Nem tartom magam babonásnak, de úgy 10 évvel ezelőtt egy dolgot azért mégiscsak elhittem, miszerint: amit az év első napjában csinálsz, azt csinálod egész évben. Szóval azóta minden évet egy kirándulással indítok, és már alig várom a január elsejét, hogy egy remek felütéssel kezdjem az évet. Mivel sosem voltam egy nagy partiarc és még részeg sem igazán, így azt kell, hogy mondjam a szilveszter nem az én éjszakám. Viszont amióta tartom az újévi túrázás szokását, azóta ez az este is értelmet nyert. Tervezgetek, időjárás előrejelzést nézek, korán, frissen, mások előtt ébredek és az adott körülményeknek megfelelőn próbálom kimaxolni ezt a napot (is).

Idén nagy volt a dilemma, mert megígértem a férjecskémnek, hogy egy napsütötte téli napon felmegyünk újra a Csóványosra, így amikor a nap sugaraira ébredtem gondolkodóba estem. Rápillantottam a mellettem fekvő, (hála Istennek) egyre gyarapodó potyautasomra, felidéztem a kilátóig vezető, több órás, kíméletlen kaptatót és egy belső hang azt súgta: anyukám, ha nem akarsz okleveles serpa lenni, akkor ezt az utat ma kellene letolni. A hegy nem lesz kisebb, a gyerek viszont egyre nehezebb lesz, akit ugye jó esetben a hátamon, rosszabb verzióban a jobb kezemben cipelek, még mindig a Boci, boci tarkát énekelve. (Utóbbi amúgy 2 év távlatában igencsak idegtépő.) De aztán eszembe jutott a lista. A lista, amit egy ilyen zűrzavaros év után (életemben először) megírtam, és amelyben pontokban szedtem össze a 2021-re vonatkozó vágyaimat és fejlődésemhez szükséges elhatározásaimat. Az elsők között szerepelt:  "Amit kitaláltál, azt ne csak eltervezd, hanem valósítsd is meg!", így félretettem minden - a Börzsöny legmagasabb pontjának meghódítására vonatkozó - érvemet és visszatértem az eredeti ötletemhez.

Szilveszter éjszaka arra gondoltam, hogy életem egyik legkülönösebb és egyben legmeghatározóbb évét lezárva, másnap olyan helyszíneket veszek célba, amelyek felidézik a 2020-as év szépségét, bizonytalanságát, sok esetben már-már futurisztikus hangulatát. Az elmúlt évben gyakran gondoltam arra, hogy vajon a további életünk állandó állapota lesz-e a bizonytalanság, és mindig ennyit kell-e küzdenünk a mentális egyensúlyi állapotunk megőrzéséért, valamint arra, hogy a lakhelyünket adó Föld még mennyi, ember okozta kárt bír el? Az év első napjára tehát, számomra két szimbolikus helyszínt választottam: a Pákozdi-ingóköveket érintő túraútvonalat, valamint a gánti Bauxit Földtani park, marsbéli tájat idéző dombjait.

Bíztam abban, hogy a napsütés majd egész nap kíséri utunkat, ezért úgy döntöttem, hogy először a Velencei-tóra panorámát nyújtó sziklákhoz látogatunk el, majd a lemenő nap fényében kapjuk lencsevégre a vörös ezer árnyalatában úszó tájat. Utóbbi képekért ugyan vissza kell térnünk, mert délután már masszív felhőréteg borította az eget, viszont az, hogy sötétedés előtt az egész földtani parkban csak hárman voltunk, bőségesen kárpótolt a "borús hangulatért".

És itt újra csak azt tudom írni, amit szinte már minden bejegyzésemben megteszek, hogy te is mindennél jobban szereted a csendet és az üres túraútvonalakat, akkor járj el hasonlóan: először indulj el Pákozdra, majd a közel 2 órás túra után, sötétedés előtt pár órával vedd Gánt felé az irányt. (Egymástól a két község 32 km-re, kb. fél órás autóútra található.)

A két túra összesen (pihenők nélkül) kb. 3-4 óra, így idő szűkében fél nap alatt is bejárhatóak, de egy kis lazulást, hosszabb ebédszünetet beiktatva egy egész napos, kellemes programnak is remek. Az útvonalakban a szintemelkedés minimális, viszont a látnivaló annál több, így ezek remek családos kirándulóhelyek, ahol a totyogók, kisgyerekek is az út nagy részében szabadon, önfeledten rohangálhatnak a nagyszülők kíséretében.

A Pákozdi-ingóköveket tartják a Velencei-hegység legérdekesebb látnivalóinak, és való igaz, hogy ámulatba ejtőek a hihetetlen formációban elhelyezkedő grántisziklák, amelyek lépten-nyomon a gravitációval dacolnak. A könnyű, közel 7 km-es körtúra mindhárom neves sziklaformációt érinti, így a két órás, nem mellesleg csodaszép panorámát nyújtó kirándulás alatt szemügyre vehetjük a híres Kockát, a Pogány- és a Pandúr-követ is. 

Az útvonal egyetlen nehézsége talán a Pandúr-kőtől való leereszkedés, de ha figyelünk, lassan, óvatosan haladunk, akkor ez a kb. 50 m-es szakasz sem okozhat fennakadást. Az ösvény aljáról visszatekintve pedig csodaszép látványban lehet részünk: teljes egészében megcsodálhatjuk a harsogóan zöld mohával lepte, égbe nyúló kőszirtet.

Az igazi látványosságnak itt vége, hiszen nagy része ezután az erdőben vezet, majd a lakott területen keresztül érjük el az út szélén hagyott autónkat.

Tippek az ide látogatóknak:

• a könnyű terep ellenére a túrabakancs, eső után a kamásli elengedhetetlen, mert az útvonal eszméletlen saras (pontosabban az egész egy igazi dagonya, ami nemcsak kellemetlen, hanem még csúszik is)
• télen a napsütés ajándék, de ha esetleg az útvonalat melegebb évszakban tennéd meg, akkor a napvédelemről feltétlen gondoskodj, hiszen a terep több, mint a fele árnyék nélküli tisztáson vezet
• a terület tele van útelágazással, apró ösvénnyel, így megfelelő jelzések és táblák hiányában térkép vagy túraalkalmazás használata szinte elengedhetetlen
• az úton vízvételi lehetőség nincs, így legyen nálad elegendő étel-ital
• túra alatt láttam babakocsival küzdő párokat, na és ez az amit nem ajánlok (a hordozót pont az ilyen alkalmakra találták ki)
• ha a parkolóban azt tapasztalod, hogy konkrétan te vagy az ötvenedik autó, akkor se ess kétségbe: akkora a terület, hogy eloszlanak a túrázók
• az útvonal közelében a parkolás ingyenes
• bővebb információt pl. ezen a linken találsz: https://kirandulastippek.hu/vertes-gerecse-velencei-to/pakozdi-ingokovek

Ahogy a bevezetőben is írtam, utunk ezután - a már Vértes hegységben található - gánti Bauxit Földtani parkba vezetett, amely Európában is ritkaságnak számító látnivaló. Az egykori bauxitbánya külszíni fejtése igazi kuriózum, amolyan marsbéli helyszín, ahol szinte csak egy-egy magányos fa és tenyérnyi, zöldellő mohafolt emlékeztet arra, hogy még a Földön járunk. Az egész évben ingyenesen látogatható parkban, a végtelenbe nyúló vörös lankák, lila sziklák, elhagyatottnak tűnő falépcsők vezetik körbe a látogatókat.

Pár mondatban a helyszín múltjáról:

A gánti, külszíni bauxitbányát 1926-ban nyitották meg és az 1930-as évekre már a világ egyik legismertebb bányái között tartották számon. "A bánya csúcstermelése 1953-ban, 600 000 tonna volt. Egymás után nyitották meg a különböző külszíni fejtéseket, öt helyen is bányásztak bauxitot Gánt határában. Az 1980-as évekre a telepek kimerültek, 1987-ben pedig meg is szűnt a kitermelés." (Bővebb információ: https://kirandulastippek.hu/vertes-gerecse-velencei-to/gant-bauxitfoldtani-park )

Az emberi kéz alkotta sebek természetesen azóta sem gyógyultak be, a külszíni szén- és bauxitbányászat a környező területek állat- és növényvilágát is jelentősen károsította. Szerencsére azonban a bánya lezárásával a terület fellélegzett és a helyszínen új életek is megjelentek: eddig nem jellemző, sziklafalakon fészkelő, vagy éppen a forró köveket kedvelő fajok otthona lett a bánya területe.

A helyszínen amúgy megtalálható egy múzeum és egy 13 állomásos tanösvény is, amelyen a teljes terület kb. másfél órás sétával kényelmesen bejárható. Mi azonban nem ezen az útvonalon haladtunk, hanem gondolatainkba burkolózva, "szabadon", egymást néhol elhagyva jártuk be a területet. Egy vöröslő követ zsebre vágva ültünk vissza az autóba és már sötétben tekertük a kormányt Pest felé.

Tippek az ide látogatóknak:

• az egykori bánya területét nehéz eltéveszteni: egyrészt már messziről látszanak a vörös lankák, másrészt viszonylag nagy, kitáblázott parkoló várja az ide látogatókat
• túrabakancs használata a terepviszonyok miatt ajánlott
• a helyszín számos fotótémát tartogat, így érdemes erre időt szánva érkezni
• a vörös kövek fognak, így ha te is szeretsz sziklákon elmélázva ücsörögni, akkor ide ne a legjobb gatyádban gyere
• bővebb információt a helyszín hivatalos oldalán olvashatsz: http://www.gantfalu.hu/

További képek a Pákozdi-ingókövek természetvédelmi területről:

További képek a gánti Bauxit Földtani parkról:

Az utóbbi időben kicsit eltűntem, mert az életem 180 fokos fordulatot vett. Igazából nem csak az én életem, hanem az életünk. Pár szóval: elegünk lett, összepakoltunk és leléptünk.

A döntés nehéz volt, de végre megléptük azt, amire mindig is vágytam: elhagytuk a szmogos, zsúfolt fővárost, hogy onnan 200 km-re építsünk fel egy új életet. Mivel az elmúlt pár hónap mind fizikailag, mind lelkileg is elég megterhelő volt, így az őszi hétvégéink a különleges panorámát nyújtó, könnyű túraútvonalak felfedezéséről szóltak. Az igazat megvallva most nem volt kedvem hajnalban útnak indulni, kislányomat a hátamon cipelve órákon át izzadva barangolni. Sokkal inkább vágytam olyan (számomra meditatív) helyszínekre, amelyek viszonylag rövid sétával elérhetőek, jó időpontot választva turistáktól mentesek, és mindezek mellett vizuálisan is lenyűgöznek. Számomra ezek olyan területek, ahol szabadon kiereszthetem a gőzt, újragondolhatok és átértékelhetek mindent, miközben a hegycsúcson ücsörögve, egy szépséges táj a lábam előtt hever.

A pakolást és dobozolást megszakítva azért kipipáltunk jó pár úti célt, amelyből három, egész pontosan négy (egy rövidke sétával megközelíthető abszolút bónusz helyszín) tényleg lenyűgözött. Pont olyanok, amelyekre vágytam: fővárostól maximum egy órás autóútra található, családbarát, könnyű terepet és szépséges kilátópontokat kínáló útvonalak.

Az első ilyen helyszín a Biatorbágy déli határában található Nyakas-kő és a közvetlenül mellette található Madárszirt.

Fotókon és közösségi oldalakon már többször feltűnt a sziklaformáció jellegzetes alakja, amelyen egy reggelen én egyszerűen csak jógázni akartam. Vonzott a lapos sziklaszirt és az alatt húzódó erdő látványa, valamint ott, abban a viszonylagos magasságban szerettem volna átélni és a mozgás által kiváltott flow élményt.

A kirándulásunk előtt több fórumon is azt olvastam, hogy a Nyakas-kő a Budai-hegység egyik „legmenőbb” sziklája, így félretettem a koránkelés ellen szóló összes érvemet és amilyen korán csak tudtam, elindultam. Az oda fele vezető, kb. 20 perces autóúton pedig végig abban bíztam, hogy a 7 órai indulás elegendő lesz ahhoz, hogy a hétvégi programként ide látogató családok előtt érkezzem.

A viszonylagosan korán kelés amúgy ebben az esetben nem nagy vállalás, hiszen a sziklák Budapest belvárosától 25 km-re találhatóak. Maga a túra sem eget rengető, kiegészítve a Madárszirttel is csupán 1,9 km, azaz egy-másfél óra alatt kényelmesen bejárható. A napfelkelte látványa pedig azt hiszem, hogy felér egy dupla feketével, szóval, ha te is bírod a magányt és a csendet, akkor ide tényleg kora reggel indulj el!

Az útvonal amúgy a családos úticélok között szerepel, nyilván annak rövidsége és érdekessége miatt.  Viszont a kisgyermekkel érkezőket azért óvatosságra inteném, mert egyrészt eső után a terep rendkívül csúszóssá válhat (azaz balesetveszélyes), másrészt pedig mégiscsak egy magasba nyúló sziklatömbről van szó, amit minden esetben érdemes alázattal és maximális odafigyeléssel megközelíteni. Annak pedig, aki kimerészkedik a szirt tetejére, egy lenyűgöző panoráma lesz a jutalma!

Kétségkívül varázslatos hely ez, ahonnan tiszta időben ellátni a Biai-tóra és a Zsámbéki-medencére.

Ha azonban a kőre felkapaszkodva a bátorságunk alábbhagy, akkor sincs vész, hiszen a közvetlenül mellette található Madárszirtről ugyanolyan csodás a kilátás. Így a felesleges erőlködés helyett inkább menjünk tovább a kijelölt úton, és kicsit távolabbról vessünk a sziklára és annak környezetére egy pillantást.

Tippek az ide látogatóknak:

• ha nem elég a puszta panoráma, hanem egészen konkrétan vizuális sokkra vágysz, akkor érdemes napkeltekor vagy napnyugtakor érkezni, és a szirt tetején elidőzni egy keveset
• a terep kedvelt úticél, így a "tömeget" elkerülve érdemes hétköznap napközben, vagy hétvégén korán reggel érkezni
• a terepviszonyok miatt érdemes túrabakanccsal, saras időben kamáslival készülni
• bővebb információt az útvonalról ezen a linken találsz: https://kirandulastippek.hu/budapest-kornyeke/nyakas-ko-a-budai-hegyseg-legmenobb-sziklaja

Következő könnyed kirándulásunk a szintén Budapest közelében található zebegényi Sárkánydombra vezetett. A szűk egy óra alatt elérhető helyszín azt hiszem, egy lazulós vasárnap délután legjobb választása.

Zebegény amúgy számomra maga a csoda. Mesebeli, varázslatos, az egyik legszebb panorámát rejtő település. Szerelmese vagyok, olyannyira, hogy 3 évvel ezelőtt itt (egészen pontosan a Kós Károly-kilátóban) mondtam ki a boldogító igent, és pár hónapja még a nyugdíjas éveimet is itt képzeltem el. Az elmúlt években gyakran jártunk ide, de be kell valljam, hogy a Sárkánydombot nem ismertem. Tudtam, hogy egy évben egyszer Zebegényben rendezik meg a Sárkányfesztivált, de valahogy sosem vontam párhuzamot a rendezvény és a helyszín között.

Aztán egyik nap úgymond elérkezett a búcsú ideje, és azon kaptam magam, hogy választanom "kell" egy helyszínt, ahol elköszönhetek attól, ami 38 évig körülvett. Mint ahogy azt már korábban említettem, a költözés miatt egy egész napos túra most nem jöhetett szóba, így maradt egy kedvenc hely utolsó, ismeretlen szeglete. Egy domb a Dunakanyar felett, ahol talán az év minden szakában színes papírsárkányok repkednek.

A helyszín autóval egészen pontosan és könnyedén megközelíthető, de szerintem ide vétek négykeréken érkezni. Pontosabban azt tanácsolnám, hogy parkoljunk le a Vasparipa Falatozó környékén és először sétáljunk fel Kálvária-dombra, valamint a Kopasz-hegyen található kilátóra, aztán keressük meg a híres zebegényi rétesest (jól látható táblák a segítségünkre lesznek), és zsebünkben pár süteménnyel, a kezünkben meleg teával vágjunk neki a kisebb kaptatónak. Az út meredek, de megéri a fáradtságot, mert a séta alatt lelkileg is felkészülhetünk a szépséges tájra. Ha pedig szerencsénk van, akkor üresen találjuk a dombtetőn álló egyetlen padot, amelyen megpihenve élvezhetjük a helyszín adta páratlan panorámát.

Érkezzünk egyedül, haverral, kutyával, gyerekkel, biztos vagyok abban, hogy ide megéri feljönni és a „slow” jegyében eltölteni legalább egy órát!

Tippek az ide látogatóknak:

• a sárkány eregetéshez szél kell és mivel ez egy sárkányos hely, így a szél ellen érdemes melegen öltözni, télen sapkával, sállal készülni
• a dombtetőn nincs büfé, étterem, WC, így az effajta igényeket érdemes a községben kielégíteni
• a környéken adott számos kirándulás és túralehetőség, így célszerű bakanccsal és az évszaknak megfelelő túraöltözettel készülni
• amennyiben viszont tényleg csak a lazulás a cél, akkor meleg teán és egy pokrócon kívül nincs szükség nagyon semmire, a vizuális élményhez minden adott lesz
• a Sárkánydomb „hivatalos” oldala az alábbi linken érhető el: https://m.facebook.com/profile.php?id=207676303139076&__tn__=C-R

Tovább haladva, megint a Dunakanyar látványára éhezve vágtunk neki harmadik túránknak, amely bár az előző úti célokhoz képest hosszabb és megerőltetőbb volt, szintén csodás panorámával kecsegtetett. Azaz kecsegtetett volna, ha Kosdra (Pest megye) érkezve nem ér utol minket a köd és az eső. Rólunk azért azt tudni érdemes, hogy ha már elindulunk, akkor ritkán adjuk fel, így számolva azzal, hogy a kiszemelt kilátóban majd valószínűleg semmit sem látunk, vágtunk neki a közel 3 órás túrának, amely a Naszály 652 m-es csúcsára vezetett.

A túraútvonal és a helyszín nekem 3 szempontból mindenképp meglepő volt: combosabb volt a terep, mint gondoltam; a rossz idő ellenére is sokan voltak; sosem mondanám családbarát útvonalnak, mégis tele volt gyerekkel, akik látszólag élvezték az ottlétet. Szóval amellett, hogy csodaszép, egyben tanulságos is volt ez a kirándulás, hiszen teljesen átírta a Naszályról alkotott prekoncepciómat.

Tudom, most jön a kérdés: ha nehéz volt a felfele vezető út, akkor miért írom bele ebbe a könnyű túrákat ígérő blogba?

A válasz egyszerű: egy kis elhatározással fel lehet menni, és azt gondolom, hogy a Naszályra vezető túra nem egy tipikusan elcsépelt, Dunakanyarra panorámát nyújtó útvonal. A mészkőbánya által megsebzett hegytömb a térségben amúgy már messziről felhívja magára a figyelmet, amelyet a legcélszerűbb (a már említett) Kosd faluja felől, egészen pontosan a Kosdi pihenőtől megközelíteni.

A teljes túra hossza 9,6 km, amelynek a fele (azaz szinte a teljes felfele vezető út) egy kaptató, de legalább csodás kilátópontokkal tűzdelt kaptató. Még abban az őszi, ködös, borús időben is elvarázsolt a táj. Az útközben előbukkanó panoráma pedig kárpótolt minket azért, hogy a kilátóhoz érve végül tényleg az orrunk hegyéig sem láttunk el.

Lefele bandukolva rögtön el is határoztam, hogy egy napfényes téli reggelen újra útra kelek és megpróbálom a csúcsról is elcsípni azt a látványt, amely most csak részben mutatta meg magát.

Tippek az ide látogatóknak:

• a túra részletes leírását itt olvashatod: https://kirandulastippek.hu/dunakanyar/naszaly
• a Kosdi pihenőnél a parkolás ingyenes
• az útvonalon nincs vízvételi lehetőség, így ajánlott 3-4 órára elegendő folyadékkal és ropogtatnivalóval készülni
• télen, havas, csúszós időben érdemes bakancsra csatolható csúszásgátlóval is felkészülni, és természetesen ezen az útvonalon elengedhetetlen a bakancs és az időjárásnak megfelelő túraöltözet
• a csúcsra vezető útvonal viszonylag keskeny, így ha szeretnél a saját tempódban haladva, az állandó kerülgetést mellőzve kirándulni, akkor ide is érdemes kora reggel útra kelni

És ha már Kosdon vagy, ha már korán felkeltél és legkésőbb délre vissza is értél a parkolóba, akkor ahelyett, hogy hazafele vennéd az irányt, inkább látogass el az innen összesen 25 km-re található Nógrádi várba.

A Börzsöny belsejében megbújó erődítmény Magyarország legrégebbi, szabálytalan alaprajzú, belső tornyos kővára, amelyet a látogatók számára kijelölt parkolóból tényleg csupán pár lépéssel meg lehet közelíteni. Bizton állíthatom, hogy a 286 m magasságú andezitkúpon található vár még romjaiban is csodaszép látványt és panorámát nyújt a környező vidékre.

Egy forró teával és a parkolóban kapható meleg, friss kürtöskaláccsal mindenképpen érdemes felsétálni az ingyenesen megtekinthető romokhoz, és a mesekönyvbe illő táj látványában egy kicsit megpihenni. Majd egy tökéletes nap zárásaként Nőtincs felé útnak indulni, és csak hagyni, hogy a varázslatos Nőtincsi tó partján érjen utol a naplemente.

Meseszép, téli barangolásokat kívánok! 

További képek a Nyakas-kőről: 

További képek a Nógrádi várról: 

Az utóbbi napokban sokat gondolkoztam azon, hogy vajon hányszor lehet egy életet újrakezdeni? Újra felépíteni mindent, ami elveszett, jelen esetben mindent, amit egy vírus okozta helyzet tönkretett.

Tisztán emlékszem március elejére, amikor kis jógastúdióm évi renoválását választottam az aktuális síelés helyett, és bár az aggasztó hírek már utolértek, reméltem, hogy én leszek a kivétel. Második otthonom az elmúlt 10 év alatt már annyi változást átvészelt, hogy joggal gondolhattam, hogy ebben a lelki és mentális megpróbáltatásokkal teli időkben állandóságot, biztonságot és egyfajta menedéket nyújthatok a vendégeimnek. Hát sajnos nem így lett. A második hullám az én életemben is lezárt egy fejezetet. De ahogy mondani szokás: amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. Amúgy szerintem Helen Keller elhíresült mondatának a folytatása sokkal érdekesebb, amely szerint "gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk".  Szerencsére azért az élettől én is kaptam egy új kilincset, amelyet a kezembe tartva egy kis időt kértem. Időt kértem magamtól arra, hogy megvizsgáljam és feltérképezzem azt, hogy most ki is vagyok, igazán mire vágyom, mi a valódi célom és arra, hogy rendet tegyek magamban, a lelkemben.

Az alábbi érzésekkel, a lelki békémet keresve választottam ki a következő úti célomat, amely most nem egy hegytetőre, hanem egy hazai buddhista egyházba, a Nógrád megyei Garábra vezetett.  A tulajdonos, Juhász György által létrehozott szentély a Cserhát szívében fekszik, egy eldugott, aprócska zsákfaluban, amelyet csak túraútvonalak kereszteznek.

Utazásom előtti éjszaka hosszasan olvastam a Grabensia oldalán (https://grabensia.hu/index.php/hu/ ) található információkat és azt a beszámolót, amely elénk tárja a hely megálmodásának és kialakításának történetét. Így lett számomra ez a hely az újrakezdés szimbóluma, amelynek minden pontja békét, erőt és motivációt ad.  

Grabensia legfőbb látványossága kétségkívül a Samsara, a világ legnagyobb (233 cm átmérőjű, két és fél tonnás) hangtálja, amelyet 2018-ban (Innsbruckban) készítettek.

Az egyik közösségi oldalon bukkantam én is az óriás hangtálat bemutató felvételre, amely arra inspirált, hogy útra kelljek. A hangtálterápiák szerelmeseként hallani akartam a tál hangját és vágytam arra, hogy az általa kibocsátott rezgések átjárják a testem. Persze tudtam, hogy ez csak egy rövidke bemutató lesz, hiszen az igazi élményt az a két órás terápia adja, amelyet előre kihirdetett időpontokban, zárt csoportnak szerveznek.

A jelenlegi, korlátozásokkal teli helyzetben viszont most „csak” azt az egy órás  idegenvezetést választottam, melynek keretén belül bejártuk a béke szigetének teremtett teljes területet.

A Mahayana Egyház külön érdekessége, hogy teljes egészében magán birtoknak készült és kialakítása a 2000-es évek elején egy picike ház és egy telek vásárlásával vette kezdetét. A hosszú éveket (egészen pontosan 6 évet) felölelő munkálatok 2012-ben kezdődtek és mára már 10 vendégház, étterem, japán fürdő, egy csodaszép kert és egy lélegzetelállító szentély fogadja az érdeklődőket.  

De miért pont Garáb, Nógrád megye legkisebb lélekszámú települése ad otthont ennek a spirituális létesítménynek?

Garáb a Cserhátvidék egyik legszebb és legmagasabban fekvő zsáktelepülése, amely a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet területén Pásztó és Szécsény között félúton helyezkedik el, Budapesttől kb. 1 órányi autóútra.  A turisták által is kedvelt környezet erdőségek, források és régi vulkáni hegyek között húzódik 375 méter tengerszint feletti magasságban.

Garáb, vagy korábbi nevén Grabensia a térség legrégibb, ezer éves falva, amely a honfoglalás utáni időkben a Kökényes-Radnót nemzetség birtoka volt, akik itt már 1179 előtt premontrei kolostort alapítottak. A keresztény szerzetesek magasan a völgy feletti erdőben egy meditációs szent helyet hoztak létre, akik egy olyan spirituális helyet kerestek, ahova csendben, nyugalomban vonulhattak el a világ elől.

A Mahayana Buddhista Egyház megálmodója és megvalósítója Juhász György 2003-ban egyik utazása alkalmával járt itt először és azonnal megérintette a hely varázsa. Tudta, hogy ebben a nógrádi faluban találta meg azt a helyet, ahol felépítheti és kialakíthatja az általa megálmodott buddhista zarándokhelyet.

A terület központjában a Samsaranak is otthont adó szentély található, amelyet egy minden szegletében gondosan megtervezett kert vesz körül. A különleges hangulatú parkban 18 db (egyenként másfél tonnás) szobor található, amelyek a buddhizmus tanainak őrzőit, a híres harcos szerzeteseket ábrázolják. Mindezek mellett egy hatalmas gránit Buddha-szobor is díszíti az udvart, amelynek felületére huszonnégy karátos aranyat égettek, ennek köszönhetően a legzordabb időben is beragyogja a helyet.

A szentély fele sétálva már messziről feltűnik egy, a vidékre teljes panorámát nyújtó terasz, rajta két, egymásba fonódó alakkal. A semmibe révedő szobor érdekessége, hogy a két alak egy hun vezért és Han-hercegnő szerelmét ábrázolja, amellyel a tulajdonos kínai származású feleségének és magának állított emléket. (A szobor talán azért is érdekes, mert évekkel ezelőtt Juhász György a válásának érzelmi következményeit feldolgozva fordult a buddhizmus felé, és annak tanait követve boldogságra lelt.)

Az 1 órás idegenvezetés minden percét kiélvezve arra a megállapításra jutottam, hogy bár a kapuk nyitva állnak a látogatók előtt, mégiscsak egy zárt világ ez, ahova kizárólag előre bejelentkezés után lehet csak bejutni. Az idegenvezetés ugyan szinte az egész központ bemutatására kiterjed, mégis azt gondolom, hogy az a legszerencsésebb, ha pár napra itt szállunk meg és egy padon ücsörögve gondoljuk újra, amit csak lehet.

A kertben elrejtett, kizárólag a tulajdonos által kiválasztott idézetek is erőt adnak, motiválnak és a számos felirat között talán mindenki megtalálja azt, amelyre éppen szüksége van.

A szentély felé vezető úton én erre bukkantam: „Amikor egy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét.”  Szemerkélő esőben ott álltam, elolvastam, szívtam egy mély, friss levegőt és arra gondoltam, itt az ideje bennem azon az új ajtón.

Tippek az ide látogatóknak:

• a jelenlegi vírushelyzetben a park látogatása idegenvezetéshez kötött, ahol a maximálisan megengedett létszám 10 fő. (Regisztráció és bővebb információ: 06-20-523-1878)
• belépődíj 1000 Ft/fő, amely nem is egy szokványos jegy, hanem annak a füstölő csomagnak az ára, amelyet a séta során, egy rövid szertartás keretében, Buddha felé fordulva, imádkozva felhasználhatunk

• a helyszínen csak készpénzt fogadnak el, így nem érdemes bankkártyával érkezni, mert a legközelebbi automata innen 8 km-re fekvő Hollókőn található
• a központ sajnos nem akadálymentesített és kisgyermekkel érkezőknek sem ajánlom a babakocsis kirándulást (a lépcsők és a szűk lugasok lehetetlenné teszik az azon való, ilyenfajta közlekedést). Viszont a kerekesszékkel érkező vendégeknek egy külön útvonalon biztosítják a szentély látogatását!
• az egyház maximálisan állatbarát, így a kutyákkal érkező látogatókat is beengednek, természetesen a szükséges alapelvek betartása mellett (pl.: állat a szentélybe nem léphet, póráz használata kötelező)
• amikor a hazai turizmus megszokott lehetőségei újra elérhetővé válnak, akkor érdemes itt megszállni egy-két éjszakára, mert a teljes elcsendesedéshez a megengedett 1 óra látogatási idő természetesen nem elegendő. Jelenleg amúgy az apartmanokat albérletként értékesítik, így aki tud élni ezzel a nagyszerű lehetőséggel, a világtól elzártan, a természet ölelésében "vészelheti át" ezt a változásokkal teli időszakot.
• ahogy korábban is írtam a Mahayana Buddhista Egyház Nógrád szívében fekszik, így ezt a viszonylag gyors látogatást érdemes összekötni a környék kínálta egyéb, szintén gyönyörű, szabadtéri programlehetőségekkel. Hollókő csupán 10 perc autóútra található, és innen a korábbi bejegyzéseimben megosztott térségbeli helyszínek is könnyedén elérhetőek: https://utazojogik.blog.hu/2020/07/09/a_paloc_grand_canyon_es_az_osvilagi_pompeji; https://utazojogik.blog.hu/2020/05/28/gyalogtura_a_salgo-_es_somoskoi_var_kozott
• hangtálterápiákról és egyéb kezelésekről bővebb információ az alábbi oldalon található: https://www.facebook.com/grabensia/

 További képek a helyszínről: 

Mostanában mindenünk a Lego és a királylányos jelmez, így nem telik el nap várépítés és megrendezett teadélután nélkül. Azt sem mondhatnám, hogy energiaszintünk a régi, mert, ahogy az kislányomnak egyre jobban nő, úgy nekünk egyre jobban apad, azaz amíg ő kicsattan, mi már a dupla kávénkkal is csak úgy vonszoljuk magunkat. Egyetlen problémát ebben az élethelyzetben csak az utazás függőségünk okozza, amely nem igazán hagy a kanapén ellazulni, hanem rendre azt eredményezi, hogy szinte minden szabadnapon bakancsot rántunk papucs helyett.

Kipipálás élményére éhesen vetjük bele magunkat a gondosan összegyűjtött listánkba, amelyből minden alkalommal igyekszünk az éppen aktuális lelki- és testi állapotunkhoz illő úti célt kiválasztani. Szóval nem volt ez másképp azon a kedd reggelen sem, amikor felcsillant a remény egy szabad, gondtalan nap eltöltésére. Férjem előző este megépítette azt a mesevárat, amely tuti, hogy egy Lego építőversenyen aranyérmet ért volna, így azonnal adta magát az ötlet, hogy másnap Székesfehérvárra megyünk, méghozzá a Bory-várba.

Budapesttől mintegy 65 km-re található város autópályán közel egy óra alatt elérhető, így egy szabad nap eltöltésére az egyik legkiválóbb úti cél. Számos programlehetősége közül amúgy a Bory-várat már évek óta kerülgetjük, sőt már korábban is nekifutottunk, de akkor csak a parkolóig jutottunk. Azon a nyári napon olyan nagyon sokan voltak, hogy egyszerűen képtelenek voltunk beállni a kígyózó sorba.

Akkor hétvége volt, viszont most hétköznap reggel, így joggal reménykedtünk abban, hogy majd teljesen magányosan barangolhatunk a vár romantikus falai között. Szerencse vagy nem, de így is lett, és szavakkal le sem írható az, hogy mennyire feltöltött minket ez az őszi napsütésben eltöltött pár óra. Ami pedig a vár látogatása után következett, az maga volt az igazi meglepetés.

Nem kell amúgy "nagy" túrázónak, utazónak lenned ahhoz, hogy élvezni tudd a Bory-vár és az attól (autóval) pár percre található Sóstó Tanösvény adta lehetőségeket!

Biztos vagyok abban, hogy ha a tömeget elkerülve neked is sikerül egy hétköznapon útra kelned, akkor szép élményben lesz részed. Csendben, egyedül, a gondolataidba merülve, mindenfajta külső zajtól mentesen járhatod be a vár ódon zugait, majd egy tórendszer felett, fapallókon hosszasan barangolva szívhatod magadba az őszi napfény lágy sugarait. Szívet, lelket melengető program ez, amelyre (valljuk be) most igazán nagy szükségünk lehet. Aggasztó hírekből és egész életünkre kiható változásokból az utóbbi időben akad bőven, így igazi megnyugvás elmerülni a két helyszín adta nyugalomban és békében.

A Bory-várról:

Maga a vár elhelyezkedése igencsak meghökkentő, hiszen elsőre ránézésre egy téves elképzelésnek tűnő helyszínen fekszik, konkrétan a székesfehérvári kertváros kellős közepén. Olyan hangulatot áraszt, mintha egy mini Neuschwanstein kastélyt, mindenfajta átmenet nélkül (átmenet alatt pl. parkot, zöld övezetet, erdősort értek) a 17. kerületi Madárdomb közepén húztak volna fel.

Amolyan képzelet szülte romantikus műalkotás ez: szökőkúttal, tornyokkal, árkádokkal, boltívekkel, erkélyekkel. Nagy gonddal megtervezett mesevilág, amely a tervező álmaiba röpíti az ide látogatót.

Maga a rezidencia a hitvesi szeretet jelképe, és ez a szeretet, szerelem életérzés valóban átjárja az egész épületet. A helyszín különlegessége, hogy Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész és építészmérnök saját tervei és fantáziája alapján közel 40 nyáron át, többnyire két kezével építette fel a várat, amely végeredményben nem is egy épület, hanem sokkal inkább egy műalkotás.

Bory Jenő természetesen egy képzett építész volt, azonban ezt a munkáját a pontos, mérnöki tervek helyett a képzelet irányította.

"A várban sétálva a látogató lépten-nyomon érzékelheti, hogy az anyag, mely újra és újra visszaköszön, az nem más mint a beton, egészen pontosan a kvarcbeton. A huszadik század elején az építészetet megújító anyagként jelent meg a beton, s hazánkban egyik legelső alkalmazója éppen Bory Jenő volt. Ebből az anyagból készültek az ajtó- és ablaktokok, oszlopok, kupolák, korlátok és lépcsők, illetve a kerti díszkutak, medencék, szobrok és domborművek, a legkülönbözőbb méretben." (Forrás és bővebb információ: http://bory-var.hu/ )

Látogatásunk alatt, lassan, komótosan jártuk végig a vár kisebb és nagyobb szegleteit, majd felsétáltunk a legmagasabb tornyába, ahonnan egy kiépített platóról ráláthattunk az épület egészére, valamint elénk tárult az egykori koronázóváros egy jelentős része.

Az épület legmagasabb pontján állva csak arra tudtam gondolni, hogy milyen elképesztő munka lehetett az egykori szőlősből és présházból szinte egyes egyedül egy csodaszép parkkal körülölelt, mesebeli várat építeni. Így lett számomra a Bory-vár a képzelőerő és a fantázia szimbóluma, amely tökéletesen megmutatja azt, hogy ha képesek vagyunk a sablonoktól elszakadva gondolkodni, akkor bárhol, bármi megvalósítható! Ehhez persze el kell engednünk a jól bevésődött sémákat és hagyni kell az elmét szabadon, kötöttségek nélkül szárnyalni. Ha pedig a gondolatainkat a szív és a szeretet inspirálja, akkor minden adott ahhoz, hogy a végeredmény valóban egy csoda legyen.

Pár hasznos tanács a várba készülőknek:

• hétvégén rengeteg az ide utazó turista, így a látogatásra célszerű egy hétköznapot, lehetőség szerint egy hétköznap délelőttöt választani
• a látogatáshoz belépőjegy váltása szükséges, amelyet a helyszínen készpénzben és bankkártyával is lehet rendezni
• az épületen belül kialakításra került egy kávézó, így érdemes a lugasok alatt megpihenni egy habos, fekete mellett
• parkolás a vár közvetlen közelében több helyen is lehetséges

A Bory-vár látogatása után, utunk a Sóstó különleges természetvédelmi területére vezetett, ahol elérkezett kislányom altatásának az ideje. A Sóstó Látogatóközponttól és a főúttól kicsit távolabb, egy csendes mellékutcában parkoltunk le, ahonnan egy rövid sétával értük el a tanösvényt.

Bevallom, nagyon nem is tudtuk, hogy hova megyünk, mert az ötletet adó (Magyar Turisztikai Ügynökség által kiadott) Kajla füzetben is csak egy pár soros leírást találtam, amelyből összesen annyi maradt meg, hogy a csodaszép természeti környezetet kiépített fapallókon fedezhetjük fel. És mivel a fapallókat a tatai tanösvény óta (https://utazojogik.blog.hu/2020/07/23/fa_pallokon_a_tatai_mesevilagban) különösen szeretem, így gondoltam itt a helyünk.

Utazásunk előtt azért a Google adta lehetőségekből megpróbáltam tájékozódni és elképzelni a Sóstó Tanösvényt, de azt kell, hogy mondjam a valóságban az egész sokkal szebb és különlegesebb. A terület nagy részét valóban a kiépített pallókon járhatjuk be és ezekből a pallókból itt tényleg nincs hiány. Precízen megtervezett, kb. 7 km-es útvonalon, hosszasan vezetnek a tó felett, érintve játszóteret, napozóstéget, kilátókat és kisebb, nagyobb pihenőpontokat.

A helyszín különlegessége talán leginkább abban rejlik, hogy nem - a többi tanösvényhez hasonlóan - a város szélén helyezkedik el, hanem éppen ellenkezőleg, Székesfehérvár központjában található. Első ránézésre annyira érdektelen helyen, hogy előzetes információk nélkül, simán elhajtottam volna mellette. Nyilván a helyszín élvezeti értékét az is emelte, hogy hihetetlen szép őszi időben járhattuk be, az akkor teljesen kietlen területet. Hosszú órákon keresztül csak hármasban, ragyogó napsütésben sétálhattunk, amely idő alatt az idilli csendet egyedül csak kislányom horkolása törte meg. Ajándék nap volt ez, amely teljesen átszínezte a beszürkült hétköznapokat!

Röviden a tanösvényről:

A ma látható és körbejárható Sóstó egy védett természetvédelmi terület, amely a Mezőföld nagy részét betöltő sárréti mocsár kicsiny maradványa. Ahogy a modern "mesékben" sajnos lenni szokott, a város növekedésével arányosan ennek a területnek a kiterjedése is egyre csökkent, holott valaha ez a láp jelentette a település védelmi vonalát és egyben éléskamráját.

Pár évvel ezelőtt (egészen pontosan 2013-ban) azonban úgy döntött a kormány, hogy egy komolyabb összeggel támogatni fogja azokat a megoldási stratégiákat, amelyekkel hozzáláthattak a Sóstó rehabilitációs programjához. Számos feladat mellett a mai napig tart a terület meder és vízutánpótlási problémáinak megoldása.

A helyszínen folyó munkálatok külön érdekessége, hogy a tóból kikapart iszapot a helyszínen "újrahasznosítják", amelyből partszakaszt és kisebb szigeteket építenek. Utóbbiak pedig számos madárfaj költőszigeteként szolgálnak.

Gyakorlati tanácsok az ide látogatóknak:

• a kijelölt útvonal egy 2 órás, kényelmes sétával körbejárható és a könnyű terepviszonyai miatt minden korosztály számára élvezhető
• én amolyan "hordozós mami" vagyok, ami azt jelenti, hogy soha, de soha nem indulnék el babakocsival kirándulni, de aki pont az én ellentétem, annak jó hír, hogy a park egésze babakocsival is bejárható
• a kiránduláshoz túraöltözet nem szükséges, de sport- vagy túracipő használata ajánlott
• négylábú barátainkat (pórázon vezetve) is szeretettel fogadják, így a blökiket sem kell otthon hagynunk, ha erre vezetne az utunk
• parkolás a tanösvény közvetlen közelében ingyenesen lehetséges és az ösvény látogatása sem belépő köteles
• aki szeretné a várost és a lápot madártávlatból is megcsodálni, az feltétlen lépcsőzzön fel a 30 m magas kilátóba és vessen onnan is egy pillantást!
• a tanösvény mellett kialakításra került egy látogatóközpont, amelyben a mosdó és étkezési igények is könnyedén kielégíthetők
• ha te is szereted a magányt, a csendet, akkor érdemes hétköznap, munkaidő alatt bejárni a területet
• a napokban láttam a tanösvényről téli felvételeket, így ha az őszi programjaidba ez már nem fér bele, akkor látogasd meg télen, mert a hófödte táj is tartogat vizuális élményeket
• Bővebb információért kattints ide: https://sostoszekesfehervar.hu/termeszetvedelmi-terulet

További képek a Bory-várról: 

További képek a Sóstó Tanösvényről: 

Az idei, nyári vakációnkat az augusztusi tikkasztó hőségben, szúnyoginvázióban, karunkon egy majdnem kétévessel a Zempléni-hegységben és annak környékén töltöttük el. Valamiért amúgy nekem évekkel ezelőtt "beakadt" egy augusztus elejei időzítés a bakancslistás túraterveim megvalósítására, és hiába a sok múltbéli (nem feltétlen csak pozitív) tapasztalat, tántoríthatatlan vagyok a dátumot illetően. Talán azért van ez így, mert próbálok biztosra menni, napsütést választva az esős, borongós idő helyett. Remélem azonban, hogy a mostani tapasztalataim már tényleg eléggé meghatározóak lesznek ahhoz, hogy jövőre kétszer is átgondoljam azt, hogy egy adott hónapban (gyerekkel a hátamon) milyen túrát és utazást választok.

Nem véletlenül vártam tehát több, mint egy hónapot ezzel a bejegyzéssel, mert minden élményt összevetve, azt kell, hogy mondjam: most lenne a legideálisabb idő egy zempléni, túrákkal teletűzdelt hosszú hétvége eltöltésére. A vénasszonyok nyarának napsugarai még melengetnek, de már nem égetnek. A napnyugta pedig még elég későn van ahhoz, hogy akár egész nap a természetben időzzünk el. A táj lenyűgöző, már aranyba hajló, és a vidék annyi programlehetőséget kínál, hogy egy lélegzetvételre szinte lehetetlen is bejárni az összes vágyott úti célt.

Bevallom, amúgy minket most a hosszú túrák helyett, inkább az extrémebb kalandok érdekeltek. Tervünk az volt, hogy végre kipróbáljuk a Megyer-hegyi Tengerszem (viszonylag új) via ferrata útjait, majd az ahhoz közel eső kalandparkban egyik hegyről a másikra átcsúszunk egy drótkötélen, és a köztes időben pedig túrázunk valahol.

Lelkesek voltunk, így kislányom mellé az autóba anyukámat is beültettük (mint a legdrágább és egyetlen bébiszitterünket), és komolyan elhittük, hogy közel 21 hónap után  nekünk is jár egy kis csavargás.

Lelki szemeim előtt láttam magunkat: mialatt kislányom egy csodás erdei, árnyékos játszótéren hancúrozik, addig mi - Sylvester Stallone Cliffhanger jelenete után szabadon - egy ronggyá izzadt trikóban kapaszkodunk sodronyról sodronyra. De mivel egész Zempléni Tájvédelmi Körzetben nem találtunk (se napon, se árnyékban) egy normálisnak mondható játszóteret, így egy rövidke mászást követően, feladtuk remekbe szabott terveinket. Karabinereinket a táska mélyére pakolva újraterveztünk, és az eredeti ötleteinket a csodálatos panorámákkal kecsegtető vártúrákkal cseréltük fel.

Annak ellenére, hogy végül ez a három nap is teljesen máshogy alakult, mint ahogyan azt előre elterveztük, meseszép utazásban volt részünk. Ódon várfalakat, árnyas és kacskaringós turistautakat, hűs vizű bányatavakat, mediterrán hangulatú szőlőültetvényeket és magasba nyúló hegyeket fedezhettünk fel a zempléni táj megannyi kínálatából.

Első utunk a magyar-szlovák határ közelében található, mára teljesen felújított Füzér Várához vezetett. Igazából terv szerint, a vár érintésével a Nagy-Milic 895 m magas csúcsáig meg sem álltunk volna, de az augusztusi kánikula lehetetlenné tette a már szokássá vált hordozós túránkat. Megálltunk a vár alatt található parkolóban, és csak követtük a vulkanikus hegy tetejére vezető árnyas, picit meredek, kacskaringós utat.

Ahogyan sétáltunk egyre feljebb, úgy bontakozott ki egyre jobban a minket körülölelő zempléni táj varázsa.

Körbejárva a vár termeit, kisebb és nagyobb zugait a  "Virágos Kert" elnevezésű hely lett a kedvencem, ahol hosszú percekre, viszonylag teljes csöndben, rózsa- és levendula illatban pihenhettem meg.

A vár különlegessége, hogy egyike lehet az első magyarországi magánbirtokú kőváraknak, amely feltételezhetően már a tatárjárás előtt állt. "1977-től régészeti feltárásokat végeztek, 1992-től renoválási munkák kezdődtek, 2014–16 között pedig felépült az úgynevezett alsóvár, megújult a felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája is, így ma Magyarország egyik legjobb állapotú középkori vára." (Infó: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCz%C3%A9ri_v%C3%A1r)

Többször írtam már, hogy mi alapvetően a magányos túrázás hívei vagyunk, azaz általában kerüljük a turistacsalogató célpontokat. Viszont azt is be kell látnom, hogy nagy kár lett volna (a tömegre hivatkozva) kihagyni a Füzér települése fölé magasodó, 552 m-es magasságban található várromot.

Megtekintésére (a felfele és lefelé vezető úttal együtt) két óra is elegendő lehet, így tökéletes kiegészítője ez egy bakancskoptatós hétvégének.

Hasznos tippek az ide utazóknak:

• a vár területén belül néhol nagyobb köveken vezet az út, így a biztos lépések érdekében ajánlott a sportcipő vagy túrabakancs használata!
• ottjártunkkor (augusztus közepén) sajnos a vár területén és közvetlen környezetében egyetlen bababarát szegletet sem találtunk, ami akkor nagyon dühített, mert ez a figyelmetlenség nem csak nekünk okozott kellemetlen perceket. Viszont azt is láttam, hogy a parkolótól nem messze, a várhoz vezető úton egy csodaszép, hagyományőrző játszóteret építenek, így biztos vagyok abban, hogy ha ez átadásra kerül, akkor ez is a családosok egyik kedvenc és minden igényt kielégítő úti célja lehet!
• a vár belépőjegy váltása esetén, jelen helyzetben kizárólag maszk viselésével tekinthető meg. A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően az ide látogatók egy igazi történelmi időutazáson vehetnek részt. Lehetőségünk van a várfalak mentén hosszasan barangolni, kialakított asztalok körül, panorámában gyönyörködve beszélgetni  és korhű szobákban ábrándozni. Szóval én csak azt tanácsolhatom, hogy nem a belépőjegy árán érdemes spórolni. (Bővebb információért kattints ide: https://fuzervara.hu/ )
• a vár alatt található, kiépített parkoló fizetős.
• az erődítmény területére kutyussal belépni szigorúan tilos! Erre a korlátozásra nem árt előre felkészülni, mert sajnos ez okozhat némi fejtörést a négylábúakkal érkezőknek!
• ahogy korábban írtam, mi ezen az utazáson a Nagy-Milicre nem jutottunk fel, de azt hiszem az őszi erdő varázsában és színpompájában ott érdemes igazán elmerülni, így ha marad benned egy kis szusz és lelkesedés, akkor kattints ide, és irány a Zempléni-hegység legmagasabb pontja: https://kirandulastippek.hu/zemplen/nagy-milic
  

Várak bűvöletében, szépséges panorámákat kutatva másnap folytattuk is az utunkat, és a Regéc Várához vezető ösvényig meg sem álltunk. Az erődítmény Mogyoróska és Regéc között található a Zempléni Tájvédelmi körzetben. Azt hiszem talán ez a térség legismertebb kirándulóhelye, ahol a történelmi emlékeink felkutatása - városok zajától távol eső területen - egy kellemes kirándulással köthető össze.

A várat amúgy nem feltétlen "kötelező" autóval megközelíteni, hiszen az Országos Kék Túra jól jelzett útvonalát követve is elérhető. De mivel mi ezen a hétvégén a könnyebb kirándulásokra szavaztunk, így a GPS-ünk iránymutatására hagyatkozva közelítettünk a kijelölt alsó parkoló felé. (Már az ide vezető autóút is nagyon szép: hosszasan vezet az erdő felé, panorámát nyújtva a szintén vulkáni kúpon álló vár romjaira.)

Négykerekűnket tehát az alsó parkolóban hagyva ballagtunk a 639 m magasan található erőd bejáratáig. A jól követhető, végig árnyas gyalogúton - még a nyári melegben is - nagyon jól esett sétálni, és annak ellenére, hogy viszonylag sok autó állt a parkolóban, mégis szinte egyedül voltunk. A várhoz vezető út egy kellemes sétával kb. 30-40 perc alatt teljesíthető.

Az építményt a szabálytalan alakú, belsőtornyos hegyi várak kategóriájába sorolták, amely szintén csak belépőjegy vásárlása esetén látogatható.

De itt is (akárcsak a füzéri vár esetében) érdemes két fagyi árát a belépőre szánni, mert a 2016-ra véget erő, hosszas munkálatoknak köszönhetően a négyszintes öregtorony teljes eredeti valójában került újjáépítésre, interaktív belső teret és lenyűgöző kilátást biztosítva az ide látogatóknak.

A vár területe elképesztően hatalmas, és a várfalak között jelenleg is felújítási munkálatok zajlanak. Sajnos az erődítmény belső területéről lehetetlen volt úgy fényképet készíteni, hogy a fotón egy daru ne szerepeljen, de nyilván ezen felesleges mérgelődni, mert is csak része az éppen aktuális munkafolyamatoknak.

Annak ellenére, hogy a várfalak között már tényleg sokan voltak, és én tényleg irtózom a tömegtől, mégis ez lett az egyik kedvenc zempléni helyszínem. Az a vár, ahova megözvegyült Zrínyi Ilona költözött kisfiával, és ahol így II. Rákóczi Ferenc a gyermekkorát tölthette el.

Hasznos tippek a kiránduláshoz:

• az autók számára kijelölt parkolók ingyenesek, de a várban belépőjegy váltása szükséges. (Bővebb infó: https://www.regecivar.hu/)
• a kiránduláshoz túraöltözet nem szükséges, de biztonságos lépések érdekében ajánlott a túrabakancs vagy sportcipő.
• sajnos a legkisebbekre itt sem gondoltak, így szerintem a családi nyugalom érdekében a túra előtt érdemes először a gyermekek igényeit kielégíteni.
• a várhoz vezető úton nincs vendéglátó egység, sem vízvételi lehetőség, így ajánlott megfelelő mennyiségű folyadékkal készülni. (Az erődítmény falai között viszont már kialakítottak egy vendéglátóhelyet, így ott akár fel is lehet frissülni.)

Azt hiszem, ha már eljutottunk Regécre, akkor egyenesen vétek lenne kihagyni az onnan, összesen 17 km-re található Boldogkőváralját. Autóval ez a távolság 20 perc kocsikázást jelent, amely kisbabával is könnyedén teljesíthető.

Ami az eddigi várakra nem volt jellemző, az erre mindenképpen igaz: olyan családbarát kirándulóhely, amely tényleg minden korosztálynak tartogat élményeket. Kezdve a vár kapujáig vezető árussortól, az udvarházba épített picike színpadig, amely lágy muzsikával szólítja táncra az ide látogatókat.

Ha az utazásunk előtt azt a kérdést tették volna fel nekem: mi jut először eszembe erről a várról? Akkor biztosan azokra a "kifutón pózolós" fotókra gondoltam volna, amely elkészítéséért én is útra keltem. Sok esetben nyilván öncélból, sok esetben viszont a hazai turizmust támogatva, csodaszép felvételeket készítenek a Boldogkő várának sziklaszirtjéről. 

De a kötelező fotókon túl, miről is nevezetes a Boldogkő vára?

A Zempléni Tájvédelmi Körzet részeként, folyamatos felújítás alatt álló vár a Hernád folyó völgyének a keleti oldalán, egy andezittufa hegy tetején fekszik. Az erődítmény építését a tatárjárás idejére teszik és a regéci várhoz hasonlatosan, Boldogkő vára is belsőtornyos elrendezésű. Talán a leghíresebb és egyben a legemblematikusabb pontja az a sziklaszirten álló, fából épített őrbódé, amelyhez a várból indulva, egy kapun át hosszú kifutó vezet. Innen, akárcsak egy kilátóból szépséges panoráma nyílik a környékre, illetve innen visszatekintve az egész erődre.

Hasznos tippek az ide látogatóknak:

• a vár felújítási munkálatok miatt hétköznap zárva tart, illetve bizonyos események alatt hétvégén is, így az utazás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni a nyitva tartást: https://boldogkovara.hu/
• a vár alatt egy ingyenes, hatalmas parkoló várja a turistákat, ellenben a vár látogatásához belépőjegy váltása szükséges!
• ha az elhagyatott, kietlen, hosszabb túrával megközelíthető várakat szereted, akkor valószínűleg ez a helyszín (a tömeg miatt) nem lesz a kedvenced. Viszont, ha pont olyan úti célt keresel, amely egyrészt mindenfajta nehézség nélkül megközelíthető, másrészt a család minden tagjának nyújthat élvezetet, akkor itt a helyed!
• a várhoz vezető, gyalogos útszakaszt bazárosok lepik el, így ha gyerekkel érkezel, akkor vagy már a parkolóban takard le a szemét, vagy készülj legalább egy grillázsra elegendő apróval!

Bejárva a zempléni vidék ismert várait, arra a megállapításra jutottam, hogy mindhárom erőd hangulata annyira más, hogy lehetetlen sorba állítani őket. Így arra a kérdésre, hogy nekem melyik tetszett a legjobban, érdemben válaszolni sem tudnék. Füzér várához a panorámáért, Regéc várához a monumentalitásért, Boldogkő várához pedig egy különleges fotóért volt érdemes ellátogatni, és persze minden olyan csodás pillanatért, amellyel csak a szabadban eltöltött órák ajándékozhatnak meg.

Csak jó élményekről írok, rosszakról nem. Számomra különlegesekről, átlagosról nem. Nyilván az élet nemcsak fekete-fehér, mert a kettő között van millió szín és árnyalat, és azt is tudom, hogy a szép fogalma teljesen szubjektív, de ahogy azt Immanuel Kant mondta: szép az, ami érdek nélkül tetszik. A lényeg pedig pont az "érdek nélküliségben" van.

Utazásaimban mostanában az a legnagyszerűbb, hogy igazából egyik úticéltól sem várok semmit és végeredményben többet kapok, mint azt valaha is reméltem. Persze volt, hogy nagyon vágytam valahova, de jellemzően azok a helyszínek mind csalódást okoztak. Nyilván erről kizárólag én tehetek, mert ilyenkor előzetesen felépítek magamban egy képet, és ha a valóság nem olyan, mint ahogyan azt elképzeltem, akkor bizony csalódom. Nem kicsit, hanem jó nagyot. De szerencsére bőven akadnak olyan utazások és emlékek, amelyeket érdemes megosztanom, amelyekről érdemes írnom. Közben pedig abban is bízom, hogy bár a szép állítása egy valóban szubjektív vélemény, mégis a tarcali dombokra "tévedve" más is lenyűgözőnek találja majd az Áldó Krisztus szobra alatt elterülő vidéket.

Szóval vannak számomra olyan csoda helyek, amelyek a vizuális élményen túl, spirituális szempontból is rendkívül sokat adnak. Talán az ilyen megélt pillanatok okozzák az utazás függőségemet is, mert érzem, hogy ezek az impulzusok mindennél többet érnek. Átformálják és kitisztítják a gondolataimat.

A mai napig élesen emlékszem arra az érzésre, amikor tíz évvel ezelőtt, a Bihar-hegységben tett túra alkalmával lenéztem egy szikláról és egyszerűen képtelen voltam továbbmenni. Csak álltam ott, szemléltem az érintetlen vidéket és hihetetlen aprónak éreztem magam. Egy "porszem" voltam abban a tökéletesen megtervezett világban, ami körülvett. Megszűnt az "én" minden nyűgével, bajával, vágyával, akarásával és egyé vált a természettel. Kérdések helyett egyértelmű lett minden. Különleges pillanat volt ez, amely legutóbb Tarcalon ismétlődött meg. A lenyugvó nap fényében álltam a gigantikus szobor alatt, a gondosan kialakított szőlőültetvények felett és azt éreztem béke van.

Szinte átéltem annak a menyasszonynak a szerelmét, aki a parkban, hófehér ruhájában szorosan magához ölelte újdonsült férjét, azoknak a helyi gyerekeknek az önfeledt boldogságát, akik sikoltozva ugráltak a bányató hűsítő vizébe, annak az öreg bácsinak a nyugalmát, aki a műalkotás mellett egy padon ücsörögve éppen keresztrejtvényt fejtett. Tökéletes pillanat volt ez, Budapest nyüzsgésétől 216 km-re.

A tokaji borvidék legmonumentálisabb látványosságára egy barátom hívta fel a figyelmemet az utazásunkat megelőző napokban. Ha nem szól, hogy feltétlen iktassuk be ezt az állomást, akkor talán ki is hagytuk volna a Tokajtól mintegy negyed órányira található sétányt, amely összeköti Magyarország legnagyobb Jézus szobrát a mellette található csodaszép bányatóval. Mondanom sem kell, hogy ezért a programötletért nagyon hálás vagyok, mert az augusztusi hosszú hétvégénk legszebb óráit részben itt töltöttük el.

Tarcal az Alföld és a Zempléni-hegység találkozásánál, a vulkáni és üledékes kőzetekből álló Nagy Kopasz-hegy nyugati lejtőinek tövében fekszik. A községet pedig 2015-től (félig viccesen, félig komolyan) a magyar Rio de Janeirónak is nevezhetnénk, hiszen a dombtetőre épített, égbe magasodó Krisztus szobrával a térség emblematikus pontja lett. (Külön érdekesség, hogy a több mint 1400 km-es Mária-út egyik megállójaként is funkcionál a szobor és a körülötte található, gondosan megtervezett sétány.)

A rendkívüli látványosság Petró Attila kőfaragó (egyben márvány- és kőfeldolgozással foglalkozó cégvezető) nevéhez fűződik, aki megálmodta azt a 8,5 méter magas, 50 tonna súlyú monumentális szobrot, amelyet végül Szabó Sándor szerencsi szobrász faragott ki gránitból. Hazánk legnagyobb Jézus szobrát 2015 tavaszán Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel, a meseszép tokaji vidékre körpanorámát nyújtó dombtetőn.

Sokak szerint a leglátványosabb kilátás a hegy felé, a káprázatos fekvésű bányató felé nyílik. Szerintem pedig a bányató csak egy része az egész hely tökéltességének. De egy biztos, a panoráma valóban mesébe illő és a nyári forróságban, a lekövezett út a szobortól minket is a hűsítő víz felé csalogatott. Itt azonban be kell vallanom, hogy az előre kitervelt bátorságpróbán csúnyán elvéreztem.

Hiába a tikkasztó hőség, a vadregényes környezet, a tükörsima víztükör, nem mertem fejest ugrani a tóba. Egészen pontosan belemenni se mertem abba a vízbe, amelyben a helyiek - a tiltás ellenére is - teljes nyugalommal fürödtek. Így a part szélén ücsörögve elmerengtem még a táj szépségében, aztán szép lassan elindultam vissza az úton, hogy megkeressem a lakott terület szélén hagyott autónkat. Tokaj felé autózva pedig azon gondolkodtam, hogy a tarcali dombtetőn milyen tökéletes egységet alkot az ember és a természet kapcsolata. Azt nem tudom, hogy a szobor nélkül is ennyire megérintett volna a hely hangulata, de így lenyűgözött és az utazásunk egyik legszebb emléke maradt.

Hasznos tippek, tanácsok:

• A Könyves Kálmán utcában, a református és a katolikus templom közötti részen található a parkoló, ahonnan egy kitáblázott, aszfaltos út vezet a domb irányába. (Én a kirándulásunk után, a tarcal.hu oldalon találtam meg a parkoló pontos leírását, így mi a GPS navigációjára hagyatkozva közelítettünk a szobor felé. Az általunk választott út egy darabig együtt futott a piros jelzéssel, amely egyszer csak jobbra tért, mi pedig tovább egyenesen haladva értük el a műalkotáshoz vezető sétányt.

• Az Áldó Krisztus szobra alá érkezve, választhatunk, hogy a nyílegyenes lépcsősoron kapaszkodunk fel közvetlenül az alkotáshoz, vagy a kényelmes, kikövezett úton maradva kis kerülővel megyünk fel. Én az első verziót választottam, mert lenyűgözött a lépcsősor aljából kivehető monumentális szobor látványa.

• Ha te is szerelmese vagy a napfelkelte vagy naplemente könnyed túráknak, akkor ezt a helyszínt feltétlen vedd fel a listádra, mert az elképesztő látvány szinte garantált.
• A terület látogatása ingyenes és nap bármelyik szakaszában látogatható.
• A térségben (és tovább utazva, Zemplénben is) hihetetlenül sok a szúnyog, így feltétlen legyen nálad ruhára/testre fújható riaszató, mert enélkül rémálom lesz a kirándulás!
• Nyári melegben vigyél magaddal elegendő folyadékot, mert annak ellenére, hogy az út nem hosszú, van benne kaptató és vízvételi lehetőség nincs sehol!
• Ha szeretnél a helyi srácok invitálására egyet csobbanni, akkor legyen nálad fürdőruha! De azt javaslom, max. csak a part mellett mártózz meg és légy nagyon körültekintő. (A bányató sok veszélyt tartogat, nem véletlenül tiltják a benne való fürdőzést.)
• A kiránduláshoz túracucc nem kell. Elég egy kényelmes sportcipő és az időjárásnak megfelelő öltözet.
• Ha a kirándulás pontos leírása érdekel térképpel, akkor kattints ide: https://kirandulastippek.hu/zemplen/tarcal-aldo-krisztus-szobor
• Ha esetleg Tokajon foglalnál szállást, akkor a szobor látogatása egy hosszabb túrával is összeköthető. (Mi ezt túraútvonalat két szakaszra bontottuk, de egyben végigjárva is maradandó emlék lehet.)
  

További képek a tarcali Áldó Krisztus szoborról és környékéről: 

A Naszályra szerettünk volna feljutni egy kedd reggelen, de ezen a napon valahogy minden kicsit másképp alakult. Korán akartunk indulni, de a kiindulóponthoz végül csak délben értünk oda. Sok fotót szerettem volna készíteni, de amikor leparkoltunk, észrevettem, hogy a telefonomat otthon hagytam. A kék jelzést valahogy rosszul követve, közel 5 km után a csúcs helyett újra a tanösvény első állomásán találtuk magunkat. Szóval bénáztunk a javából, és más hasonló helyzetben biztosan totál kiakadtunk volna, most azonban cseppet sem bántuk, hogy ezt a pár órát (a Dunakanyar látványával kecsegtető kilátás helyett) a Gyadai-réten töltöttük el.

A Katalinpusztai Kirándulóközpont integető Hangya Danija eddig onnan volt ismerős, hogy a Tátra felé robogva mindig elhajtottunk mellette. Tudtuk, hogy a kedves, gyerekrajzra emlékeztető figura után hamarosan Rétság jön,  azaz egy jelzés volt arra vonatkozóan, hogy közeledünk a magyar-szlovák határ felé.

Aztán hazai, családbarát túraútvonalak után kutatva rábukkantam egy ígéretesnek tűnő függőhídra és egy leírásra, hogy a tanösvényről megközelíthető a Dunakanyar magányos őrszemének nevezett Naszály csúcsa. (A Naszály a Dunakanyarban elhelyezkedő, úgynevezett Duna-balparti rögök legmagasabb és egyben legismertebb hegye. A Vác fölött sasbércként emelkedő hegy 652 méterrel magasodik a tenger szintje fölé. Budapestről észak felé tekintve, a mészkőbánya ejtette tájsebről könnyedén felismerhető. - https://hu.wikipedia.org/wiki/Nasz%C3%A1ly_(hegy) )

Több se kellett, gyereket felkapva már indultunk is a Budapesttől 57 km-re található Gyadai Tanösvényre, hogy a hirtelen jött szabadnapunkon új élményeket szerezzünk.

A Nógrád megyében található tanösvény Váctól 14, Verőcétől 7 km-re található, így a félnapos túrázás után szinte adja magát egy levezető program lehetősége: hagymás-tejfölös lángost majszolós, Dunában megmártózós, strandolós délután. Valljuk be a tikkasztó hőségben igencsak jól jönnek az ilyen szuper fekvésű túrahelyek, így azt javaslom, hogy a nyári, nagy melegben is bátran vágj neki ennek az útvonalnak, mert a kirándulás után percek alatt elérhetőek a Dunakanyar legszebb szabadstrandjai. 

A Gyadai Tanösvényről:
A  Naszály északi lábánál fekvő, kb. 5 km-es tanösvény egy változatos körtúrával mutatja be a Lósi-patak mentén fekvő erdők és rétek természeti és kultúrtörténeti értékeit. A zöld "T" betűvel jelzett, 13 állomásos útvonal bepillantást enged a térség növényvilágába, az itt gazdálkodó emberek és a természet állandó kapcsolatába, valamint az erdei állatok mindennapi életébe.

A helyszín a változatos tanösvénnyel és az interaktív tájékoztató megoldásaival egy annyira színvonalas egységet alkot, hogy a Katalinpusztai Kirándulóközpont méltán nyerte el (2012-ben) "Az év ökoturisztikai létesítménye" címet.

Annak ellenére, hogy a parkolóból még csak néhány lépést tettünk, én a térség szerelmese lettem. A tüneményes ötletekkel kialakított park minden pontja azt segíti, hogy egyrészt az ide látogatók játékosan megismerjék a terület nevezetességeit, másrészt pedig, hogy megtanulják tisztelni és szeretni a természet értekeit. A betonra festett óriás térkép Nógrád megye nevezetességeivel, a Csóványoson található kilátó (csúszdával kiegészített) lekicsinyített mása, a szabadban elhelyezett kiállítói terek és a kihívásokkal tűzdelt túraútvonal egy olyan élményekkel teli egységet alkotnak, amelyek korosztálytól függetlenül rendkívül élvezhetővé varázsolják a kirándulóközpontot. 

A legtöbb fórumon azt olvastam, hogy kisgyermekkel, akár babakocsival is teljesíthető az útvonal egy része, de szerintem ezeket a tanácsokat azok írták, akik életükben még a sarki boltig sem toltak el egy babakocsit. Szóval nem, babakocsival semmi esetre sem járható az útvonal, viszont hordozóval kiváló a terep és ha egy családban több lurkó is lenne, akkor amíg a nagyobbak körbejárják a kijelölt útvonalat, addig a kicsik egy minden igényt kielégítő, hatalmas játszótéren élvezhetik a természetet. (Természetesen mindkét esetben csak nagykorú felügyeletével!)

De, ahogy azt már írtam, a tanösvény kalandos útvonala minden korosztály számára élvezhető, így azt javaslom, hogy idén a zsúfolásig tömött Tátra helyett, az integető hangyánál fordulj le jobbra és fedezd fel a Naszály északi oldalában található lehetőségeket!

Az autót egy hatalmas, szabadtéri, fizetős parkolóban hagyva, túrabakancsot húzva vághattunk neki az összesen 200 m szintkülönbséget tartogató könnyű, de igen látványos útvonalnak.

A körtúra egy kis tó partjáról indul, ahol amúgy három választási lehetőség is adódik: vagy a "kék" jelzést követve, egyenesen a Naszályt vehetjük célba, vagy a kijelölt tanösvényen teljesíthetjük a körtúrát, vagy pedig ötvözve a kettőt a körtúráról közelíthetünk a Naszály felé (mi, az utóbbit szerettük volna, de a függőhídnál nem voltunk elég figyelmesek, így a csúcsra ezen a napon nem jutottunk fel.)

Az erdei kalandunk egy kis lépcsősorral indult, majd a Lósi-patak fölé épített hidakon haladva elértünk egy csodaszép tisztáshoz, majd ismét visszakanyarodva a patak mocsaras árterébe, kiépített fa pallókon folytattuk az utunkat. A pallósor az Óriások Pihenőjéhez vezet, amely a személyes kedvencem lett. A hatalmas fa asztalok, székek és padok mesebeli hangulatot árasztanak és a túrát megszakítva egy erdei lakomára invitálnak.

Mielőtt elértük volna a híresen szép Gyadai-rétet még lehetőségünk adódott fatönkökön lépdelni és hatalmasat csattanó hintahídon átkelni.

Aztán átkelve a réten, kicsit elcsendesedve, visszajutottunk az erdőbe és hamarosan szembe találtuk magunkat a várva várt függőhíddal. Az ezen való átkelés a tanösvény egyik csúcs-, és egyben legszuperebb fotópontja. A 2008-ban átadott, Magyarország egyik leghosszabb gyalogos függőhídja 25 méter hosszan és legmagasabb pontján 6 méter magasan vezet át a túloldalra.

A meseszép erdei ösvény a híd után élesen jobbra tér és beleolvad az Országos Kék Túra útvonalába, ahonnan egy 60 perces sétával könnyedén visszajuthatunk a kiindulópontunkhoz, a kis tavacska partjára.

Tippek és tanácsok a körtúrához:

• az útvonalon nincs vízvételi lehetőség, így készülj elegendő mennyiségű folyadékkal!
• a nyári melegben gondoskodj a megfelelő napvédelemről, mert az út nagy része (árnyék nélküli) réteken, tisztásokon vezet!
• nyári időszakban sajnos hemzsegnek a szúnyogok és a különböző bogarak, így ha nem akarod menekülőre fogni, akkor legyen nálad testre, ruhára permetezhető szúnyogriasztó!
• esőzés után a facölöpök igencsak csúszósak, így ha biztonságosabbnak érzed - pláne ha kisgyermeket hordozol - akkor a cölöpök mellett sétálj inkább a talajon!
• függőhídon figyelj a túratársakra és kérlek, hogy ne szórakozz azzal, hogy megpróbálod belengetni a függőhidat! (Ez egy híd, nem pedig egy trambulin.) 
• a réten csodaszép vadvirágok vannak, de begyűjtésük helyett, inkább csak csodáld azokat!
• a könnyű terep ellenére sportcipő helyett bakancsot húzz fel!
• amennyiben te is a magányos túrázás híve vagy, akkor a hétvége helyett inkább egy hétköznapot válassz! (Mi pl. kedden voltunk és az egész út során kb. 5 emberrel találkoztunk.)
• ha bővebben olvasnál a tanösvényről és az aktualitásokról, akkor kattints ide: https://www.facebook.com/pages/Gyadai-Tan%C3%B6sv%C3%A9ny/316246831840031
• ha a körtúra érdekel, tényszerű adatokkal, akkor pedig katt ide: https://kirandulastippek.hu/dunakanyar/gyadai-ret-tanosveny

Egy újabb szuper, kalandos napot kívánok! 

További képek a tanösvényről: 

Idén mi a gyávák táborát erősítjük, azaz nem utazunk. Pontosabban a határátlépés helyett kizárólag itthon kalandozunk. Az érdekes talán az egészben az, hogy a veszteség most kicsit sem fáj. Sőt, még valahol hálás is vagyok ennek az időszaknak, mert a kezdeti megvonások átformálták a hazai turizmushoz fűződő érzéseimet.

Korábban ha túrázásról és kikapcsolódásról volt szó, akkor a 2000 m-es hegyek lábáig meg sem álltunk, és teljesen értetlenül néztem azokra, akik megkérdezték, hogy nekünk itthon miért nem jó? Konkrét válaszunk nem volt, csak azt éreztük, hogy kalandokat és élményeket akarunk városoktól (és így emberektől) távol eső, kietlen helyeken. A magyarországi túraútvonalak valamiért mindig hátrébb szorultak és a folyamatosan frissülő bakancslistánkon sem igazán szerepeltek a hazai helyszínek. Persze volt, hogy valahol átutazóban felírtunk egy-egy városnevet, de ezek idővel mind a fiók mélyére kerültek. Aztán fordult a kocka és a korlátozások után kiszabadulva, egyenesen menekültünk a zöldbe, és a kedvenc szórakozásom a magyarországi, különleges túrautak keresése lett.

Emlékszem, hogy hányszor suhantunk már el úgy az Esztergom-Piliscsaba-Budapest útvonalon, hogy elhatároztuk, felfedezzük a kesztölci régiót, aztán végül egyszer sem álltunk meg itt. Vágytunk erre a vidékre, de kalandozásaink rendre elmaradtak, így a hiányosságunkat bepótolva, a hétvégén bakancsot húztunk és nekivágtunk egy ígéretesnek tűnő, középnehéz útvonalnak. Mivel a Kétágú-hegy túráról csak tényszerű, konkrét adatokat közlő leírást találtam, így lényegében fogalmam sem volt arról, hogy milyen csodaszép helyre vezetnek a túrajelzések. Barangolásaink során (mindenfajta túlzás nélkül!) úgy éreztem magam, mint aki egy álomvilágba tévedt: a lepkék és kabócák szőlőlugasokkal tűzdelt, levendulaillatú otthonába.

A kesztölci csodahely Budapesttől 39, Esztergomtól 9 km-re található, és azt hiszem talán nem szerepel a legismertebb pilisi túraútvonalak között, annak ellenére, hogy igencsak megérdemelne egy dobogós helyezést. Bár azt is be kell vallanom, hogy én nagyon örültem annak, hogy a "Kétágú-hegy panoráma körtúra" nincs agyon reklámozva, mert így - a szuper időjárás és a vasárnap délelőtt ellenére - konkrétan senkivel sem találkoztunk az egész túraútvonalon. Viszont a  kesztölci régió tényleg annyira varázslatos, hogy muszáj írnom róla, olvasóimat ezáltal arra buzdítva, hogy menjenek el ide és tegyenek egy kb. 3 órás kitérőt a Pálos Gyógy- és Fűszernövénykert mögött magasodó sziklaszirtekhez.

Az útvonal besorolása középnehéz, de azt gondolom, hogy a már lefele vezető Postás-utat leszámítva, egy átlagosan jó fizikummal könnyedén teljesíthető a túra. Ha pedig az apró köves, meredek szakaszt elkerülnéd, akkor azt javaslom, hogy a csúcsról  visszaindulva a Két ember útját válaszd, így teljes biztonsággal bevállalhatod a csúcstámadást.

Na, de kezdjük a túrát a legelején: 
Kiindulópontunk Kesztölc, amely község sokak számára talán egyet jelent a tapétagyártás fellegvárával (https://kesztolc.hu/szoveges-oldal-144). De a minőségi, hazai gyártmányú tapétákon túl azt is érdemes megemlíteni, hogy a környék a Neszmélyi borvidék része, és híres a szőlő- és bortermeléséről. Így kicsit sem meglepő, hogy ahogy közeledünk a túránk kiindulópontjához (a késő barokk stílusban épült Szent Kelemen-templomhoz) feltűnnek a hegyoldalba vájt, rendkívül hangulatos pincesorok. Mivel fűtött minket a túraláz, így a pincékről készült fotók sajnos elmaradtak, de a színes ajtókkal díszített "borutca" mindenképp megér egy említést.

Autónkat az egyik kis utcában hagyva, a vasárnapi misére hívogató harangszó alatt felsétáltunk a templomhoz és a mögötte található temetőhöz, majd a zöld jelzést követve folytattuk utunkat. Elértük a szőlőültetvények között található Szent Orbán szobrot, és azt hiszem itt került fel az egész napig tartó mosoly az arcunkra.

A hely teljes bűvöletében, rengeteg fotót készítve haladtunk tovább azon a keskeny betonúton, amely elvezetett a gyógynövénykertig.

A reggeli fényárban úszó táj, a friss levendula, zsálya és kakukkfű illata olyan különleges hangulatot teremtett, hogy bár a túrát még igazán el sem kezdtük, mégis megálltunk pár perc pihenőre. Csendben leültünk és a kabócák énekében csak szemléltük a mediterrán vidékre emlékeztető tájat. (Igen, igen, azok nem tücskök, hanem tényleg kabócák voltak, és habár az erős, mély ciripelésükért egyenesen odavagyok, azért a híresen forró égövi vidéket kedvelő rovar magyarországi elterjedése igencsak elgondolkodtató.)

Pár mondat a Pálos Gyógynövény- és Fűszerkertről:
A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású és még ma is létező férfi szerzetesrend, amelyet a 13. század közepén Esztergomi Boldog Özséb szervezett meg a pilisi hegyekben szétszórtan élő remeték egy közösségbe való összegyűjtésével. Első templomukat és kolostorukat a Kesztölc melletti Klastrompusztán építették fel.

A szerzetesrendre jellemző, hogy lakóhelyeik a városoktól távolabb eső részeken feküdtek, ahol a gazdálkodás mellett gyümölcs- és növénytermesztéssel is foglalkoztak. Kertjeik értékes részei voltak a fűszer- és gyógynövények, amelyekkel egyrészt magukat, másrészt a megfáradt utazókat és zarándokokat gyógyították.

A Gyógynövénykertet a Pálos atyákkal egyetértésben 2016-ban alapította a Kesztölci Gasztronómiáért és Borkultúráért felelős Egyesület, amely a mai napig ápolja a Pálos gyógynövénytermesztés hagyományát. (Bővebb információ: https://www.facebook.com/kesztolci.borklub/)

Kellő pihenő után, levendulaillatól kicsit bódultan, elindultunk tovább, hogy teljesítsük a kiszemelt úticélt az alábbi túraterv alapján:
https://kirandulastippek.hu/budapest-kornyeke/kesztolci-panorama-kortura-a-ketagu-hegy-szirtjeire.

Mondanom sem kell, annak ellenére, hogy az útvonal leírásáról még képernyőfotókat is készítettem, csak nem sikerült a kiszemelt ösvényen maradnunk. Egész pontosan mi az ösvényen maradtunk, így (véletlenül) kihagyva egy jobbra kanyart a Két ember útján értünk fel a hegytetőre. A pluszban megtett métereket azonban egy kicsit sem bántam, mert számomra ez az útvonal koronázta meg a kirándulást.

A nyári kánikulában hűsítő árnyékot adó, harsogóan zöld lombok alatt haladtunk felfelé ezen a varázslatosan szép ösvényen. A férjem is, és én is úgy belemerültünk a tájba, a magányba, a csendbe, hogy még egymást is elhagyva csak a Kétágú-hegy szirtjei előtt találkoztunk. Megörülve egymásnak, megkerestük a leírás szerinti panoráma pontot, és az egyik legszebbnek tartott pilisi tájról elkészítettük saját felvételeinket. Majd a kabócáktól hangos erdőben elindultunk lefele.

Egy egész napos esőzés után bevállaltuk hátihordozóval az igencsak meredek Postás-utat, így tényleg minden lépésünket kétszer meggondolva ereszkedtünk lefelé. Ez az útszakasz a nevét onnan kapta, hogy állítólag régen itt szállították a postát Pilisszentlélek és Kesztölc között. És bár az ösvény néhol igencsak keskeny, enyhén csúszós és meredek, nem szívesen hagytam volna ki, mert szinte végig panorámát nyújt a kesztölci vidékre.

Visszaérve a virágos mezőre a kislányom is felébredt, így ahogyan ő mondja "piákat" (=pillangókat) kergetve pont a déli harangszóra értünk vissza a templom kertjébe.

Csodaszép utazás volt ez is, és ha esetleg te is nyáron vágnál neki ennek a 9 km-es szakasznak, akkor a nap zárásaként ajánlom - az onnan 6 km-re található -  dorogi tó hűsítő vizét és minden igényt kielégítő strandját.

Pár hasznos tipp a túrához:

• erre az útvonalra sportcipő helyett készülj túrabakanccsal! 
• az útvonalon vízvételi lehetőség nincs, így vagy hozz magaddal elegendő folyadékot, vagy a temetőben található kútnál töltsd fel a kulacsod!
• a gyógynövénykertben érvényesüljön a "mindent a szemnek, semmit a kéznek" elve, azaz elérve a levendulást, ne gondold azt, hogy a "Szedd magad!" mozgalom tagja vagy! 
• a túra alatt viszonylag gyakran váltanak a túrajelzések, így ha nem akarsz elkeveredni, akkor légy szemfüles
• a kabócák mellett, sajnos a szúnyogok is hemzsegnek, így a lelki békéd megőrzése érdekében legyen nálad szúnyogriasztó!
• a nyári melegben pedig gondoskodj a megfelelő napvédelemről, mert a túra nagy része konkrétan a tűző napon vezet! 
• a lefelé vezető út miatt az útvonal valóban középnehéz, így hordozóval csak akkor indulj útnak, ha a hordozásban már kellő gyakorlatot szereztél. Saját lábon futkározó gyerekre pedig nagyon vigyázz, a sziklaszirteken különösen.

Mesés kalandozást kívánok! 

További képek a felfele vezető útról: 

Mostanában minden a gyerekek körül forog. Talán azért mert tombol a nyár és ezzel együtt a vakáció, vagy talán azért mert bőven beleértünk a családalapítás időszakába és bár foggal, körömmel ragaszkodtunk az önállóságunkhoz, másfél évvel ezelőtt mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Feladva extrém kalandjainak és kiruccanásainkat egy új kihívást választottunk: elhatároztuk, hogy gyerekkel utazunk.

Kombi autónk tetejére egy hatalmas tetőbox is került, így most már fél lakásunkat felpakolva vághatunk neki egy-egy kiszemelt úticélnak. A kocsiban természetesen sztereóban üvölt a "Boci, boci tarka" és mire megérkezünk valahova, addigra tenyereimet vörösre tapsolva tuti berekedek. Szóval pont olyanok vagyunk, mint egy négykeréken közlekedő bulibusz, amelyben a sofőrtől a szervezőig mindenki azt reméli, hogy a felhajtáson túl egy maradandó értéket ad tovább. Az utazás, az élet szeretetét és a természet teljes tiszteletét.

És igen lehet, hogy most nem egy magas hegy, legkietlenebb pontján ülünk, ott ahol a madár sem jár, hanem gyerekdalokat kántálunk valahol félúton, de a mindent felfedezni akaró csillogó szemek bőven megérnek ennyi áldozatot. Szóval arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen gyerekkel utazni (mert tőlem a kakis pelusok száma után leggyakrabban ezt kérdezik)? Azt kell válaszolnom, hogy nagyon melós, nagyon más, de sosem csinálnám másképp! Én is így nőttem fel, engem is vittek mindenhova, és ha valamit, akkor ezt a szokást biztosan továbbviszem!

A következő bejegyzésem így egyúttal a családosoknak is szól, bátorításként és ösztönzőként arra, hogy menni érdemes! És mivel a legtöbb pozitív visszajelzést a tatabányai bejegyzésem után kaptam (https://utazojogik.blog.hu/2020/06/25/drotkotelen_tatabanya_felett), így előző héten arra gondoltam, hogy ha már az esős idő ismét gátat szab a önfeledt, egész napos természetjárásnak, akkor az M1-es vonalán kicsit továbbhajtva ellátogatunk Tatára és ott folytatjuk az "élménykirándulásaink" sorát.

Mit jelent az, hogy "élménykirándulás"?

Számomra ez egy olyan nap, amikor a kisgyermekemet a hátamra kapva - ha lehet ilyet állítani - tuti biztosra megyek, azaz olyan programot és túrautakat választok, amelyekben fizikailag nincs semmi megterhelő, ellenben a környezet és a táj az elvarázsol. Ezekhez az utakhoz nem kell extra felkészültség, így tökéletesek arra, hogy mesés környezetben újra kapcsolódjunk a természettel, hogy különleges utakat járva új ismereteket szerezzünk egy adott térségről és ami szülőként talán a legfontosabb, hogy érdekes környezetben szerettessük meg gyermekeinkkel a kirándulást. Mert azért valljuk be, hogy még felnőttként is egészen más élményt nyújt a "sima" erdei ösvény helyett, egy létrákkal, kilátókkal, barlangokkal, vizes élőhelyekkel tűzdelt útvonal. Így Tatabánya-Tata térsége egy igazi kalandpálya, és ha már túl vagyunk a Szelim-barlangon és a Turul-emlékmű alatti kötélpályákon, akkor érdemes a GPS-be a Fényes-forrás tanösvényt beütve egy kicsit továbbmenni.

Tatát az "Élővizek városának" is nevezik, amely csodaszép település számtalan kitüntetést tudhat magáénak.  2000-ben az ezredforduló legvirágosabb városának választották, 2008-ban pedig egy környezetszépítő versenyen az Önkormányzati Minisztérium fődíját vitte el. 2010-ben a biodiverzitás magyarországi fővárosa lett, amellyel elismerték a város kötődését a természeti értékekhez.

A város külön érdekessége még az a Versailles-ból érkezett platánfa, amely 2015-ös év európai fája versenyben a második helyezést érte el, és amely több, mint 230 éve őrzi a vár kapuját. (Bővebb infó a platánfa történetéről: https://www.erdekesvilag.hu/az-ev-europai-faja-masodik-lett-a-tatai-nagy-platan/)

Az elismerések sora is mutatja, hogy ha városi környezetben szeretnénk újra felfedezni természeti értékeinket, akkor az egyik legjobb úticél Tata, azon belül pedig a Fényes-forrás tanösvény. Ezt a különleges ösvényt - lehet túlzóan hangzik, de - én "mini Plitvicei-tavaknak" neveztem el, mert meseszép környezetben ennyi fapallóval utoljára ott találkoztam. És ha bár a helyszín a retro campinggel együtt meglehetősen furcsa egyveleget alkot, mindenképpen megér legalább egy látogatást!

Bevallom, ahogy leparkoltunk (az amúgy ingyenes szabadtéri parkolóban) és megláttam a szoci gyerektáborra emlékeztető bejáratot, csak fogtam a fejem. Arra gondoltam, hogy na ez is biztosan olyan hely lesz, amelynek egy-egy szebb pontjáról elkészítik azokat a fotókat, amelyekkel később - vendégcsalogatóként -  teleszórják az internetet. A belépőjegy váltása után gyorsan elszaladtam a zánkai sporttábort felidéző mosdóba, és "ha már itt vagyunk, nézzük meg" alapon elindultunk a kb. 1,5 km hosszú, 18 állomásos ökoturisztikai ösvényen.

A tanösvényről:

Az út kezdetben a camping mellett vezet, majd  elhagyva annak fakerítését hirtelen megváltozik az összkép és a pallókon egy mesekönyvbe illő tájba sétálunk át. Csordogáló források, hatalmas lapulevelek, komótosan úszkáló teknősök, rózsaszín minden árnyalatában úszó vízililiomok és gondosan megépített függőhidak keresztezik az utunkat.

Mint egy labirintusban, kanyarogtunk az ösvénnyel jobbra, balra és már megint azon kaptuk magunkat, hogy le sem tesszük a fényképezőgépet. Próbáltuk lencsevégre kapni a megörökíthetetlent, azt a helyet, amelyet fotók helyett egyszerűen látni kell. Szerintem minden évszakban legalább egyszer.

A Fényes-fürdőt már viszonylag régen, 1977-ben védet területté nyilvánították, de mivel a rendszerváltás alatt ez a rendelet érvényét vesztette, így 1992-ben Tata Város Önkormányzata ismét oltalom alá vette a 33 hektáros területet. A Fényes-források legrangosabb elismerése, hogy részét képezi a világ legértékesebb vizes élőhelyeit tömörítő Ramsari Egyezménynek. Az egyezmény a világ 168 országára és azon belül is 2168 rendkívül értékes területére vonatkozik, amelynek tehát részei a Tatai tavak és 2006-tól pedig a Fényes-források.

A helyszínt amúgy érdekes módon hihetetlen harmónia és béke járja át, és bár azt nem mondhatnám, hogy (hétköznap késő délelőtt ellenére) egyedül voltunk, mégis csend és nyugalom uralta az egész parkot. Voltak, akik a parton ülve a teknősöket figyelték, akik csak úgy megpihentek egy csörgedező forrás felett és akik zsebükben szendvicseikkel, ebédjük helyszínéül az árnyékos kilátót választották a helyi étterem helyett.

De, hogy mitől is ennyire különleges és kiemelkedő jelentőségű ez a helyszín?

A "Vizek városaként" ismert Tatán egykor több tucatnyi forrás ontotta magából a kristálytiszta forrásvizet és a legnagyobb hozamúak ezen a területen (Fényesen) törtek fel. 1885-ben a Magyar Tudományos Akadémia kutatói a napi vízhozamot 287 000 m3-re becsülték, amely szám még európai viszonylatban is igen jelentős volt. Az akkor még kiapadhatatlannak vélt területet a XX. század embere azonban szép lassan tönkretette, előidézve az 1950 és 1980 közé tehető egyik legnagyobb ökológiai katasztrófát: Tatán ebben az időszakban teljesen elapadtak a források. De aztán, mint a mesékben - amelyekben végül minden jóra fordul - a mélyművelésű szénbányászat teljes leállítása után, 2001 májusában ismét felszínre törtek a források. A térség tehát kapott egy új esélyt, és szemmel láthatóan az itt élők (és szerencsére az ide látogatók is) mindent meg is tesznek a terület teljes védelme érdekében.

Talán egy fél napot is elandalogtam volna a mesebeli lápok birodalmában, de másfél órás sétálás után a kislányom vagy százszor elismételte 5 perc alatt a "hintaaa" szót, így tudtam, hogy a látogatásunk itt véget ért. Fogtuk magunkat, megkerestük a legelső játszóteret és elhatároztuk, hogy ezt a helyet az ősz varázslatos színeiben is látnunk kell. Szóval mi visszatérünk, addig pedig minden olvasómat arra biztatnám, hogy a tatai Öreg-tó megkerülése előtt vagy után feltétlen iktassák be a Fényes-forrást, mint egy kötelező állomást.

Hasznos tanácsok az ide látogatóknak:

• sajnos négylábú barátainkat még pórázon sem engedik be erre a védett területre, így kutyussal közös programot ide ne tervezz!
• az ide látogatókat hatalmas, ingyenes parkoló várja, szóval attól biztosan nem kell tartanod, hogy nem találsz majd parkolóhelyet!
• a tanösvényen szemetessel nem találkoztam, így feltétlen legyen nálad egy üres zacskó/táska, amiben a kirándulásod során keletkezett hulladékot kellő gondossággal gyűjtheted!
• a belépő mellé sajnos pici, nyomtatott térképet nem adnak, így légy résen, hogy biztosan bejárj minden útszakaszt!
• ha babakocsival érkeznél, akkor se aggódj, mert a pallókon az egész ösvény teljes biztonsággal bejárható! 

Bővebb információért keresd fel az alábbi oldalt: https://tataifenyestanosveny.hu/

Csodaszép és élménydús napot kívánok!