudok menni, viszont van látnivaló is és nem csak a tengerparton fetrengés marad, így került a képbe Lisszabon.

Távolságban is ideális, hiszen csak 3 óra repülővel, érdekes hely, viszont a komfortzóna kellemes tágítása, mert mégsem egy dél-amerikai dzsungeltúra.

Az úticélt tehát kipipáltam, így már csak a program és szállás kitalálása és lefoglalása maradt hátra. Az interneten remek leírások találhatók, hogy mit érdemes megnézni, venni, vinni, így a tervem hamar összeállt, amiben segített a "Lisszabon kártya" is. Ez a kártya hasonlóan más városi kártyákhoz, azaz meghatározott ideig (24/48/72 óra) igénybe lehet venni korlátlanul a tömegközlekedést, valamint tartalmazza sok látnivaló belépőjét, vagy  a kedvezményt.

Mivel a repülőjegyet „ingyen” kaptam és elég hirtelen ötlet volt az utazás, így a szállást is próbáltam olcsón megúszni, ezért egy hostelt néztem ki, ahol többágyas szobában - idegenek között - csak egy ágyat foglaltam. Sose aludtam még ilyen helyen, gondoltam, ha már tágítjuk a komfortzónát, akkor adjunk neki. (Amúgy elég sok ilyen lehetőség van ebben a városban, hátizsákos turistáknak érdemes lehet kipróbálni, főleg, ha csak aludni járnak haza.)

Nettó 4 nap volt az út (ebből 3-at Lisszabonban töltöttem), szerda esti indulással, vasárnap éjjeli érkezéssel.

A repülőn semmi gond sem volt, még a csomagom méretével se, habár direkt egy kis hátizsákkal mentem. Az út nyugodt volt, se vihar, se széllökések. Az első probléma a szálláson adódott: ők nem tudtak angolul, én meg azon kívül csak magyarul beszélek, így maradt az activity, ami szerencsére megoldotta a problémát. 

A városban boltok, éttermek vannak mindenfele. Sok a tengeri herkentyű, illetve pékség-cukrászda keverékkel van tele. Az árak nagyjából hasonlóak, mint itt, talán csak tíz-húsz százalékkal drágább. 

Ami viszont meglepő volt, hogy bankkártyát kevés helyen fogadtak el: nagyobb boltok, múzeumok igen, viszont többi helyen csak helyi kártyával vagy készpénzzel lehetett fizetni.

A szállás wifije katasztrófa volt, így hatalmas segítséget jelentett, hogy előre kitaláltam azt, hogy milyen nevezetességeket szeretnék megnézni. Ami viszont plusz pont, hogy minden buszon és villamoson van ingyen wifi, így ha elakadnál, akkor a google maps sokat segíthet. 

Lisszabont egy erős kettősség jellemzi: egyrészt ingyenes wifik, elektronikus jegyek, gyönyörű régi épületek, másrészt picit koszos, lepusztult kinézet. (Persze nem mintha, itthon sokkal tisztább lenne a város.) Elég sok látnivaló van, de a városnézést a terep nehezíti, mivel több dombra épült, így állandó fel-le baktatásra lehet számítani. Viszont vagy a szép, csempés épületek, vagy a falfestések, érdekességek miatt az összkép sosem unalmas.

A csempéket azulejo-nak hívják, az egyszerű mintástól a komplett történeteket bemutató, bonyolult darabokig van minden.

Fontos arra figyelni, hogy szinte minden látnivaló 10.00-16.00 között tart nyitva, ami azért eléggé korlátozza a napi kultúrprogramot. Bár, ahogy mértem, pár nap alatt így is sikerült 70-80 km-t sétálnom. 

A listámon tehát megnéztem mindent, plusz ami szembejött és érdekelt, vagy a városi kártyával látogatható volt, azt is. Szerencsére ebben az időszakban – habár sok turista volt – de sehol sem kellett sokat várni, nem volt tömeg.

Reggel séta közben a sirályok hangja, tenger illata fogadott, aztán maga a látvány is, így azért könnyű jól kezdeni a napot.

Alábbiakban napokra bontva olvashatjátok az általam megtervezett programot. Bővebb leírásokat találni a neten, így inkább ezt csak egy kedvcsinálónak szánom. 

ELSŐ NAP: 
Torre de Belém:

Ez egy kis torony. Eredetileg védműnek építették, aztán volt minden, többek közt börtön is, most pedig látogatható. Érdemes megnézni, kb. fél órás program.

Szent Jeromos-kolostor

A toronytól párszáz méterre található óriási kolostor és templom. A templom jelenleg felújítás alatt állt, de látogatható, viszont külön sor/jegy vonatkozik rá.

A kolostor gyönyörű, csipkés kőfaragványokkal van tele.

National Museum of Coaches

Ez volt a következő állomás, a hintómúzeum: jó pár tucat kocsi, hintó, szekér, homokfutó, miegymás mutatja be a szerkezet fejlődését, alakulását. Vannak szépek, csicsásak, kicsik, nagyok.

Museum of Art, Architecture and Technology (MAAT)

Az épület nagyon szép, modern. A kiállítás két részből áll: modern művészet az első, ez annyira nem fogott meg. Másik rész az inkább ipari, technikai, építészeti témákkal foglalkozik. Komplett erőmű, mágneses, villamosságot magyarázó játékok, érdekes és mókás.

Ajuda Palace

Királyi palota, természetesen megéri megnézni.

Ponte 25 de Abril

Gyakorlatilag a Golden Gate híd mása, amelyen csak jármű forgalom van. Egyik lábánál megnézhető az építésről és a használt technológiáról egy kiállítás, illetve egy lift felvisz a pályához, amely kilátóként üzemel.

Jézus szobor

A híd túlsó oldalán a város fölé magasodik egy Jézus szobor, ami a Riói szobor mása, illetve az ihlette. A városra a kilátás szép fentről, viszont nekem picit sok, giccsesnek tűnt.

MÁSODIK NAP:
Santa Justa lift
A sok emelkedő, szintkülönbség miatt a városban több lift is üzemel, ami – mint a budavári sikló – szállítja az embereket. Fönt a lift torony több körterasszal rendelkezik, népszerű kilátó.

Carmo régészeti múzeum

A lift mellett található, egy leégett templom részben felújítottak. Az udvaron kőtár, illetve koncertek szoktak lenni, hátul pedig maga a múzeum található. Nagyon különleges látvány, érdemes megnézni.

Szent György vár
A város fölé magasodó vár gyönyörű körpanorámát nyújt, a várban pávák lépkednek előkelő urak módjára a látogatók közt.

Úton felé található pár érdekes utcai művész, a szokásos festők, hűtőmágneses, képeslapárusok mellett:

• egy úriember kávéval fest a városról képeket
• másik a világ minden tájáról, a használatból kivont fémpénzekből készít medálokat, fülbevalókat.

Sé Katedrális

Hatalmas és gyönyörű katedrális.

St Antonio Chapel

Szent Antal kápolna, katedrális szomszédságában. Maga Szent Antal nagy kultusszal rendelkezik.

Rua Augusta Arch

A diadalív, kapu egy sétálóutca végén található, a házak közül kivezet egy nagy térre, ami mögött már a tenger van. Fantasztikus látvány, ahogy kinyílik a horizont. A sétálóutca este színváltós kis lampionokkal kivilágított, akrobaták, zenészek próbálnak szórakoztatni, kisebb-nagyobb sikerrel.

A diadalív látogatható, sajnos én kihagytam, nem tudom, megéri-e?

National Pantheon
Egy kisebb bazilika méretű templom, ami már nemzeti múzeumként működik. Ha van rá kapacitás, megnézhető, de nekem nem sokat mondott a különböző politikusok, miniszterek neve, arcképe.

Elevador de Gloria

Nagyon népszerű villamos/sikló, de nem érdemes érte sorba állni. Ha épp üres és van szabadidő, akkor talán, mivel a menetideje kb. 5 perc, pár száz méter csak.

HARMADIK NAP:
Igazából nekem ez a negyedik nap volt, mivel egy napot Sintrában töltöttem, de erről egy másik bejegyzésben írok majd. Szóval az utolsó napra igazán nem sok minden maradt, így csak mászkáltam a városban, ami utamba került, megnéztem, plusz a pár maradék a listámból került bele ebbe a programba.

28-as vonala

Liszabonban több villamosjárat is van, ezek egy része olyan, mint nálunk a városnéző buszok, vannak a sima járatok, illetve a régebbi, belvárosi kis kocsik. Hangulatukban engem a régi fapados, tekerős ablakos budapesti villamosokra emlékeztetnek. Ezek közül a leghíresebb a 28-as, mert a belvároson körbe megy, szinte minden híresebb, szebb helyet érint. Viszonylag gyakran jár, így érdemes lehet végigmenni vele.

Miradouro Santa Lucia

A miradouro-k általában szép kilátást jelölnek. Ez a  villamos vonalán egy templom. Maga a templom is szép, de ami igazán lényeges, az a kilátás: egy kis tér van a templom baloldalán, kávézókkal, a jobb oldalon pedig egy oszlopos lugas-szerű rész, csempékkel, virágokkal, felülről rálátás a városra, tengerre. Borzasztóan giccses, na.

Musea da Filigrana

A festett csempéken kívül még ami Portugáliára talán jellemző, az a aprólékos kidolgozású ékszerek, ezeket a fém-csipkéket hívják filigrananak. Egyik ékszerboltban működik a múzeum, ami ingyenesen látogatható, kedvesek az eladók, válaszolnak a kérdésekre és természetesen vásárolni is lehet… Ha útba esik, érdemes rászánni negyed órát.

Estrella Basilica
A város egyik legrégebbi, legnagyobb bazilikája, gyönyörű. A 28-as vonalán található.

Jardim guerra junqueiro

Séta közben találtam erre a parkra, ami a bazilika szomszédságában van. Több hasonló található a városban, érdemes megnézni néhányat. Kis tóval, szép növényzettel, érdekes fákkal, sok futóval volt tele. Még egy kettlebelles személyi edzést is részben megnézhettem. 

Eduardo VII park

Hatalmas, emelkedő park a belvárosban. Néha vásárokkal, vurslival megtöltve, máskor turistákkal. Alacsonyabb végén egy nagy tér, szobrokkal, másik oldalán egy szökőkúttal, ahonnan a tengerig ellátni, a város fölött.

Nekem hatalmas élmény volt maga a város és az utazás is. Előtte nem tudtam, hogy ennyi látnivaló van, viszont elsőre ennyi elég is volt. Több nap esetén még érdemes lehet az óceánig lemenni, vagy átmenni Portóba, Farróba.

1. nap:

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha elérkezik a február vége, március eleje és kisüt a nap, akkor én már indulnék is a hegyekbe. Nem, nem síelni, hanem bakancsot húzva túrázni, barangolni és friss, tavaszi levegőt szívni. Ez az érzés évről évre elkísér és már bőségesen okozott csalódást és újratervezést. Még mindig hajlamos vagyok azt hinni, hogy ha nálunk már hetek óta plusz 10 fok van, akkor a magas hegyek között is szabad a pálya. Na és ez hatalmas tévedés. Így az ilyen tévedések és túlfűtött lelkesedés folytán hótalpas túráztam már tavasszal Erdélyben, piknikeztünk a tengerparton túra helyett és kötöttem ki egy krémessel Bled csodaszép városában.

Amúgy pont ezért jelzik a túratérképeken azt, hogy bizonyos csúcsok mettől, meddig mászhatóak, csak hát van az a női hév, ami felül akar írni minden logikus lépést, és ez megtörtént 2018-ban is. Elterveztem, hogy mi leszünk az elsők, akik megcsinálják a Bohinji-tó felett található panoráma túrát, így pénteken becsaptuk a kocsi ajtaját és ki sem szálltunk Ribcev Laz településéig. Pedig az odafele vezető út már sejtett valamit. 

A Keresztelő Szent János-templomnál (https://kirandulastippek.hu/juliai-alpok/bohinji-to-keresztelo-szent-janos-templom) dobtunk egy éles jobbost és nekivágtunk a hegynek, gondoltuk, amíg lehet kocsival. Hát haladtunk vagy 600 métert. Elértünk egy hatalmas hótorlaszhoz és mivel hótalp nem volt nálunk (csak kamásli és bakancs) így jobbnak láttuk elnapolni a csúcstámadást. 

Visszaültünk a kocsiba és akkor úgy döntöttünk jöjjön egy kommersz program. Ami annyiban kommersz, hogy szerintem kb. minden második ember itt köt ki, aki a térségben jár, viszont természetesen gyönyörű és egy kora tavaszi túrához tökéletes útiterv. 

Szóval, ha szereted a természetet és a csodaszép környezetet, viszont nem tudsz (vagy akarsz) bevállalni egy egész napos, nagy megterheléssel járó bakancsos túrát, akkor itt a helyed. A Vintgar szurdok Budapesttől mintegy 525 km-re található természeti csoda, amely nagyon egyszerűen - konkrétan szinte végig autópályán - megközelíthető. 

Amúgy ez a szurdok Szlovénia legfontosabb turisztikai célpontjai közé tartozik, és mintegy 4 km-re található Bled várostól, így azonnal adja magát egy hosszú hétvégés, szuper program. Össze lehet kötni a túrát egy kellemes városnéző programmal, amelynek mindenképp legyen részese a vár (ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a tóra), a híres bledi krémes és a pletna hajókázás. 

Na, de egy kicsit térjünk vissza a szurdokra, amely az alábbi címen érhető el: Turistično društvo Gorje, Podhom 80, 4247 Zgornje Gorje, Szlovénia. Az információs ponton 15 Euró/fő áron lehet jegyet váltani és áprilistól a park 08.00-18.00 között szabadon látogatható. (A parkolás 5 Euró/autó.)

Eltévedni nem lehet, hiszen konkrétan egy út vezet 1600 m hosszan a Radova folyó mentén oda és vissza. (A Radova folyó a 16 m-es Sum-vízeséssel hagyja el szurdokot, amely Szlovénia legmagasabb folyami zuhataga.) Családosoknak is szuper választás, hiszen a kiépített út lehetővé teszi azt, hogy akár sport babakocsival is látogatható legyen.

Ez kirándulás egy kellemes sétával kb. 3 óra, így délutánra érdemes még Bledben beiktatni egy szuper, természetesen bakancsos programot. Vegyél a városban (csúcscsoki helyett) egy mennyei krémest, tedd bele egy dobozba, azt dobd a hátizsákba és irány a Mala Osojnica csúcs (https://mala-osojnica.business.site/). Ezt a túraútvonalat a tó nyugati szélén találod, tökéletesen kitáblázva. Összesen 3 km, 230 m fel és le, ami azt jelenti, hogy kényelmesen másfél óra alatt megjárható. Sok sok kiépített lépcső vezet fel, majd egy kis láncos kapaszkodó, amitől ne rettenj meg. Kicsit kaptatós, de ha felérsz, garantáltan itt készíted el életed fotóját. 

Ha felértél, ülj le a padra, vedd elő a krémest és csak gyönyörködj a látványban, ami eléd tárul. Egy szóval élvezd az életed! :) 

2. nap: 

Másnap úgy döntöttünk, hogy az elmaradt túránkat kicsit bepótolva meglátogatjuk a Pericnik-vízesést, amelyet addig csak egyszer láttam, nyáron, ragyogó időben, és már akkor is lenyűgözött. Szóval számomra azóta ez a nagybetűs vízesés, amely télutón, havas tájjal, jégcsapokkal maga volt a csoda. Amúgy ez a vízesés a Júlia-Alpok egyik legnagyobb és legbővizűbb vízesése, amelynek a különlegességét az adja, hogy egy könnyed kis mászással bejuthatsz a zuhatag mögé, azaz egy vízfüggöny mögül szemlélheted azt a csodás tájat, amely körülvesz. 

Ez a könnyed kis mászás télen azért húzósabb, de nem teljesíthetetlen, viszont mindenképp legyen nálad bakancsra csatolható csúszásgátló, amely megkönnyíti lépteidet a túra alatt. 

Na, de hol is találod pontosan? 

A Pericnik-vízesés a Vrata völgyben helyezkedik el, ott, ahol amúgy a Triglav északi sziklafalához is vezet a turistajelzés. Először vedd célba Mojstranat, majd onnan kb. 4 km-ra találod a Koča pri Peričniku (http://www.hribi.net/gora/koca_pri_pericniku/1/1939) menedékházat, ahonnan egy negyed órás túrával érhető el a vízesés. 

Az autódat érdemes Mojstranaban hagyni, mert bár földút bevisz szinte egészen a vízesés lábáig, de vétek lenne ezt az utat négy keréken megtenni. Húzz tehát bakancsot és egy kényelmes, maximálisan biztonságos sétával közelítsd meg a menedékházat, közben mélyen szívd magadba a mindennél többet érő erdő illatát. 

Aztán ha úgy érzed, hogy vágysz valami sósra és melegre is, akkor a túra után vedd célba Pirant, amely tavasszal, turistáktól mentes időszakban a legszebb. A vízeséstől 2 óra alatt elérhető, így a vacsorádat egy pohár bor mellett már a tengerparton fogyaszthatod el. 

Az utazás apropója egy esküvői meghívás volt, Borospatakára. A helyszín szinte az Üveghegyeken túl van (amennyi szerpentinen vezettem, nem csak szinte), így jó ötletnek tűnt kibővíteni pár nappal az utazást, ha már maga az út nagyjából 10 órát tart. Érdemes minimum 4-5 napban gondolkozni a távolság miatt, hiszen 1-2 nap csak az utazás.

Erdély mindig érdekelt, illetve családi gyökerek is oda kötnek, nagyszüleim közül három is onnan származott. Habár már egyszer gyerekkoromban jártunk táborban arra, de sokra nem emlékeztem belőle.

Budapestről Mátészalkáig pályán lehet haladni, aztán a határig pár falu, majd Romániában már csak országút van. Kolozsvár előtt indul az A3-as autópálya, de mindössze 60 km hosszú, habár építkezés nyoma látszik mindenhol, lassan épül. Mindenkitől azt hallottam, milyen rossz a közlekedés, én viszont meglepődtem, hogy sok helyen jobbak az utak, mint itthon. Bár meg kell hagyni a helyiek fura hobbija, hogy kanyarban, záróvonalon előznek 110-el, annak ellenére, hogy több helyen is mértek a rendőrök, erre érdemes figyelni.

Elsőnek – mivel útba esett - Erdődöt néztük meg, a helyi várromot. Petőfi Sándor itt kötött házasságot Szendrey Júliával.

Innen az út Szovátára vezetett, mely  Székely-Sóvidék központja, európai hírű üdülőváros. Legnagyobb tava a sós vizű Medve-tó, mellette több kisebb tóval, gyönyörű szállodákkal, épületekkel. A sós víz gyógyászatilag a pikkelysömörre, bőrbetegségekre javalt, mivel meleg, a köszvényes, reumás betegekre is jó hatással van.

Majd Parajd következett, szintén a sóvidék része. Itt a fürdő mellett a fő nevezetesség a sóbánya, ahova busszal lehet lejutni. Asztma és egyéb légzőszervi betegségekre használják. Gyakran fél napokat lent töltenek a betegek. Van lent kávézó, pingpong asztal, kalandpálya, stb.

A bánya mérete elképesztő elsőre, mint egy földalatti város:

Van itt is sós strand, vize hasonló a Holt-tengerhez, folyton feldobja az embert, lemerülni lehetetlen benne.

Itt található az Áprily Lajos emlékház is.

Az út tovább Székelyudvarhely fele vezetett, ahonnan jól megközelíthető a Madarasi Hargita csúcsa. A nagyjából 30 km kitérő megéri, egyik legmagasabb csúcs a környéken, 1801 m magas, a környéket szépen belátni. A tetejét az utóbbi 10-15 évben kopjafákkal, keresztekkel szinte beültették, főleg magyarok. Ivó település felől út visz a menedékházig, ahonnan csak kb. 2 km a csúcs. Az út eleje kavicsos, utána viszont aszfaltozott, karbantartott a parkolóig.

Érdemes betérni Zeteváralján az Árpádháza csárdába: finom ételek, hatalmas adagok, kedves kiszolgálás. Mellesleg a belső tér is szép, hatalmas kemencével.

Innen az út már egyenes Borospatakára vezetett, a gyimesi hegyek közé, a csángók földjére, a Skanzen Fogadóba, ahol az esküvő volt. Az út a csíki medencén át megy.

Amikor a hegyeken átértünk, első látásra is gyönyörű volt és megtetszett a vidék: egy hatalmas puszta, ahol a székely falvak egymást érik, körben hegyek övezik, védik, mint egy kagylót.

Mindig szerettem a hegyeket. Ausztria, Szlovákia, Szlovénia is szép, azonban ott a hegyek hatalmasak, zordak, sziklásak. Itthon kedves, szelíd dombok inkább. Erdélyben ezek keveréke, gyönyörű, magas hegyek, viszont még emberközeliek.

A falvakon, mezőkön, majd újabb hegyeken átvágva érkeztünk meg a fogadóba. A gyimesek közti kis völgyben bújik meg, szinte már giccses: bárányok bégetnek, zöld fű, tiszta levegő, kedves kis parasztházak, kényelmes és meleg dunyhával, házi sütésű kenyér, patak csobog a kert végében…

Az esküvő után már ha itt jártunk, megnéztük az ezeréves határt, innen csak kb. 20 km, közben egy csángó lovas felvonulást is láttunk. Ez Erdély és Moldova határa, régen itt volt a magyar határ.

Gyimesbükkön a Rákóczi-vár romjai alatt, néhány méterre a hajdani román-magyar határtól áll a hajdani Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb, 30. számú vasúti őrháza. Az őrház 1897-ben épült a magyar és a román állam közti szerződés alapján, a Csíkszereda-Gyimesbükk-Palánka-Kománfalva vasútvonal részeként. Az állomás épületében kis kiállítás található, a várból pedig Pazar kilátás nyílik a vidékre.

Útban vissza Szépvízen volt a szállás, előtte a helyiek ajánlására még felmentünk a Szellő-tetőre. Ehhez a szépvízi tározónál kell egy kiváló minőségű, új úton menni végig az aszfaltozás végéig, majd onnan pár száz métert még a Kostelek tábláig kavicsos úton, tisztáson lehet parkolni. A csúcsig végig felvezet út, azonban terepjáró hiányában nem érdemes próbálkozni vele. Ez a környék legmagasabb pontja (1492 m), nagyon szép a kilátás és mindössze 3-4 km sétát jelent csak.

Szépvíz neve onnan származik, hogy Szent László a kunokat legyőzve lovával egy szikláról a patakba ugratott, és azt mondta: Igyál lovam, mert ez szép víz. Régen Szépmezőnek is nevezték.

A falu felett északra magasodó Pogány-havas előfokán gótikus kápolnarom van. A monda szerint Szent László építtette a kunok legyőzésének emlékére, a közelében levő sziklán pedig két lólábhoz hasonló bemélyedést Szent László lovának patkóhelyeként emlegetnek.

Ha már a közelben voltunk, átmentünk Csíksomlyóra is, megnézni a búcsújáró helyet.

A kálvária hegy lábától kaptatóval lehet feljutni a hegytetőn álló kápolnáig, ahonnan pazar a kilátás Csíkszeredára, a csiki medencére.

Sajnos a szépvízi szállás után már csak a hazaút maradt, viszont az úton szinte szembe jött egy templom: a csíkdelnei Szent-János templom. Szerencsére pont ott tartózkodott egy úriember, aki rögtönzött idegenvezetést tartott. Az 1300-as években épült, különlegessége a – sajnos csak részben fennmaradt – freskókon kívül a fakazettás mennyezet (ez inkább református templomokra jellemző), illetve a szárnyas oltár.

Rettentő sok látnivaló, túraútvonal van a környéken, akár csak a csíki medencében is.

Bobpálya (Gyimesfelsőlok), via ferrata/síelés/túra (Hargita), gyönyörű házak, székelykapuk, templomok, stb.

Hasznos tudnivalók:

• kevés az autópálya, ezért a haladás nehézkes
• helyiek vezetési stílusát szokni kell, sebességgel vigyázni, mert mérnek!
• sok helyen lehet fizetni forinttal, euróval, de alap a lei
• a medve nem játék! (juhászkutya sem): inkább csak nappal, csoportosan kiránduljunk
• az árak nagyjából hasonlóak, mint itthon
• habár sokan beszélnek magyarul (főleg székelyföldön), félreértés lehet: a feles tényleg az, a tészta édesség, stb. �

A Kéktúrának négy szakasza van, amely a Balatont érinti:

1. OKT 3 (Sümeg-Keszthely)
2. OKT 4 (Keszthely-Tapolca)
3. OKT 5 (Tapolca-Badacsonytördemic)
4. OKT 6 (Badacsonytördemic-Nagyvázsony).

Ebből igazán 5-6-os szakasz ami szorosabban kapcsolódik hozzá.

Előzőleg már írtam egy bejegyzést, mennyire szép a táj, ahogy folyamatosan kerülgetve a hegyeket, egyre közelebb jutunk a tóhoz. Nyáron kisebb részekre bontva, esetleg több napos kirándulások is lehetnek, fürdőzéssel zárva, ősszel esetleg bortúra, mivel a szőlőskertek közt tekereg fel-le az út.

Maga a szakasz 47km, ~1500m felfele és ~1400 lefele, kb 14 óra szintidővel. Ez nem is túlzás, mivel több kaptató is van benne (hivatalos leírás itt: http://kektura.hu/okt06.html).

A vonatról leszállva sejtettem, hogy szembe, a hegyre megyünk föl és nem csalódtam. Aztán ez minden útba eső heggyel megtörtént. :) A Bújdosók lépcsője nevű lépcsősoron megyünk fel, ami vagy 800m-en keresztül kaptat fel és fel és fel és végtelen hosszúnak tűnik. Viszont megéri :), fönt található az Egry-József kilátóhely, később a Kisfaludy kilátó, illetve útba esik a Rózsa-kő is. Utóbbi legendája itt olvasható: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rózsakő 

Másik oldalon leereszkedve Káptalantótiba érünk, ahonnan Csobánci váráig egy újabb kaptató kezdődik. Ez a mindössze 4km szakasz (csak fel) rövid, de combos, viszont akár a faluban leparkolva egy külön kis túra is lehet, mert a látványért megéri felcaplatni. Maga a vár a végvár-rendszer része volt, azonban a törökök inkább kikerülték, mint elfoglalják. Nem csodálom, hogy nem mászták meg. :) 

Lefelé Szentbékkálla felé megy az út, ami egy régi, kis romantikus falu, út közben érintve a Kőtengert. Itt mindenféle fura sziklák vannak, érdemes megnézni.

Újabb hegy, újabb kaptató, újabb szép táj, az Eötvös-kilátóból. Aztán már nincs nagy emelkedő, főleg lefelé, egyenesen megyünk erdős szakaszokon Nagyvázsony felé, ahol a vége a várnál van.

Ez a túra több dologban is első volt: leghosszabb egybe megtett táv (első nap 42km, második nap 5-6), első erdőben alvás egyedül, tavaly ajándékba kapott hammock (függőágy) kipróbálása.

Mivel minél nagyobb távot meg akartam tenni még szombaton, így Nagyvázsony közelében gondoltam a táborozást, amely szerencsére sikerült. Habár előző nap esett, szerencsére ez egész hétvégén elkerült, pár perces szemerkélést kivéve. Jóval este nyolc után ment le a nap, viszont az erdőben gyorsan sötétedett, így a függőágyat korán felállítottam. Persze még sose próbáltam, nem tudtam, hogyan kell, így elemlámpa fényénél bogoztam ki a használati útmutatót. Természetesen így sem lett tökéletes, az alábbi videó minden hibáját elkövettem :  https://www.youtube.com/watch?v=0UheGtdXE2o&feature=youtu.be

Nem volt túl kényelmes, illetve az erdei zajok nekem, mint városi embernek picit ijesztőek voltak, főleg, mikor valami elkezdett mászkálni, röfögni a közelben. Egyik előző túrát már egyik barátommal sátorban csináltuk végig, azonban annyival másabb érzés egy „lakásban”, mint a szabad ég alatt, sokkal kevésbé éreztem magam biztonságban. Azonban mivel nem volt szállásom, illetve a lábaim se bírták volna tovább, így elengedtem ezt és elaludtam. :) 

Reggel korán, a nap előtt keltem, így szép napfelkeltés látvány és sok álmos állatka várt. Egy róka és egy őz pár méterre tőlem, meglepett és kómás fejjel szaladt el, nem értették, mit keresek ott, ilyen korán.

Ha az erdőben alvást nem is ajánlom elsőre, maga a táj, a látvány és a levegő mesés, érdemes megnézni.

Írta és a fotókat készítette: Duhay Dani